Már pénzért árulják a tisztviselőknek kötelező ukrán nyelvvizsga-bizonyítványokat, 2 ezer dollárt is kérhetnek értük

Már pénzért árulják a tisztviselőknek kötelező ukrán nyelvvizsga-bizonyítványokat, 2 ezer dollárt is kérhetnek értük

11:52 Augusztus 11, 2021

Események 3982 2 хвилини

Українська

Alig kezdődött el július 16-tól az állami tisztségviselők kötelező vizsgáztatása ukrán nyelvből, máris korrumpálódott a rendszer, mert a nemzeti vizsgáztató bizottság munkatársai 200-2000 dollár közötti összegekért árusítják, érvényességi idejüktől függően, az állások betöltéséhez nélkülözhetetlen nyelvvizsga-bizonyítványokat – írta a strana.ua hírportál az Ukrán Reformok Végrehajtó Bizottságára hivatkozva.

A jelentés szerint Miheil Szaakasvili, reformbizottság elnöke bejelentette, hogy totálisan korrumpálódott az állami tisztségviselők kötelező államnyelvvizsgájának a rendszere, mivel a vizsgáztató hivatalnokok kenőpénzt követelnek a bizonyítványokért. Mint állította, minden vizsgázás nélkül megvehetők a bizonyítványok 200 és 2000 dollár közötti összegért, az okiratok érvényességi idejétől függően. Az ukrán főreformer hangsúlyozta, hogy mivel az év végéig 100 ezer csinovnyiknak kell letennie a vizsgát államnyelvismeretből, hatalmas mértéket érhet el a bizonyítvány-kenőpénzek végösszege.

Szaakasvili állításaira reagálva az Ukrán Nyelv Szabványügyi Nemzeti Bizottsága hamis információk terjesztésével vádolta meg a reformert, és hatósági feljelentést tett ellene rágalmazás miatt.

(vb/strana.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei