WHO: Európa ne enyhítsen túl gyorsan a korlátozásokon

WHO: Európa ne enyhítsen túl gyorsan a korlátozásokon

21:20 Április 8, 2020

Események 3369 2 хвилини

Українська

Óva intette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kormányokat attól, hogy túl hamar oldják fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat.

Hans Kluge, a WHO európai igazgatója egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „Európa továbbra is a járvány gócában van, és egyrészt van okunk arra, hogy optimisták legyünk, másrészt viszont nagyon is megvan az okunk az aggodalomra.”

Megjegyezte azt is, hogy a járvány által leginkább sújtott 10 ország közül hét az európai térségben található.

Kluge kiemelte Spanyolországot, Olaszországot és Németországot a járvány terjedésének lassulásával kapcsolatban, és elmondta, hogy
haladást sikerült elérni Ausztriában, Hollandiában és Svájcban.

A WHO európai igazgatója azonban aggodalmát fejezte ki a koronavírus-fertőzéses esetek növekvő számával kapcsolatban egyebek között Törökországban, Izraelben, Svédországban, Finnországban és Ukrajnában.

A WHO regionális igazgatója szerint „hosszú út áll még előttünk ezen a maratonon, és – mint mondta – nem most van itt az ideje annak, hogy elkezdjünk enyhíteni a közösségi távolságtartásra vonatkozó szigorú korlátozásokon, amelyek segítettek megfékezni a vírus terjedését.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei