Gépkocsivezetői jogosítványokat hamisító és árusító bűnszövetkezetet lepleztek le a hatóságok Kijevben, a banda tagjai 220 dollárt kértek egy vezetői engedélyért, amit postán juttattak el a megrendelőnek – adta hírül az rbc.ua hírportál a Kijevi Városi Ügyészség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a jogosítványhamisító társaság három tagból állt, a vezető egy büntetett előéletű kijevi lakos volt. A klienseket a közösségi oldalakon keresték, az elkészült okmányokat postán küldték el a megrendelőknek.
A banda, hogy a vezetői engedélyek eredetieknek tűnjenek, a megfelelő holografikus védelmi elemeket tartalmazó speciális fóliát szereztek, amit felvittek a plasztik kártyákra. A nyomozás során kiderült, hogy számos jogosítványt hamisítottak és adtak el. A házkutatás során a hatóságok megtalálták a hamis okmányok előállításához használt eszközöket és a holografikus védelmi elemeket tartalmazó fóliatekercseket. Az okmányhamisítás szervezője megszökött, ellene körözést adtak ki. A jogosítványokat készítő 24 éves nőt az ügyészség meggyanúsította. Az ügyben büntetőeljárás indult. Az elkövetők, ha bűnösségük bebizonyosodik, 12 évig terjedhető szabadságvesztéssel és vagyonelkobzással sújthatók.
A csapi határőregység munkatársai sikeresen megakadályozták egy hamisított okmányokkal rendelkező jármű határátlépését. A Mercedes mikrobusz ellenőrzése közben a határőrség munkatársainak gyanúsnak tűntek az okmányok, ezért úgy döntöttek, alaposabb vizsgálat alá vetik a buszt.
Kiderült, hogy a jármű VIN-kódját hamisították. A 2010-es kibocsátású járművet egy 25 éves ukrán állampolgár próbálta meg behozni az országba.
Az ügyben eljárás indult, a mikrobuszt lefoglalták.
A katalán és a spanyol rendőrség közös akciójában legalább kétszáz embert vettek őrizetbe kedd reggel, akiket azzal gyanúsítanak, hogy mintegy 1800 hamis vezetői engedélyt adtak ki.
A hálózat a közlekedésért felelős kormányhivatal, a Közlekedési Főigazgatóság adatbázisát is használta. A gironai bíróság bűnszervezet működtetése, vesztegetés, pénzmosás és hamisítás miatt nyomoz az ügyben – írja a Catalannews.com. A rendőrségi akció egyidejűleg több helyen kezdődött kedd reggel fél nyolckor a főbb gyanúsítottak otthonainál, a következő településeken: Sant Feliu de Guíxols, Calonge, Llagostera, Quart, Vic és Girona – mindegyik Katalóniában található.
Nyomozáshoz közeli források szerint nagyjából húsz ember irányítja a hálózatot. Az őrizetbe vettek között egy informatikus is van, aki a közlekedési főigazgatóságnál dolgozik, ő fért hozzá a hivatalos adatbázishoz.
Az őrizetesek között állítólag olyanok is vannak, akik azt a feladatot kapták a bűnszervezetben, hogy találjanak olyan embereket, akik hajlandók megvenni a hamis vezetői engedélyeket, illetve olyanokat, akik visszakaphatták büntetésükért elvesztett pontjaikat. Ezekért 3000 és 15000 euró közötti összeget fizettek.
A nyomozók a bűnszervezeten belül négy működési szintet azonosítottak. A nyomozás tavaly novemberben kezdődött, becslések szerint nagyjából 1800 hamis jogosítványt adtak ki. Nem kizárt, hogy a nyomozást kiterjesztik és még több hamis dokumentum fog előkerülni. A szervezet vezetői várhatóan csütörtökön kerülnek bíróság elé, de a nyomozás részeként tervezik további nyolcszáz ember őrizetbe vételét, akik fizettek a hamis papírokért.
A California bar owner was arrested on charges that he had sold fake Covid-19 vaccination cards. Undercover agents were able to buy the fraudulent cards for $20 each, the authorities said. https://t.co/1uSn1sy4uW
Egy török állampolgár más útlevelével akart átjutni az Európai Unió területére a május 5-re virradó éjszakán. Az eset az asztélyi határátkelőnél történt.
A 20 éves fiatalember egy Audi jármű utasa volt, melyet egy 32 éves lengyel férfi vezetett. A vámosoknak gyanús lett a fiatal a jármű ellenőrzése során, miután felmutatta lengyel útlevelét, elementáris kérdéseket tettek fel neki lengyel nyelven, s egyikre sem tudott válaszolni.
A vizsgálat soron kiderült, hogy az útlevél nem az övé, s hogy a férfi török állampolgár. Az információk szerint Németországba készült.
Az ügyben eljárás indult, a vizsgálat folyik.
[type] => post
[excerpt] => Egy török állampolgár más útlevelével akart átjutni az Európai Unió területére a május 5-re virradó éjszakán. Az eset az asztélyi határátkelőnél történt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1620219120
[modified] => 1620215320
)
[title] => Más útlevelével akart kilépni Ukrajnából egy török férfi
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=46498&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46498
[uk] => 46483
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1620204520:5
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4073
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ea68b14d07ae1e692b23cc18bbdccd8b] =>
[_oembed_time_ea68b14d07ae1e692b23cc18bbdccd8b] => 1636525874
[_oembed_ec6484630d1a672b760b489e7a85bead] =>
[_oembed_time_ec6484630d1a672b760b489e7a85bead] => 1641416097
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 1738
[1] => 2480
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Asztély–Beregsurány határátkelő
[1] => hamis okmány
)
)
[4] => Array
(
[id] => 46074
[content] =>
Embercsempészéssel gyanúsít a magyar rendőrség két férfit és egy nőt, aki a koronavírus-járvány ideje alatt hamis munkaszerződésekkel és igazolásokkal segített ukrán állampolgároknak jogellenesen Nyugat-Európába utazni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon.
Csütörtökön két településen, öt helyszínen hajtottak végre rajtaütést a Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói,. Az akció során elfogott három ember pénzért cserébe ukrán állampolgároknak olyan fiktív munkaszerződéseket és igazolásokat biztosított, amelyekkel megfeleltek a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásaira vonatkozó szabályoknak. A hamis dokumentumokkal a Magyarországra történő belépés mellett a külföldiek jogellenesen Nyugat-Európába utazhattak – olvasható a közleményben.
A bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsított három embert a rendőrök őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásukat.
Multi-agency news conference regarding the vessel accident near Pt. Loma this morning will be live-streamed on the SDFD Facebook page https://t.co/1r1LOUidX2
A California bar owner was arrested on charges that he had sold fake Covid-19 vaccination cards. Undercover agents were able to buy the fraudulent cards for $20 each, the authorities said. https://t.co/1uSn1sy4uW
A csapi határőregység munkatársai sikeresen megakadályozták, hogy hamisított okmányokkal hozzanak be Ukrajna területére egy buszt.
A Setra márkájú jármű a Salermo–Csernyivci járatot teljesítette, s a Tisza határátkelőnél akart belépni az országba. Az okmányellenőrzés során a határőröknek feltűnt, hogy az autóbusz regisztrációs dokumentuma hamisított.
A helyszínre kiérkezett a rendőrség, a hatóságok lefoglalták a buszt és eljárást indítottak az ügyben.
Kiderült, hogy Kárpátalján okmányhamisítást követett el egy gazdasági alany, a jelentési dokumentumokban pontatlan adatokat tüntettek fel, mely által 2 768 000 hrivnya veszteséget okoztak a helyi költségvetésnek.
A hatóságok vizsgálatot tartottak az egyik magánkézben lévő részvénytársaság pénzügyi és gazdasági tevékenysége terén, amely földhasználattal kapcsolatos ügyletekkel foglalkozott a 2017 és 2020 közötti időszakban.
Az ügyben folyik az eljárás – közölte az Állami Adószolgálat kárpátaljai kirendeltsége.
Egyre többen választják a fekete piacot annak érdekében, hogy kimozduljanak otthonról, és más országok felé vegyék az irányt.
A román határőrök a bolgár határnál öt román állampolgárt tartóztattak fel, ugyanis mint kiderült, hamis covid-teszttel rendelkeztek – számolt be róla a Főtér hírportál.
A hatóságok közleménye szerint az érintettek különböző időközökben érkeztek a helyszínre, és furcsának tűntek a dokumentumaik, ezért utánajártak a papírok eredetének. A vizsgálatok során kiderítették, hogy ötből négy iratnak köze sem volt a rajtuk feltüntetett kórházhoz, amely elvileg kiállította őket.
A delikvenseket ezért visszafordították, és bűnvádi eljárást indítottak ellenük okirat-hamisítás és egyéb vétségek miatt.
Várható volt, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szigorítások és korlátozások közben felvirágzik a teszthamisítási iparág is, mivel sok esetben kizárólag negatív teszteredménnyel lehet átlépni a határokon.
Tavaly nyáron a bolgár-görög határon 30-40 euróért vásárolhatták meg a hamis covid-teszteket a turisták, korábban pedig Nagybányánál tartóztattak le egy helyi hamisító bandát.
2020 decemberében bolgárok próbáltak meg hamis tesztekkel belépni Romániába, őket szintén megbüntették, ezen kívül már felszámoltak egy olyan, családi ház alagsorában működő hamisító üzemet is, ahol napi szinten nyomtatták a hamis negatív koronavírusteszteket.
Szombaton a Csapi Határőrség munkatársai Ukrajna Csehországi Nagykövetsége konzuli hivatalának hamis pecsétjére bukkantak egy ukrán állampolgár úti okmányában.
A 45 éves kárpátaljai a Tisza nemzetközi határátkelőn keresztül indult külföldre. Az útlevele ellenőrzése során a határőr felfigyelt az állítólagosan Ukrajna Csehországi Nagykövetsége által elhelyezett bejegyzésekre. A dokumentum alapos tanulmányozása során a bűnüldöző szervek tisztviselői megállapították, hogy hamisították a konzuli nyilvántartásba vételről és a Cseh Köztársaságban való állandó lakóhelyről szóló bejegyzéseket. Ezt bizonyította az a tény, hogy a bélyegzők és a pecsétek eltértek az eredetitől.
A bűncselekmény jeleinek észlelésekor a határőrök tájékoztatták a Nemzeti Rendőrséget. Az útlevelet a megállapított vizsgálati eljárásnak megfelelően lefoglalták. A férfinak vissza kellett térnie Ukrajna területére.
Donyeck megyében lebuktattak egy nemzetközi bűnszervezetet, mely hamis EU-s útlevelek gyártásával foglalkozott. Az okmányokat olyan személyeknek adták el, akik az Európai Unió területén szerettek volna munkát vállalni.
A hírt az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte.
A nyomozás alatt kiderült, hogy a szervezetet zaporizzsjai lakosok irányították, akik külföldi munkavállalást segítő vállalatokkal dolgoztak együtt. A dokumentumok ára 200 eurónál kezdődött.
A házkutatások során a hatóságok 20 darab kész útlevelet, 600 plasztiknyomtatványt, bankkártyákat, mobiltelefonokat, pecséteket fedeztek fel. Az információk szerint a lefoglalt tárgyi bizonyítékok értéke körülbelül 18 millió hrivnya.