Delta-törzzsel fertőzött férfi halt meg Lemberg megyében

Delta-törzzsel fertőzött férfi halt meg Lemberg megyében

20:46 Augusztus 22, 2021

Események 3216 2 хвилини

Українська

Lemberg megyében az orvosok erőfeszítése ellenére meghalt egy 36 éves ukrán férfi, aki a koronavírus Delta-törzsével fertőződött meg, számolt be Natalija Ivancsenko, Lemberg megye egészségügyi főorvosa Facebookon augusztus 21-én.

„A koronavírus Delta-törzse okozta halálát Lemberg megye sztriji járási lakosának, aki mindössze 36 éves volt. Nem volt beoltva. Nem hagyta el Lemberg megyét. A Delta-törzs jelenlétét Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma Közegészségügyi Központja referencialaboratóriuma erősítette meg” – írta Ivancsenko.

A Lemberg megyei lakost augusztus 13-án szállították kórházba nagyon súlyos állapotban. Azonnal az intenzív osztályon helyezték el, de életét nem tudták megmenteni, bár az orvosok nyolc napon keresztül folyamatosan a lélegeztetőre kapcsolt beteg mellett voltak. Ivancsenko elmondása szerint a férfi cukorbeteg volt, azaz a kockázati csoportba tartozott, így az elsők között kellett átessen a vakcináción. Ez azonban nem történt meg.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei