A vízhiány miatt tüntetések törtek ki Iránban

A vízhiány miatt tüntetések törtek ki Iránban

14:26 November 27, 2021

Események 1998 2 хвилини

Українська

Tüntetések törtek ki Irán harmadik legnagyobb városában, Iszfahánban a vízhiány miatt, a régió legnagyobb folyójának, a Zajánderudnak a kiszáradt medrében gyülekező elégedetlenkedőket a karhatalom egyebek között könnygázzal és gumibotokkal oszlatta.

Az iráni hírügynökségek és a közösségi médián megjelent bejegyzések szerint a térséget sújtó aszály miatt a helyi földművesek megsegítését követelő aktivisták százai közül többen köveket hajigáltak a rendőrökre.

A Farsz félhivatalos hírügynökség arról számolt be, hogy a tüntetők egy rendőrségi motort és mentőautót is felgyújtottak a világhíres Hadzsu-híd közelében történt megmozduláson.

A péntekre virradó éjszaka során ismeretlenek rátámadtak a vízhiány miatt két hete békés ülősztrájkot folytató földművesekre és felgyújtották sátraikat. A helyi farmerek már évek óta tiltakoznak az ellen, hogy a Zajánderud vízét elvezetik más térségek, így például Jazd tartomány ellátására, aminek következtében földjeik kiszáradnak és megélhetésük kerül veszélybe. Az iráni sajtó szerint a jazdi csővezetéket már többször is megrongálták a múltban.

Júliusban szintén a vízhiány miatt Irán délkeleti részein voltak erőszakba torkollott megmozdulások, amelyek során több embert lelőttek a biztonságiak. A teheráni vezetés az ötven éve nem tapasztalt aszályt hibáztatja a vízhiányért, míg a rezsim bírálói a hatóságok rossz vízgazdálkodására is felhívják a figyelmet.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei