Több mint 3,5 millió hrivnyás illegális dohányárut foglaltak le Kijevben.
Az Állami Fiskális Szolgálat és a főügyészség leleplezett egy vállalatot, mely illegálisan előállított dohánycikkeket árusított bizonyos üzemanyag-feltöltő állomásokon.
A házkutatások során a speciális felszereléseken és a cigarettán kívül jegyzeteket is találtak, melyek alátámasztják az illegális tevékenység tényét. Az ügyben eljárást indítottak, az államnak okozott kár értékét még vizsgálják a szakértők.
Szerhij Kononenko, a kijevi Állami Fiskális Szolgálat megbízott vezetője elmondta, hogy 2020 folyamán Kijevben összesen 29 illegális benzinkutat lepleztek le, melyeken több mint 49 millió hrivnya értékű üzemanyagot és dohánycikket foglaltak le.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezett egy illegális dohánygyárat, amely az Európai Unió országaiba szállította az általa előállított cigarettát.
A bűnszervezet világmárkák neveivel látta el a csomagolásokat, továbbá a vinniki dohánygyár termékeit is hamisították – közölte az SZBU sajtóközpontja.
A dohányt Herszon megyében termesztették, majd pedig Odessza és Dnyipropetrovszk megyékbe küldték, ahol napi 15 ezer doboz hamisítványt állítottak elő. A házkutatás során a hatóságok 1,5 millió doboz cigarettát és közel 15 tonna dohányt foglaltak le.
A csádi biztonsági erők szerdán az ország északnyugati, Líbiával határos részén legalább 27, dzsihadistának hitt illegális bányásszal végeztek.
„Hajnali négy óra volt, és nem tudhattuk pontosan, hogy kivel állunk szemben. Megpróbáltak elmenekülni, ezért azt hittük, hogy dzsihadistákról van szó, akiket bekerítettünk, hogy semlegesítsük őket” – mondta egy neve elhallgatását kérő katonai vezető az EFE spanyol hírügynökségnek.
„Az utólagos ellenőrzést követően jöttünk rá, hogy aranybányászok voltak” – tette hozzá.
Az incidens az aranyban gazdag Tibesti tartományban történt. Az illegális bányászok közül tizenegyen líbiaiak, tízen csádiak, hatan szudániak voltak. A térség nagy aranykészletei vonzzák a különböző milíciákat és csempészeket, rendszeresek az összecsapások az illegális aranybányászok és a biztonsági erők között.
Azem Bermandoa, a hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy több mint egy éve katonák járőröznek a térségben, és nem az illegális bányászat miatt, hanem, hogy megelőzzék a dzsihadisták beszivárgását.
„Olyan területről van szó, ahová tilos a belépés, ezért azokat, akik az aranybányászat miatt bemerészkednek, (dzsihadistaként) fogják kezelni” – jelentette ki.
The ongoing demolitions in Kariobangi North is so uncalled for at this time wheñ Kenya is facing #COVID19 , floods , joblessness etc. Makes me wonder if we elected computers and not human beings. What happened to human decency? pic.twitter.com/MAIrMvQSvi
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
FIFPRO is shocked and sickened by reports that professional footballer Amir Nasr-Azadani faces execution in Iran after campaigning for women’s rights and basic freedom in his country.
We stand in solidarity with Amir and call for the immediate removal of his punishment. pic.twitter.com/vPuylCS2ph
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
A Munkácsi Határőrség nagybocskói határszolgálatának felügyelői járőrözés közben néhány személyre lettek figyelmesek a Sopurka-folyó partján.
A férfiak 2 munkagéppel – egy ZIL–131 típusú tehergépkocsival és egy Bilorusz tarktorral – homok-sóder keveréket termeltek ki a határövezetben található partszakaszon. Nem volt náluk személyi igazolvány, de ukrán állampolgároknak vallották magukat. Az illető személyek a kitermelést engedélyező okmánnyal sem rendelkeztek.
A határőrök jegyzőkönyvezték az esetet, és tájékoztatták az illegális kavicskitermelésről a Rahói Rendőrséget. A munkagépeket lefoglalták és átadták a rendőrség munkatársainak.
27 травня мною було надано доручення правоохоронним органам, прокуратурі, СБУ, щоби посилити контроль за переміщенням так званих бусиків, автоперевізників, які через пункт пропуску Захонь-Чоп прибувають на територію України.Біля митного поста була виставлена мобільна група, яка контролювала законність декларування або виїзду з відповідним декларуванням і митним оформленням. Звичайно це створювало певні ризики для для представників митних органів, які призупинили пропуск без митного оформлення, через що створився громадський супротив, зокрема тих осіб, які не хочуть за жодних обставин декларувати товарну групу, яку вони перевозять і не хочуть сплачувати у передбачений законом спосіб митні платежі до державного бюджету.Ситуація, яку ми зараз спостерігаємо на території міжнародного пункту пропуску Тиса почалася з необхідності декларування товарних груп, які перевозилися так званими італійськими бусами. Це товари, які придбали наші співвітчизники в Італії і направляють в Україну під виглядом так званих приватних посилок.Як мені доповідали керівники правоохоронних органів, схема запрацювала зі зняттям карантинного обмеження. Той масштаб і той обсяг ухилення від сплати митних платежів дійсно вражає. І, відповідно до пріоритетів, які були надані мені президентом України Володимиром Зеленським під час мого призначення, це якраз одна із топових проблем, яку я маю вирішити спільно з правоохоронцями – це сплата митних платежів під час перетину кордону.Я отримав дані щодо величезних обсягів: продукція так званих італійських бусиків – це до 12.000 тон рік, через пункт пропуску Тиса проходить в середньому на рік 4000 тон. Це якраз ті обсяги, які мають бути розмитненні і платежі мають поступати в бюджет. Платежі, які нам сьогодні потрібні для виконання ініціатив президента щодо Великого будівництва шкіл доріг, дитячих садочків.Зараз, за моєю інформацією, досягнута домовленість з перевізниками, прийнята позиція, відповідно до внутрішніх правових актів визначена сума, яка зобов’язує власників вантажу пройти оформлення і заплатити в бюджет відповідні митні платежі.