Európában eltörlik a karantént a gazdaság támogatása érdekében

Európában eltörlik a karantént a gazdaság támogatása érdekében

09:40 Március 26, 2020

Események 288715 6 хвилин

Українська

Az európai országok kötelesek szigorú intézkedéseket bevezetni a koronavírus terjedésének megakadályozására. De a karantén gazdasági hatása a régió fejlődésére végzetesebb lehet, mint maga a vírus.

Az európai kormányok rövid távú gazdasági segítséget nyújtanak a kis- és középvállalkozások számára. Viszont eljöhet az a pillanat, amikor a hatóságoknak azt kell mondaniuk a lakosságnak, hogy menjenek el dolgozni még akkor is, ha ez a járvány második hullámát okozza.

 Meddig tart a karantén Európában

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy lehetetlen gyógykezelni az embereket, ha az országban nincs gazdasági fejlődés.

„Lehetetlen élni – ráadásul elszigetelten – és gyógykezelni az embereket, ha nem folytatjuk a gazdasági tevékenységet, amely azt teszi lehetővé számunkra, hogy ebben az országban éljünk” – mondta. Macron szerint a koronavírus elleni vakcina valószínűleg nem jelenik meg 2021 végére és nem célszerű addig munka nélkül maradni. A felmérések arra utalnak, hogy a karantén intézkedések minimalizálhatják a fertőzések és halálesetek számát, ám a gazdasági válság az egészségügyi ellátást és a közüzemi tevékenységeket biztosító állami bevételek elvesztését eredményezné.

A francia elnök volt az első világvezető, aki kijelentette, hogy senki sem tudja, meddig tarthat a karantén a világ különböző országaiban. Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Belgium és más EU-országok csak lassítani tudják a koronavírus terjedését, hogy megakadályozzák a kórházak túlterheltségét, de a karantén és a korlátozó intézkedések sem tudják teljesen megállítani a fertőzés terjedését.

Ezzel egy időben a francia kormány egyrészt azt kéri, hogy ne hagyják el lakóhelyeiket, dolgozzanak otthon, másrészt ösztönzi a vállalkozókat, hogy fizessék ki azokat a dolgozókat, akik ideiglenesen nem tudnak munkát vállalni, hogy elkerüljék a munkaerő elvesztését. Ez körülbelül ezer euró, az adókat nem számítva azon nagyvállalatok és vállalkozások dolgozói számára, akik kénytelenek voltak beszüntetni tevékenységüket a karantén miatt. 

Angela Merkel német kancellár szerint a karantén nem jelent kiutat a kialakult helyzetből. Az egyetlen dolog, amit a kormány most megtehet, hogy időt nyer a járvány hónapokra való elhúzásával, hogy a lehető legközelebb kerüljön a vakcina kifejlesztésének és hozzáférhetőségének idejéhez.

Kína hivatalosan úgy döntött, hogy lemond a radikális korlátázó intézkedésekről, az elkövetkezendő hónapokat a gazdasági növekedés prioritásainak meghatározásának szenteli.

Olaszországban a március 25-ig meghirdetett korlátozási intézkedéseket meghosszabbítják. A közelmúltban a kormány úgy döntött, hogy betiltja a „jelentéktelen” gazdasági tevékenységet. De például a traktorok gyártása és a dohánytermelés engedélyezett. A szakszervezetek ezt a tevékenységet nem tekintik az állam számára nélkülözhetetlennek.

A karantén nem akadályozza meg a koronavírus terjedését

A londoni Imperial College tanulmánya kimutatta, hogy a legradikálisabb szociális távolságtartási intézkedések is csak ideiglenes mentességet nyújtanak a vírustól. Christian Drosten német virológus szerint, amint a kormányok megszüntetik a karantént országukban, elkezdődik a járvány második hulláma.

A világgazdaság növekedése a járvány miatt 2,4%-ra lassul. Ugyanakkor a korábbi előrejelzések 2,9%-os növekedést jósoltak. Ha a világjárvány folytatódik, a növekedés 1,5%-ra csökken.

A müncheni intézet tanulmánya megállapította, hogy a legrosszabb esetben, egy három hónapos leállás két hónapos időszaka alatt Németország gazdasági vesztesége a GDP 7,2%-ától 20,6%-ig mozoghat.

Egyetlen európai ország sem jelentett be hosszú távú stratégiát és gazdasági terveket a koronavírus-fertőzés leküzdésével kapcsolatban.

Mit kell tenni a jövőben: előrejelzések

Amint a koronavírus-fertőzés diagnosztizálására szolgáló tesztrendszerek maximálisan elérhetővé válnak, a kormányok elkezdik a lakosság tesztelését.  Valószínűleg a tesztek majd azt mutatják, hogy a lakosság zöme vírusfertőzött, de tünetmentes. Ennek eredményeként megszüntetik szociális távolságtartási intézkedéseket. Németországban arra számítanak, hogy az elkövetkezendő hetekben az ilyen tesztek elérhetőek lesznek a világ különböző országaiban.

A londoni Imperial College tanulmánya kimutatta, hogy a szociális távolságtartási intézkedéseket legalább két évre kell bevezetni, hogy időben elhúzzák a járvány újabb kitörését. A korlátozásokat két-három havonta kell enyhíteni, amíg teljes mértékben el nem törlik őket.

Sebastian Maillard, a párizsi (Franciaország) Jacques Delors Intézet igazgatója kijelentette, hogy az országnak valószínűleg vissza kell térnie a normális működéshez, hogy felzárkóztassa a gazdasági fejlődést, majd még ebben az évben újra bevezetnie a karantén intézkedéseket az oltás kifejlesztésének idejéig.

A kutatók egyetértenek abban, hogy a „pihenő” időszakok rövidek lesznek.

„Ez választás elé állítja a kormányokat: vagy 1 éves elszigeteltségre vagy tömeges elhalálozásra kell felkészíteniük a lakosságot. Sem egyiknek, sem másiknak nem örülnek majd az emberek” – áll az anyagban.

„Ez a világjárvány megváltoztatja életünket, lesz »előtte« és »utána«. Remélhetőleg minél alacsonyabb lesz az elhalálozások száma. A gazdasági veszteség magas lesz” – mondta Thierry Breton francia közgazdász.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei