A klasszikus irodalom olvasására ítéltek egy diákot Nagy-Britanniában

A klasszikus irodalom olvasására ítéltek egy diákot Nagy-Britanniában

12:08 Szeptember 7, 2021

Események 1665 2 хвилини

Українська

Ben Johnt, szélsőséges, most már egykori diákot a klasszikus irodalom kényszerű olvasására ítélték. Négyhavonta kell beszámolnia benyomásairól, hogy ne kerüljön börtönbe.

A The Guardian közölte, ez azt követően történt, hogy egy 21 éves fiú körülbelül 70 ezer cikket töltött le a „fehérek uralmáról”, valamint bombák elkészítéséről szóló utasításokat. Ben John levelet írt, amelyben agresszíven szólalt fel az LMBTQ, a migránsok és a liberálisok ellen.

A brit törvények értelmében a terrorcselekmény előkészítése során hasznos információ tárolásáért maximum 11 év börtönt szabható ki. Az ügy iratai áttekintését követően a bíró úgy ítélte meg, hogy a bűncselekmény a „tinédzser ostobaság”.

„Magányos ember vagy, akinek kevés, ha egyáltalán van igazi barátja” – mondta a bíró, aki szerint „John nagyon könnyen befolyásolható mások által, de nem valószínű, hogy bárkinek ártana”. Hogy elkerülje a hosszú letartóztatást, a brit fiúnak Jane Austen, Charles Dickens, William Shakespeare, Thomas Hardy és más klasszikusok műveit kell elolvasnia.

„Január 4-én elmondja nekem, hogy mit olvasott, én pedig leellenőrzöm. Tesztelni fogom önt, és ha úgy döntök, hogy hazudik nekem, akkor büntetést fog kapni” – jelentette ki a bíró.

A bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Ben Johnt. Ha férfi nem felel meg a feltételeknek, akkor ezt az időt a rácsok mögött kell töltenie.

Forrás

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei