Puccsistákat fogtak Kirgizisztánban

Puccsistákat fogtak Kirgizisztánban

09:37 November 27, 2021

Események 1686 3 хвилини

Українська

Puccs kitervelésének gyanújával őrizetbe vettek tizenöt embert Kirgizisztánban – közölték a helyi biztonsági szolgálatok pénteken.

A letartóztatott személyeket, akiknek a nevét nem hozták nyilvánosságra, azzal gyanúsítják, hogy a vasárnapi parlamenti választások előtt ezer agresszív fiatal részvételével tartott tüntetésekkel káoszt okozva előkészítették a terepet a hatalomátvételhez – közölte a kirgiz nemzetbiztonsági bizottság.

A tájékoztatás szerint ez a csoport azt tervezte, hogy nagyszabású tüntetéseket szervez a fővárosban, Biskekben, majd a rendvédelmi szerveket összecsapásokra késztetve fokozza a feszültséget, és erőszakkal átveszi a hatalmat.

A bizottság szerint a rendőrség a házkutatások során lefoglalt lőfegyvereket és lőszereket.

A Kazahsztánnal és Kínával határos Kirgizisztánt 30 évvel ezelőtti (1991. augusztus 31.) függetlenné válása óta politikai válságok sújtják. Három forradalom is volt, amely elnököket buktatott meg. Aszkar Akajev volt az első, aki 2005-ben a tüntetők nyomására lemondott. Öt évvel később, 2010-ben Kurmanbek Bakijev is kénytelen volt távozni a hatalomból.

A tavalyi parlamenti választásokat az akkori elnök, Szooronbaj Dzsejenbekov javára elkövetett csalás miatti tüntetések követték. A fővárosban, Biskekben a tüntetők elfoglalták a kormány kulcsfontosságú épületeit, és több százan megsérültek a rendőrséggel történt összecsapásokban. A szavazás eredményét végül érvénytelenítették, és Szadir Zsaparov politikust kinevezték ideiglenes miniszterelnökké, miután kiengedték a börtönből. Zsaparovot 2021 januárjában széles körű támogatással elnökké választották.

A közép-ázsiai országban november 28-án tartanak parlamenti választásokat, amelyeken az induló pártok jelentős része az elnök szövetségese, és az elnöknek teljes ellenőrzése van a kormány felett. Elemzők szerint a parlamenti választás formálisnak tekinthető. Ugyanakkor Zsaparov népszerűsége töretlen a választók körében, ami a szövetségeseinek kedvez.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei