Behatoltak az oltásellenes tüntetők a szlovén köztelevízió épületébe

Behatoltak az oltásellenes tüntetők a szlovén köztelevízió épületébe

08:38 Szeptember 5, 2021

Események 1155 3 хвилини

Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton Twitter-bejegyzésében ítélte el azokat az oltásellenes tüntetőket, akik egy nappal korábban behatoltak a szlovén közszolgálati televízió (RTV) épületébe, majd sikerült bejutniuk a híradó stúdiójába is.

„Az RTV épületébe vagy bármely más középületbe való behatolásnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, sőt, éppen e szabadság feletti erőszakot jelenti” – írta az esetről Jansa. Úgy vélte: minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy egyforma feltételek mellett, mindig és mindenkor elítéljék és megbüntessék azokat, akik önkényesen, és erőszakosan közterületet sajátítanak ki.

Sajtóhírek szerint a szlovén közszolgálati televízió épülete előtt, Ljubljana központjában már hónapok óta tüntet egy kisebb, populista csoport a kormány járványügyi intézkedései és az oltások ellen. Magukat öntudatos szlovén állampolgárnak nevezik, és korábban a parlament elé is szerveztek demonstrációkat. Egy tucatnyi, sárga mellénybe öltözött tüntetőnek pénteken késő este sikerült bejutnia az RTV épületébe, majd elfoglalták a híradó stúdióját, ahol éppen nem volt adás. A helyszínre később a rendőrség is megérkezett, hogy eltávolítsa a rendbontókat, mivel azok a biztonsági őrök többszöri felszólítására sem voltak hajlandóak távozni.

A szlovén RTV vezetése élesen elítélte a történteket, „megengedhetetlen támadásnak minősítette a média, az újságírás és a demokrácia ellen”. Az esetet a szlovén újságíró szövetség is elítélte, Ales Hojs belügyminiszter pedig Twitter-oldalán bejelentette, hogy az ilyen esetek miatt szigorítani kell a büntetőtörvénykönyv közrend- és köznyugalom megzavarásáról szóló cikkelyét.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei