Holtan találták meg az eltűnt kárpátaljai lányt Kijev megyében

Holtan találták meg az eltűnt kárpátaljai lányt Kijev megyében

21:23 December 7, 2021

Események 2049 4 хвилини

Українська

2021. november 30-án egy huszti lakos 23 éves lánya eltűnését jelentette a rendőrségen. A nő elmondta, hogy lánya több mint 10 napja nem elérhető, és kiskorú gyermekét felügyelet nélkül hagyta.

A kárpátaljai megyei rendőrség bűnügyi nyomozói megkezdték az eltűnt lány felkutatását, majd kétnapi operatív munka után a 23 éves kárpátaljai nő eltűnésének hátborzongató részleteinek tárták fel.

Kiderítették, hogy november 20-án a lány 2 éves kisfiával, vonattal érkezett meg a fővárosba, ezt követően meglátogatták Kijev megyében élő ismerőseiket.

A kárpátaljai rendőrség nyomozói bírósági végzés alapján házkutatást tartottak a 25 éves férfi lakásának. A nyomozás során a férfi láthatóan ideges volt, idegen néven mutatkozott be, és egy hamis személyazonossági igazolványt mutatott fel a rendőröknek. Viselkedése akkor vált érthetővé, amikor a rendőrök 23 éves kárpátaljai nő iratait és egy emberi test maradványait találták meg a lakásban, amelyek valószínűleg szintén az eltűnt lányé voltak.

A kijevi megyei rendőrökkel együtt a rendfenntartók megállapították, hogy a lány a gyerekkel valóban a figuránsnál volt látogatóban. Egy közös nőismerősük is velük volt. November 21-ről 22-re virradó éjszaka együtt drogoztak, majd kárpátaljai nő rejtélyes halála következett be.

A kihallgatás során a figuráns elismerte, hogy társával úgy döntöttek, hogy megszabadulnak az elhunyt holttestétől. Parókák és egyéb eszközök segítségével megváltoztatták külsejüket, szenet és vegyszert vásároltak egy boltban. Ezt követően megvárták az éjszakát, szőnyegbe tekerték az elhunytat és egy erdőbe vitték ki, ahol feldarabolták és felgyújtották a holttestet. A maradványokat vegyszerekkel leöntötték és elásták.

A nő, miután megszabadultak a holttesttől, és hogy minél jobban elrejtsék a nyomokat, az elhunyt gyermekét Ungvárra vitte, a fiút abban a lakásban hagyta, ahol édesanyjával élt. Az elhunyt mobiltelefonjáról üzenetet írt a gyermek apjának, hogy vigye magával a fiát. Ezt követően a nő azonnal elhagyta az országot.

25 éves társát a Kárpátaljai Megyei Ügyészség eljárási irányítása alatt a rendőrök őrizetbe vették, jelenleg az ideiglenes fogva tartási intézményben van. Lakásában a nyomozók az emberi test maradványai mellett amfetamint és marihuánát is lefoglaltak.

Jelenleg a fogvatartottat kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják Ukrajna Büntető Törvénykönyve 307. cikkelye 2. része alapján, korlátozó intézkedésként a letartóztatás formáját határozták meg, 1 094 500 hrivnya összegű óvadék befizetésének lehetőségével.

Az lefoglalt testmaradványok szakértői vizsgálatát és a halál okát megállapító szakértők következtetései alapján Ukrajna Büntető Törvénykönyvének 115. cikkelye 1. része alapján előre megfontolt gyilkosság lesz a vád.

Az ügyben az előzetes nyomozás folyamatban van, számolt be a Kárpátaljai Megyei Rendőrség kommunikációs osztálya.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei