Lefoglalt egy orosz hajót Dánia

Lefoglalt egy orosz hajót Dánia

10:22 November 5, 2021

Események 3656 2 хвилини

Őrizetbe vettek egy orosz kutatóhajót a dán hatóságok, és lefoglalták a hajó dokumentumait – közölte csütörtökön Oroszország koppenhágai nagykövetsége.

A nagykövetségre információi alapján az orosz RIA hírügynökség úgy tudja, hogy 61 ember tartózkodott a hajó fedélzetén.

A nagykövetség tájékoztatása szerint az Orosz Tudományos Akadémia Shirshov Óceántani Intézetének Akademik Ioffe nevű hajóját november 1-én vették őrizetbe, miközben a skageni kikötőben tankolt – írja a Reuters.

A hajó letartóztatására harmadik fél keresete miatt került sor, ideiglenes intézkedésként. Az Akademik Ioffe korábbi tevékenysége miatt volt szükség az őrizetbe vételre.

A nagykövetség közleménye szerint a hajó orosz zászló alatt közlekedett, az Orosz Föderáció tulajdonában volt, és a Shirshov Óceántani Intézet használta tudományos célokra.

A dán haditengerészet és a külügyminisztérium még nem kommentálta az esetet.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei