Varsó szerint 3 ezer migránst szállíthattak el Fehéroroszországból, 7 ezren viszont ott maradtak

Varsó szerint 3 ezer migránst szállíthattak el Fehéroroszországból, 7 ezren viszont ott maradtak

20:50 December 7, 2021

Események 1295 3 хвилини

Háromezerre becsülhető azon migránsok száma, akiket a Lukasenka-rezsim eddig Irakba és Szíriába szállított vissza, hétezren viszont továbbra is Fehéroroszország területén maradtak – mondta el kedden Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője.

A külföldieket hazaszállító járatok most sem álltak le – közölte hírszerzési információkra utalva Zaryn a PAP lengyel hírügynökséggel. Lehetségesnek mondta ugyanakkor, hogy a fehérorosz hatóságok bizonyos, „jól kiválogatott migránscsoportot” hagynak országuk területén, ezeket a személyeket pedig huzamosabb ideig a lengyel határ destabilizálásához fogják felhasználni.

Megerősítette, hogy a lengyel-fehérorosz határon az utóbbi napokban csökkent a határsértési kísérletek száma. Ezt  a helyzetet viszont úgy értelmezte, hogy Minszk most taktikát vált, és „araszoló destabilizálásra” törekszik majd úgy, hogy a közös határvonal különféle helyeire kisebb migránscsoportokat irányít.

Zaryn felidézte azokat az egyre szaporodó eseteket is, amikor a migránsokat a határostromokban eddig támogató fehérorosz egyenruhások önmaguk jelennek meg a kerítésnél, a lengyel oldalon felállított lámpákba lövöldöznek, hanggránátokat dobálnak a lengyel határőrök felé.

Kedd délelőtt a lengyel határőrség két, mintegy harminc-harminc fős migránscsoport erőszakos határátkelési próbálkozásáról számolt be. Az év elejétől hozzávetőleg 40 ezer határsértési kísérletet tartanak számon.

Lengyelország a jövő év közepéig 5 méter magas acélfalat emel a Fehéroroszországgal közös határszakaszon a jelenlegi drótkerítés mellett. A határ menti térségben szeptember elejétől rendkívüli állapot van érvényben, az ehhez kapcsolódó intézkedések nagy részét, köztük a belépési tilalmat, a múlt héten belügyminiszteri rendelettel meghosszabbították.

A lengyel határőrök támogatására kivezényelt, mintegy 12 ezer katonát a múlt héttől 155 brit és 150 észt katona segíti. Keddi információk szerint Csehország 150 katonát küldene Lengyelországba, amennyiben az erről szóló kormányfői kezdeményezést a parlament is támogatja majd.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei