A rendőrség megnevezte az okát a grúziai Batumiban történt szerencsétlenségnek

A rendőrség megnevezte az okát a grúziai Batumiban történt szerencsétlenségnek

09:15 Október 10, 2021

Események 2014 3 хвилини

Українська

Amint arról hírportálunk beszámolt tegnap összeomlott egy hétemeletes lakóház Grúziában, a Fekete-tenger partján fekvő Batumiban, a szerencsétlenségben legkevesebb öt ember, köztük két gyerek meghalt – tudatták a helyi hatóságok.

Több embert még eltűntként tartanak nyilván, miközben folyik a kutatás a romok között. A grúz kormány belügyminisztere a helyszínen azt mondta: „nem lehet kizárni, hogy az 1981-ben épült társasház egyik támfala csuklott össze, ami összefüggésbe hozható a házon végzett felújítási munkákkal.”

A ház tulajdonosát és két építőmunkást őrizetbe vettek a biztonsági előírások megsértésének a gyanújával.

Az eredetileg ötemeletes társasházra még két emeletet felhúztak, és liftet is beépítettek. A gyanú szerint ezt már nem bírta el statikailag az épület szerkezete, ezért omolhatott össze.

A helyszíni felvételeken óriási halom törmelék látszik. Háromszáz ember vesz részt a túlélők utáni kutatásban és a mentésben.

(MTI/Origo)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei