Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MzI3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 155904 [content] =>Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt – derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
Az amerikai képviselőház demokrata párti tagját Texasból egyebek között bűnszövetségi tagsággal, vesztegetéssel és pénzmosással vádolják. A gyanú szerint Cuellar és felesége 2014 decemberétől 2021 novemberéig mintegy 600 ezer dollár kenőpénzt fogadott el egy azerbajdzsáni állami olaj- és gázvállalattól és egy mexikói banktól két egymástól független ügyletben.
A vádirat szerint a kenőpénzeket színlelt tanácsadói szerződések révén tisztára mosták, és az Imelda Cuellar tulajdonában álló fedőcégekhez csatornázták.
Cserében a politikus közmegbízatását latba vetve igyekezett Azerbajdzsán érdekében befolyással bírni az amerikai külpolitikára, valamint nyomást gyakorolni amerikai tisztségviselőkre a mexikói bank üzleti tevékenységét fenyegető pénzmosás elleni politikákkal szemben. Cuellar még a vádemelés előtt kiadott közleményében tagadta az ellene és a felesége ellen felhozott vádakat.
[type] => post [excerpt] => Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt – derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714829280 [modified] => 1714784456 ) [title] => Korrupciós bűncselekmények vádjával vettek őrizetbe egy amerikai kongresszusi képviselőt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155904&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155904 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 155905 [image] => Array ( [id] => 155905 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e.jpg [original_lng] => 128236 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/baf66b48a93e442c95a77220c189067e.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714773657:12 [_thumbnail_id] => 155905 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 287 [_oembed_f7d9be9bd3804c8907978ad941189852] =>[_oembed_time_f7d9be9bd3804c8907978ad941189852] => 1714801213 [translation_required_done] => 1 [_oembed_17a59b7c2190a4646b6630be8ab5e72b] =>Texas high school shooting leaves 18-year-old student dead, shot multiple times; suspect in custody https://t.co/aSXK80WUCt
— Fox News (@FoxNews) April 25, 2024[_oembed_time_17a59b7c2190a4646b6630be8ab5e72b] => 1714818482 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 1044 [2] => 564 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => őrizetbe vétel [2] => USA ) ) [1] => Array ( [id] => 155525 [content] =>A thick black smoke was seen rising into the air after a tour bus caught fire on a highway in Floridahttps://t.co/RmTslLVuqj pic.twitter.com/QQ6TXoHrbK
— Sky News (@SkyNews) April 27, 2024A Dagens Nyheter oknyomozó újságírói kiderítették, hogy több rendőrségi alkalmazott ápolt kapcsolatokat bandatagokkal, akiknek kényes információkat adtak át. A bűnbandák gyakran fiatalokat toboroznak, akiket nem lehet büntetőjogilag felelősségre vonni az általuk elkövetett bűncselekmények miatt.
A skandináv országban bandaháború dúl, amely minden korábbinál nagyobb méreteket öltött 2023 végén a kábítószerpiac ellenőrzéséért folyó harc közepette történt rekordszámú lövöldözéssel.
A kormányfő azután beszélt erről, hogy a Dagens Nyheter oknyomozó újságírói kiderítették, hogy több rendőrségi alkalmazott ápolt kapcsolatokat bandatagokkal, akiknek kényes információkat adtak át. Egyes esetekben a kérdéses rendőröknek és rendőrségi alkalmazottaknak viszonyuk volt az illetőkkel. A Dagens Nyheter szerint négy esetben a kiszivárogtatások megtorlóakciókhoz vezettek, amelyek között gyilkosság is volt.
A lap szerint legalább harminc rendőrségi alkalmazottnak távoznia kellett állásából, miután biztonsági kockázatnak minősültek. A lap szerint a bűnözők stratégiai megfontolásból létesítettek szexuális kapcsolatot az előre kiválasztott rendőrökkel.
Nagyon aggasztó értesülésekről van szó – mondta Ulf Kristersson a TT hírügynökségnek adott interjúban, hangsúlyozva, hogy nagy a kockázata annak, hogy meginog a közvélemény bizalma a svéd rendvédelmi szervekben.
Áprilisban az egész országot megrázta, hogy egy családapát fényes nappal lőttek agyon a fia szeme láttára Stockholmban. Több médium azt állította, azért ölték meg, mert szembeszállt egy bűnbandával. A bűnbandák gyakran fiatalokat toboroznak, akiket nem lehet büntetőjogilag felelősségre vonni az általuk elkövetett bűncselekményekért. A bűnelkövetők között vannak 12 évesek is.
[type] => post [excerpt] => A Dagens Nyheter oknyomozó újságírói kiderítették, hogy több rendőrségi alkalmazott ápolt kapcsolatokat bandatagokkal, akiknek kényes információkat adtak át. A bűnbandák gyakran fiatalokat toboroznak, akiket nem lehet büntetőjogilag felelősségre v... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714601340 [modified] => 1714557619 ) [title] => Hatalmas rendőrségi botrányt leplezett le egy újság Svédországban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155525&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155525 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 155528 [image] => Array ( [id] => 155528 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor.jpg [original_lng] => 168189 [original_w] => 951 [original_h] => 634 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor.jpg [width] => 951 [height] => 634 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor.jpg [width] => 951 [height] => 634 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor.jpg [width] => 951 [height] => 634 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/sved-rendor.jpg [width] => 951 [height] => 634 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714546820:12 [_thumbnail_id] => 155528 [_edit_last] => 12 [views_count] => 521 [_oembed_c1d872f5758fcb711af77ce54c8f469d] =>[_oembed_time_c1d872f5758fcb711af77ce54c8f469d] => 1714546822 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 3794 [2] => 1200 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => rendőrök [2] => Svédország ) ) [2] => Array ( [id] => 155138 [content] =>Stor polisinsats – tre kvinnor skadade i Västerås – VLT https://t.co/S1X0jKbJP3
— Daniel Nordström (@DanielNordstrom) April 19, 2024Mikola Szolszkij így szabadlábon védekezhet a vádakkal szemben. Az ukrán agrárminiszter korrupciós ügye több millió dollár értékű föld megszerzését érinti.
Letette pénteken a 75,7 millió hrivnyás óvadékot a korrupció vádja miatt előbb lemondani kényszerült, majd letartóztatott Mikola Szolszkij ukrán agrárminiszter, így szabadlábon védekezhet a vádakkal szemben, amelyeket tagad.
A hatóságok szerint a politikus 2017 és 2021 között, még 2022-es miniszteri kinevezése előtt követte el a mintegy 7 millió dollár értékű földügylettel kapcsolatos bűncselekményt.
A bukott agrárminiszter csütörtökön nyújtotta be lemondását, de technikailag még mindig a posztján van, amíg a parlament el nem fogadja azt. Mint a Reuters írja, ő az első miniszter Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt, aki személyében is érintett egy korrupciós ügyben.
A 44 éves Szolszkij volt annak az ukrán erőfeszítésnek is a középpontjában, amely az ukrán gabonatermelés fenntartását célozta az orosz invázió árnyékában.
[type] => post [excerpt] => Mikola Szolszkij így szabadlábon védekezhet a vádakkal szemben. Az ukrán agrárminiszter korrupciós ügye több millió dollár értékű föld megszerzését érinti. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714158600 [modified] => 1714157618 ) [title] => Gond nélkül letette a több millió hrivnyás óvadékot a korrupcióval vádolt miniszter [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155138&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155138 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 155139 [image] => Array ( [id] => 155139 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1.jpg [original_lng] => 96018 [original_w] => 1024 [original_h] => 776 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1-300x227.jpg [width] => 300 [height] => 227 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1-768x582.jpg [width] => 768 [height] => 582 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1.jpg [width] => 1024 [height] => 776 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1.jpg [width] => 1024 [height] => 776 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1.jpg [width] => 1024 [height] => 776 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/mikola-szolszkij-1.jpg [width] => 1024 [height] => 776 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714146818:12 [_thumbnail_id] => 155139 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1022 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 167 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Tanú [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 413252 [2] => 13163 [3] => 422169 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => Mikola Szolszkij [2] => óvadék [3] => szabadlbon védekezhet ) ) [3] => Array ( [id] => 155012 [content] =>Az Állami Nyomozó Iroda és az Ukrán Biztonsági Szolgálat dolgozói értesítettek az ellene indult eljárásról egy katonát, aki 3000 dollár kenőpénz fejében megígérte, hogy hátországi feladatokra küld egy mozgósított katonát.
Az „ügyfél” a Rivne megyei kiképzőközpontban tartózkodott és felkereste a gyanúsítottat, hogy segítsen a hátországba kerülnie a frontvonal helyett. A tisztviselőre akár 8 év szabadságvesztés várhat, az ügyben folyik a bírósági tárgyalást megelőző nyomozás.
[type] => post [excerpt] => Az Állami Nyomozó Iroda és az Ukrán Biztonsági Szolgálat dolgozói értesítettek az ellene indult eljárásról egy katonát, aki 3000 dollár kenőpénz fejében megígérte, hogy hátországi feladatokra küld egy mozgósított katonát. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1714133520 [modified] => 1714067765 ) [title] => Letartóztattak egy katonát Lembergben, aki kenőpénz fejében megígérte, hogy hátországi feladatokra küld egy mozgósított katonát [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155012&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155012 [uk] => 154841 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 154842 [image] => Array ( [id] => 154842 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg [original_lng] => 35519 [original_w] => 400 [original_h] => 250 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed-300x188.jpg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg [width] => 400 [height] => 250 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg [width] => 400 [height] => 250 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg [width] => 400 [height] => 250 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg [width] => 400 [height] => 250 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/unnamed.jpg [width] => 400 [height] => 250 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714056965:5 [_thumbnail_id] => 154842 [_edit_last] => 5 [views_count] => 487 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1993 [1] => 327 [2] => 1671 ) [tags_name] => Array ( [0] => katonaság [1] => korrupció [2] => Lemberg ) ) [4] => Array ( [id] => 151377 [content] =>Az orvosi és szociális szakértői központ egyik vezetője, valamint egy közvetítő ellen indítottak eljárás Zaporizzsja megyében. A házkutatás során jelentős mennyiségű pénzt foglaltak le.
Az orvosi és szociális vizsgálóközpont tisztviselője, aki befolyással volt az alárendelt szakbizottságok vezetőire, fiktív orvosi igazolások megszerzésében segített a hadköteleseknek arról, hogy alkalmatlanok a katonai szolgálatra. Közvetítőként tevékenykedő rokona kereste meg az ügyfeleket, tartotta velük a kapcsolatot. A katonai orvosi bizottság kivizsgálása 300 dollárba, a szükséges „szakvélemény” megszerzése pedig 3500 dollárba került.
A napokban végzett házkutatás során 1 millió dollárt, 103 ezer eurót, 3,2 millió hrivnyát és két kilogramm kábítószert találtak.
Az ügyben folyik a nyomozás, a vizsgálatok megkezdődtek.
[type] => post [excerpt] => Az orvosi és szociális szakértői központ egyik vezetője, valamint egy közvetítő ellen indítottak eljárás Zaporizzsja megyében. A házkutatás során jelentős mennyiségű pénzt foglaltak le. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1711122240 [modified] => 1711111082 ) [title] => Több mint egymillió dolláros korrupciós ügyet lepleztek le Zaporizzsjében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=151377&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151377 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 151305 [image] => Array ( [id] => 151305 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30.jpeg [original_lng] => 215098 [original_w] => 1280 [original_h] => 960 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30-1024x768.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30.jpeg [width] => 1280 [height] => 960 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30.jpeg [width] => 1280 [height] => 960 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/eb00b34a30302c2a5ee8872ff5bd0f30.jpeg [width] => 1280 [height] => 960 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1711103882:5 [_thumbnail_id] => 151305 [_edit_last] => 5 [views_count] => 461 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 67169 [3] => 49 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 33412 [2] => 10476 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => sorozás [2] => Zaporizzsja megye ) ) [5] => Array ( [id] => 150733 [content] =>Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) korrupción érte a szinevéri községháza tisztviselőjét, aki pénzt követelt azoktól a lakosoktól, akik módosítani akarták földjeik rendeltetését.
Az osztályvezető 3000 dollárért „garantálta”, hogy nem okoz akadályokat és felgyorsítja az eljárást. „Szolgáltatásai” költségét a földrész területétől és elhelyezkedésétől függően becsülte meg.
A rendfenntartók a tisztviselőt 1800 dollár és 15 000 hrivnya elfogadása közben tartóztatták le.
Az ügyben büntetőeljárás indult, a nyomozás folyik.
[type] => post [excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat korrupción érte a szinevéri községháza tisztviselőjét, aki pénzt követelt azoktól a lakosoktól, akik módosítani akarták földjeik rendeltetését. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1710539400 [modified] => 1710533611 ) [title] => Korrupción érték a szinevéri községháza tisztviselőjét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=150733&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 150733 [uk] => 150640 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 150638 [image] => Array ( [id] => 150638 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842.jpeg [original_lng] => 890084 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842-300x200.jpeg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842-768x512.jpeg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842-1024x682.jpeg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842-1536x1024.jpeg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842.jpeg [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/140320241710430842.jpeg [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1710526412:5 [_thumbnail_id] => 150638 [_edit_last] => 5 [views_count] => 979 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => [_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1710526387 [_oembed_db860e6a429cc54e911733e921969a98] =>[_oembed_time_db860e6a429cc54e911733e921969a98] => 1713114485 [_oembed_a2f0529e0bb81f5d63f4ee8301850208] =>The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️ #UkraineRussiaWar #Russia pic.twitter.com/InyqpOPc4K
— Ulfh3dnar (@Ulfh3dnar_) April 5, 2024[_oembed_time_a2f0529e0bb81f5d63f4ee8301850208] => 1713114485 [_oembed_340032bcd0dbd52885d331e6b47c7de4] => [_oembed_time_340032bcd0dbd52885d331e6b47c7de4] => 1713114485 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 63736 [2] => 53127 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => Szinevér [2] => Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ) ) [6] => Array ( [id] => 148541 [content] =>The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
— (((Tendar))) (@Tendar) April 5, 2024
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Source: Telegram / Sternenko pic.twitter.com/8HACZ4AJ48Az Állami Nyomozó Iroda az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a határőrség segítségével lebuktatott egy rendőrt, aki rendszeresen segített egy helyi lakosnak borostyáncsempészésben.
A korrupt rendőr az első két szállítmányért 1000 dollár „juttatást” kapott, a következő alkalommal pedig 500 dollárt, ekkor tartóztatták le a hatóságok.
Az ügyben eljárás indult, a tettesre akár 10 év börtönbüntetés és vagyonelkobzás is várhat, illetve három évig nem tölthet be bizonyos tisztségeket.
[type] => post [excerpt] => Az Állami Nyomozó Iroda az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a határőrség segítségével lebuktatott egy rendőrt, aki rendszeresen segített egy helyi lakosnak borostyáncsempészésben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1708807920 [modified] => 1708793052 ) [title] => Korrupt rendőrt buktattak le Kárpátalján [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=148541&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 148541 [uk] => 148436 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 148435 [image] => Array ( [id] => 148435 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667.jpeg [original_lng] => 257970 [original_w] => 1024 [original_h] => 768 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667-768x576.jpeg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/230220241708682667.jpeg [width] => 1024 [height] => 768 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1708785853:5 [_thumbnail_id] => 148435 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1247 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => [_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1708785854 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 359 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => rendőrség ) ) [7] => Array ( [id] => 146934 [content] =>A kerületi ügyészség vezetője és a járási adminisztráció vezetőhelyettese kenőpénzt kapott az egyik vállalkozás igazgatójától.
Őrizetbe vették a vinnyicai körzeti ügyészség vezetőjét és a járási adminisztráció vezetőhelyettesét, miközben törvénytelen javakban részesültek, jelentette be Andrij Kosztyin főügyész, számolt be a Főügyészség sajtószolgálata.
A nyomozás adatai szerint a körzeti ügyészség vezetője a járási adminisztráció vezető helyettesének közbenjárásával kenőpénzt kapott az egyik vállalkozás igazgatójától. A pénzért a büntetőeljárás lezárását és az elkobzott vagyon visszaadását ígérte.
Akkor vették őrizetbe, amikor átvette a 2000 USD értékű kenőpénzt. A jogtalanul szerzett haszon teljes összege 4000 USD volt.
A vádirat előkészítése folyamatban van.
[type] => post [excerpt] => A kerületi ügyészség vezetője és a járási adminisztráció vezetőhelyettese kenőpénzt kapott az egyik vállalkozás igazgatójától. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707472260 [modified] => 1707461620 ) [title] => Kosztyin: a Vinnyicai régió körzeti ügyészségének vezetőjét korrupcióval vádolják [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=146934&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 146934 [uk] => 146924 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 146925 [image] => Array ( [id] => 146925 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f.jpeg [original_lng] => 57953 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/65c501f42c32f.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1707454421:12 [_thumbnail_id] => 146925 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1375 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => [_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1707465062 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 11 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 329 [2] => 26241 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => ügyészség [2] => Vinnyica ) ) [8] => Array ( [id] => 146367 [content] =>A megyei ügyészség átadta a bíróságnak a vádiratot huszti járási képviselőtestület egy csoportjával kapcsolatban, akiket csalással vádolnak.
A nyomozás során kiderült, hogy a képviselő és társai földkérdésekkel kapcsolatos dokumentációt hamisítottak. 2018–2020 során összesen 1,8 milliós kárt okoztak.
Az ügyben befejeződött a bírósági tárgyalást megelőző nyomozás, a tárgyalásra hamarosan sor kerül.
[type] => post [excerpt] => A megyei ügyészség átadta a bíróságnak a vádiratot huszti járási képviselőtestület egy csoportjával kapcsolatban, akiket csalással vádolnak. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1706988780 [modified] => 1706975824 ) [title] => 1,8 millió hrivnya elsikkasztásával vádolnak egy kárpátaljai képviselőt és társait [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=146367&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 146367 [uk] => 146193 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 146190 [image] => Array ( [id] => 146190 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262.jpeg [original_lng] => 131187 [original_w] => 843 [original_h] => 1252 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262-202x300.jpeg [width] => 202 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262-768x1141.jpeg [width] => 768 [height] => 1141 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262-689x1024.jpeg [width] => 689 [height] => 1024 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262.jpeg [width] => 843 [height] => 1252 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262.jpeg [width] => 843 [height] => 1252 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/020220241706859262.jpeg [width] => 843 [height] => 1252 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1706968624:5 [_thumbnail_id] => 146190 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1561 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => [_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1706981583 [_oembed_a42543952ba160a68e07edbc517419cd] =>[_oembed_time_a42543952ba160a68e07edbc517419cd] => 1713547374 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 49 [3] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Hírek [3] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 2979 [1] => 327 [2] => 2702 ) [tags_name] => Array ( [0] => képviselő [1] => korrupció [2] => sikkasztás ) ) [9] => Array ( [id] => 145465 [content] =>Anatomie d'une chute : la juge Hélène Gerhards incarcérée pour ses liens avec le banditisme corse https://t.co/BREstCptW5 pic.twitter.com/aX4mRy2j8k
— Corse-Matin (@Corse_Matin) April 6, 2024A Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) igazolatlan vagyonra utaló jeleket talált a kijevi rendőrség kábítószer elleni főosztályának vezetőjénél 3,9 millió hrivnya értékben – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a NAZK sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Olekszandr Dibov felesége 2022-ben, miután megkapta a 697 000 hrivnya értékű Dodge Durango autó használati és rendelkezési jogát, eladta azt az anyósának. Valójában azonban továbbra is ő használta a járművet.
Ezenkívül 2023-ban a rendőrtiszt felesége anyósa meghatalmazása alapján több mint 3 millió hrivnya értékben vásárolt egy 0,12 hektáros telket Kijev környékén. A NAZK megállapította, hogy a rendőr, édesanyja és felesége megtakarításai és összes hivatalos jövedelme lényegesen alacsonyabb a megszerzett vagyon értékénél. A magas rangú rendőrségi tisztviselő édesanyja 2018-ban a két lakást is szerzett Kijevben, jóllehet máshol él.
„A törvény 12. cikkelyének 1. részének 5-7. pontja értelmében a NAZK megküldte a rendőrtiszttel kapcsolatos anyagokat a Korrupcióellenes Szakosított Ügyészségnek (SZAP), hogy döntsön a bírósághoz továbbítás kérdéséről, hogy ismerje el 3 878 590 hrivnya összértékű vagyont megalapozatlannak és kobozza el az állam javára” – áll a NAZK sajtószolgálatának közleményében.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) igazolatlan vagyonra utaló jeleket talált a kijevi rendőrség kábítószer elleni főosztályának vezetőjénél 3,9 millió hrivnya értékben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1706296500 [modified] => 1706295032 ) [title] => A NAZK szerint a kijevi rendőrség kábítószer elleni főosztályvezetőjének közel 4 millió hrivnya igazolatlan vagyona van [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=145465&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 145465 [uk] => 145477 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 145467 [image] => Array ( [id] => 145467 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov.jpg [original_lng] => 47430 [original_w] => 768 [original_h] => 432 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/olekszandr-dibov.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1706288201:8 [_thumbnail_id] => 145467 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1903 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => [_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1706287836 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 327 [1] => 347406 [2] => 347405 [3] => 359 ) [tags_name] => Array ( [0] => korrupció [1] => Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) [2] => Olekszandr Dibov [3] => rendőrség ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 327 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 327 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )