Array ( [count_posts] => 4 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aToyMDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjIwMzcyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 35886 [content] =>Őrizetbe vettek hét bankárt Hongkongban, akik a gyanú szerint szerepet játszottak egy mintegy 6,3 milliárd hongkongi dollárt (239 milliárd forint) érintő pénzmosási ügyben – adta hírül szerdán internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A hét ember – akik között aktív és korábbi bankárok is vannak, – a rendőrség szerint egy nemzetközi pénzmosó bűnbandával állhatnak kapcsolatban, mely az elmúlt négy év során helyi bankszámlákon keresztül mozgatott pénzeket.
A keddi akció során a rendőrök az egyik előállított otthonában 7,8 millió hongkongi dollár (296 millió forint) összegű készpénzt is lefoglaltak.
A hongkongi rendőrség 2017-ben indított nyomozást a szindikátus ellen, miután egy svájci vállalat londoni irodája rászedés áldozataként 2 millió dollárt utalt hongkongi bankszámlákra. A nyomozás során kiderítették, hogy a bűnbanda 16 embert – belga és kínai állampolgárokat – küldött Hongkongba, hogy két banknak összesen 14 vállalati bankfiókot nyissanak hamis okmányokkal. Az őrizetbe vett bankárok a rendőrség szerint a banki folyamatokkal és az ügyfél-átvilágítási eljárásokkal kapcsolatos ismereteikkel segítették a bűnszervezetet abban, hogy a bankszámlákat pénzmosásra használhassák. A hét előállított, akik mind ügyfélszolgálati menedzserként dolgoztak, a gyanú szerint több ezer hongkongi dollárt kaptak a segítségükért cserébe.
Hongkong eddigi legnagyobb összegű – 13,1 milliárd hongkongi dollárt (497 milliárd forint) érintő – pénzmosási ügyére 2012-ben derült fény, amikor egy 22 éves, a kínai szárazföldről származó férfit vettek őrizetbe a helyi hatóságok. A férfit 2013 januárjában tíz és fél év börtönbüntetésre ítélték.
Forrás: mti.hu
[type] => post [excerpt] => Őrizetbe vettek hét bankárt Hongkongban, akik a gyanú szerint szerepet játszottak egy mintegy 6,3 milliárd hongkongi dollárt (239 milliárd forint) érintő pénzmosási ügyben - adta hírül szerdán internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1611157320 [modified] => 1611151145 ) [title] => Őrizetbe vettek hét bankárt Hongkongban egy pénzmosási ügyben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=35886&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 35886 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 35887 [image] => Array ( [id] => 35887 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1.jpeg [original_lng] => 389035 [original_w] => 1160 [original_h] => 773 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1-300x200.jpeg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1-768x512.jpeg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1-1024x682.jpeg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1.jpeg [width] => 1160 [height] => 773 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1.jpeg [width] => 1160 [height] => 773 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/bankarok-1.jpeg [width] => 1160 [height] => 773 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1611143946:5 [_thumbnail_id] => 35887 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1860 [_oembed_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => [_oembed_time_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => 1611150123 [_oembed_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => [_oembed_time_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => 1613028867 [_oembed_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] =>[_oembed_time_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] => 1637191909 [_oembed_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] =>Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitch pic.twitter.com/S4IFUgcisn
— Grimnax (@grimnax) October 29, 2021[_oembed_time_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] => 1708632687 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 900 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kriminális [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 27759 [1] => 20372 ) [tags_name] => Array ( [0] => hongkongi bankárok [1] => pénzmosás ) ) [1] => Array ( [id] => 31942 [content] =>La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
— France corruption (@FR_corruption) February 19, 2024Több mint 400 főt tartóztattak le pénzmosás vádjával egy nagyszabású nemzetközi akció keretében, amivel 33,5 millió eurós veszteséget sikerült megakadályozni.
A hatóságok 26 országban hajtották végre akciójukat, amelyben az Interpol, az Europol, az Európai Bankszövetség, a Western Union és a FinTech FinCrime Exchange is részt vett – írja a Finextra.
A szeptember és november közötti időszakban 4031 csalót és 227 szervezőt derítettek fel, akik közül 422 főt letartóztattak. Több mint 1500 bűnvádi eljárást kezdeményeztek, és csaknem 5000 gyanús pénzügyi műveletet fedtek fel a hatóságok.
Az Europol szerint bűnszervezetek e-mailen, közösségi platformokon és egyéb kommunikációs csatornákon rengeteg embert beszerveztek gyanús ügyleteikbe a gyors pénzkereset ígéretével. Valójában azonban csak pénzt akartak kicsalni tőlük.
(origo.hu)
[type] => post [excerpt] => Több mint 400 főt tartóztattak le pénzmosás vádjával egy nagyszabású nemzetközi akció keretében, amivel 33,5 millió eurós veszteséget sikerült megakadályozni. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1607074064 [modified] => 1607051218 ) [title] => Több mint 400 személyt tartóztattak le három hónap alatt pénzmosás miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=31942&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31942 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 31943 [image] => Array ( [id] => 31943 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio.jpg [original_lng] => 157179 [original_w] => 800 [original_h] => 533 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/penzmosas-illusztracio.jpg [width] => 800 [height] => 533 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1607044018:12 [_thumbnail_id] => 31943 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1886 [_oembed_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => [_oembed_time_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => 1607066882 [_oembed_a518b549c87c9131b068e4c320b05670] =>[_oembed_time_a518b549c87c9131b068e4c320b05670] => 1609636170 [_oembed_9adec3e919c193eaf7b6b89730a9c648] =>[_oembed_time_9adec3e919c193eaf7b6b89730a9c648] => 1610896105 [_oembed_0c8ad6dada8c3ae4f4ef3203ebaf664a] => [_oembed_time_0c8ad6dada8c3ae4f4ef3203ebaf664a] => 1612323130 [_oembed_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => [_oembed_time_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => 1613610329 [_oembed_572a266b740566333131a10bd4b1c168] =>"Full House" star Lori Loughlin is released from prison after serving two months for her role in the college admissions scandal https://t.co/FwJZtmHos5
— CNN Breaking News (@cnnbrk) December 28, 2020[_oembed_time_572a266b740566333131a10bd4b1c168] => 1615560462 [_oembed_57b574b6d9264aaac4b372e3af625bc5] => {{unknown}} [_oembed_b23cea555009681d541d113f5d9a0b3f] => [_oembed_time_b23cea555009681d541d113f5d9a0b3f] => 1625505201 [_oembed_1697cab9865769db2ff06a1bd7126436] =>[_oembed_time_1697cab9865769db2ff06a1bd7126436] => 1627974848 [_oembed_5c1276e4d0216480bc510ec29740745d] => [_oembed_time_5c1276e4d0216480bc510ec29740745d] => 1627974848 [_oembed_963abbd0d897df6c3e0b291471b858d0] => [_oembed_time_963abbd0d897df6c3e0b291471b858d0] => 1627974848 [_oembed_1182bb76f0b9407e8959c41a50cbfee4] =>‼️Партія героїну з Ірану на понад 1 млрд грн - в ході спецоперації затримано організаторів каналу контрабанди‼️...
Posted by Ірина Венедіктова on Friday, July 23, 2021[_oembed_time_1182bb76f0b9407e8959c41a50cbfee4] => 1630983703 [_oembed_6eb227129248c5737f59ea25961f60fa] => [_oembed_time_6eb227129248c5737f59ea25961f60fa] => 1634267868 [_oembed_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] =>?Agentes de la @policia han detenido en #Madrid al máximo responsable de la Ndrangueta calabresa
— Policía Nacional (@policia) August 5, 2021
Han intervenido:
?Documentación portuguesa falsa
?6 teléfonos móviles
?Casi 6.000€ en efectivo
Es considerado uno de los prófugos más buscados de #Italia pic.twitter.com/di47ZHSd2F[_oembed_time_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] => 1637408484 [_oembed_57f5290074e410e3221db6c61832f374] => [_oembed_time_57f5290074e410e3221db6c61832f374] => 1651496260 [_oembed_4929b7c93e77e594c99199fe63824b1b] => [_oembed_time_4929b7c93e77e594c99199fe63824b1b] => 1660387775 [_oembed_742edc470e137fd32dae55e467d30d36] =>Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitch pic.twitter.com/S4IFUgcisn
— Grimnax (@grimnax) October 29, 2021[_oembed_time_742edc470e137fd32dae55e467d30d36] => 1660387775 [_oembed_56d4d8693d261be6779db485e5333d23] =>Happening rn: MOCs & EDs of orgs across the country are risking arrest at the Capitol. #BansOffOurBodies @CPDAction pic.twitter.com/Cl9ldc9iBf
— Maegan LLerena ? (@maeganllerena) July 19, 2022[_oembed_time_56d4d8693d261be6779db485e5333d23] => 1660387775 [_oembed_3a5d6c39938d186f99f8c18b341ae2bd] =>Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
— Andrew Solender (@AndrewSolender) July 19, 2022[_oembed_time_3a5d6c39938d186f99f8c18b341ae2bd] => 1660500716 [_oembed_46457f08514b3022a3e905be8a604f6e] =>#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
— NEXTA (@nexta_tv) August 7, 2022[_oembed_time_46457f08514b3022a3e905be8a604f6e] => 1680543917 [_oembed_4d8f0820d82cdefbfd130c87a65de501] =>Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
— The Wall Street Journal (@WSJ) March 30, 2023[_oembed_time_4d8f0820d82cdefbfd130c87a65de501] => 1680543917 [_oembed_0b460c8b39983ec67082d5cab0cce5cf] =>W dn.18.03 do??próbowało nielegalnie przedostać się z??90 os.-m.in.:ob.Jemenu i Sudanu.
— Straż Graniczna (@Straz_Graniczna) March 19, 2023
Najwięcej na odcinku #PSGBiałowieża - 31 os.-ob.Afganistanu,Syrii,Iraku. #PSGMielnik i #PSGCzeremcha -zatrzymano 4 kurierów-ob.Ukrainy pic.twitter.com/WgzONg1KPe[_oembed_time_0b460c8b39983ec67082d5cab0cce5cf] => 1680543918 [_oembed_48a96a7009e39b1b1eb89f371068700f] =>Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Y pic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
— Reuters (@Reuters) March 1, 2023[_oembed_time_48a96a7009e39b1b1eb89f371068700f] => 1680543918 [_oembed_9915bb5ed166d9718ac27e458fbc461f] =>Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YA pic.twitter.com/wwDn7dUP2f
— Reuters (@Reuters) February 28, 2023[_oembed_time_9915bb5ed166d9718ac27e458fbc461f] => 1680543918 [_oembed_b04d0841044ec44c4e17e9554c6e0210] =>(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnews pic.twitter.com/QDbaFrLLmd
— ShuttleTV (@shuttletvnews) February 12, 2023[_oembed_time_b04d0841044ec44c4e17e9554c6e0210] => 1686850950 [_oembed_bc9942e7b2fe7bba6d6865bc4c24be99] => [_oembed_time_bc9942e7b2fe7bba6d6865bc4c24be99] => 1686850950 [_oembed_4b5345599c059db53894ec907b932059] =>During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023[_oembed_time_4b5345599c059db53894ec907b932059] => 1686850951 [_oembed_3d72e19248e67406a2d1574df7e327ad] => [_oembed_time_3d72e19248e67406a2d1574df7e327ad] => 1690232954 [_oembed_423e6ecf4616b6368077424e703f6997] =>Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
— PTI (@PTIofficial) May 9, 2023[_oembed_time_423e6ecf4616b6368077424e703f6997] => 1694713204 [_oembed_9c3c5679d190b59488c761acef769d8a] =>Workers busted for tearing a hole in the Great Wall of China to easily pass through, causing ‘irreversible’ damage https://t.co/GB2cShHdQx pic.twitter.com/aioIAcwnmw
— New York Post (@nypost) September 4, 2023[_oembed_time_9c3c5679d190b59488c761acef769d8a] => 1702319090 [_oembed_17bf4e01dcb41060636a7c096bd540a5] =>A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
— Shanghai Daily (@shanghaidaily) November 2, 2023[_oembed_time_17bf4e01dcb41060636a7c096bd540a5] => 1715772094 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 900 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kriminális [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 828 [1] => 20372 ) [tags_name] => Array ( [0] => letartóztatás [1] => pénzmosás ) ) [2] => Array ( [id] => 31852 [content] =>V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
— Mira Hace (@MiraHace) April 28, 2024
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDKJaroslav Haščák a Gorilla-ügy egyik legfontosabb szereplője, a vád ellene korrupció és pénzmosás.
Fegyveresek lepték el a szlovákiai Penta pénzügyi csoport pozsonyi székhelyét, és letartóztatták egyik tulajdonosát, Jaroslav Haščákot, az ország egyik leggazdagabb emberét – írja a Paraméter.
Haščákot akkor vették őrizetbe, mikor kihallgatásra érkezett a rendőrségre, majd gépfegyveres rendőrök kísérték be a székhelyre. A médiaértesülések szerint a Gorilla-ügy miatt tartóztatták le korrupció és pénzmosás vádjával.
A Denník N nevű portál birtokába jutott felvételen látszik, ahogy több tucat állig felfegyverkezett kommandós nyomul be a pozsonyi Digital Parkban található épületbe.
“Elvették a mobilokat, notebookokat, az embereket őrizetbe vették. Azoknak az egyszerű alkalmazottaknak, akik akkor épp ezeken az emeleteken tartózkodtak, ott kellett maradniuk hátratett kézzel a falhoz állítva.” – nyilatkozta a lapnak egy szemtanú.
Haščákot letartóztatása után visszavitték a helyszínre, vélhetően azért, hogy a házkutatás során jelen legyen. Ugyan hivatalos forrásból nem erősítették meg sehol a nyomozás tárgyát, vélhetően Gorilla-dokumentumokat kerestek. A tulajdonos mellett a szlovák titkosszolgálat (SIS) elhárításának korábbi főnökét, Ľubomír Arpášt és feleségét is letartóztatták, a vád ellenük ugyancsak korrupció és pénzmosás.
Haščák azóta lemondott a cég élén betöltött összes végrehajtói tisztségéről, ám társtulajdonosi posztját megtartotta – erősítette meg a TASR-nak a hírt Martin Danko, a Penta szóvivője, egyben elmondta, hogy Haščák az ügy kirobbanása óta mindenben együttműködik a hatóságokkal a nyomozás érdekében.
Igor Matovič, Szlovákia miniszterelnöke szűkszavúan, de sokatmondóan reagált az ügyre: közösségi oldalára annyit írt:
„A maffia csak annyira erős, mint amennyire gyenge az állam. Pont.”
A Gorilla-ügy még 2011-ben robbant ki Szlovákiában, amikor egy máig ismeretlen személy nagyjából 70 oldalnyi dokumentumot, az ún. Gorilla-iratokat töltötte fel az internetre, amelyek a SIS által lehallgatott beszélgetések leiratai. A 2005 és 2009 között készült felvételeken az hallható, ahogy a Penta emberei a politikai elit tagjaival egyeztetnek kenőpénzekről.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
[type] => post [excerpt] => Jaroslav Haščák a Gorilla-ügy egyik legfontosabb szereplője, a vád ellene korrupció és pénzmosás. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1606932001 [modified] => 1606922876 ) [title] => Kommandósok tartóztatták le az egyik leggazdagabb embert Szlovákiában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=31852&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 31852 [uk] => 31873 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 31853 [image] => Array ( [id] => 31853 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando.png [original_lng] => 385859 [original_w] => 1000 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando-300x189.png [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando-768x484.png [width] => 768 [height] => 484 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando.png [width] => 1000 [height] => 630 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando.png [width] => 1000 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando.png [width] => 1000 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/szlovak-kommando.png [width] => 1000 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1606942324:2 [_oembed_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => [_oembed_time_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => 1606915570 [_thumbnail_id] => 31853 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 3119 [translation_required_done] => 1 [_oembed_15327807152faeb3bc9fda4706ebc003] => [_oembed_time_15327807152faeb3bc9fda4706ebc003] => 1608925294 [_oembed_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => [_oembed_time_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => 1613128523 [_oembed_cddb97a3e410f12bebe91bc98c2efc5d] =>[_oembed_time_cddb97a3e410f12bebe91bc98c2efc5d] => 1613913406 [_oembed_e5227430d6239b4c915607e67332d3ad] =>Lavína pod Kondratovou kopou strhla trojicu skialpinistovDňa 13.02.2021 v neskorých večerných hodinách bolo Operačné...
Posted by Horská záchranná služba on Saturday, February 13, 2021[_oembed_time_e5227430d6239b4c915607e67332d3ad] => 1616659813 [_oembed_1aa54a7a7fe4395d15203147c4c9f66f] =>"Polícia za posledný rok zatkla desiatky sudcov a sudkýň, policajtov a ľudí, ktorí zneužívali štát. Všetko to boli...
Posted by Denník N on Wednesday, March 10, 2021[_oembed_time_1aa54a7a7fe4395d15203147c4c9f66f] => 1625479103 [_oembed_e9188294f6c5aaee2fc288089b84339a] =>TORNÁDÓ CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA HATÁRÁN ?Lassan, de biztosan hatol a kontinens belsejébe az a frontrendszer, amelynek...
Posted by Országos Meteorológiai Szolgálat on Thursday, June 24, 2021[_oembed_time_e9188294f6c5aaee2fc288089b84339a] => 1625479103 [_oembed_68182aaeb58bba2f715bd1bf12821bd5] =>⚠️?️ Numerosos daños materiales en #Luzice muy cerca de #Hodonin ( #RepúblicaCheca). No son zonas de #EEUU es #Europa Central. Brutal. https://t.co/FpoWwqe8Rb
— InfoMeteoTuit (@InfoMeteoTuit) June 24, 2021[_oembed_time_68182aaeb58bba2f715bd1bf12821bd5] => 1625479103 [_oembed_8de8c4d4dd171110a82ede8129e62d47] =>Šílený… pic.twitter.com/S4uyGIdsjy
— Michal Jimramovský (@MJimramovsky) June 24, 2021[_oembed_time_8de8c4d4dd171110a82ede8129e62d47] => 1625479103 [_oembed_187d2d5e987a4fbedad551ea5c422a35] =>No ty vole pic.twitter.com/yVHJtU3ZgG
— Nedakoňský vidlák (@nedavidlak) June 24, 2021[_oembed_time_187d2d5e987a4fbedad551ea5c422a35] => 1630704039 [_oembed_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] =>AKTUÁLNE: LETECKÁ TRAGÉDIA PRI SKALICI, ZAHYNULI TRAJA ĽUDIAPolicajti spolu s hasičmi a záchranármi aktuálne zasahujú...
Posted by Polícia Slovenskej republiky on Friday, August 27, 2021[_oembed_time_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] => 1637075016 [_oembed_ab493a7eccc8e904cca2626d3fda5e95] =>Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitch pic.twitter.com/S4IFUgcisn
— Grimnax (@grimnax) October 29, 2021[_oembed_time_ab493a7eccc8e904cca2626d3fda5e95] => 1654595533 [_oembed_864a7b3e4e763e6b185bdc2697b4ffce] =>?? Slovakia: The fourth serious European train collision in a month?
— Chris Ogilvie (@Ogilvie_CJ) June 3, 2022
“On the Varín to Vrútky line tonight a rescue locomotive has crashed into a failed passenger train.”
Several injuries but no fatalities.https://t.co/0BS95kEEZA pic.twitter.com/GkgyfWVfjW[_oembed_time_864a7b3e4e763e6b185bdc2697b4ffce] => 1677420314 [_oembed_66df73d5dfd5fbf0c17bb4262eadce50] =>More than 30 vehicles crash in pileups amid mammoth winter storm on D1 near Poprad. #ThisIsSlovakia #snowstorm #carcrash #accident #snow #winter pic.twitter.com/bTYNXQzsdm
— This Is Slovakia (@ThisIsSlovakia_) February 4, 2023[_oembed_time_66df73d5dfd5fbf0c17bb4262eadce50] => 1677420314 [_oembed_6549dc9990ef149d0feca5da61c7f70f] =>A snowstorm on D1 near Poprad resulted in a multi-vehicle crash. Drive carefully. ??? #ThisIsSlovakia #snowstorm #carcrash #snow #accident #winter
— This Is Slovakia (@ThisIsSlovakia_) February 4, 2023
Vid: Dodo Stefanak pic.twitter.com/OA7lgtvXbj[_oembed_time_6549dc9990ef149d0feca5da61c7f70f] => 1679837082 [_oembed_00d12fad934729a9074126344d33d143] =>Základná umelecká škola Banská Štiavnica 18.3. 2023 #banskastiavnica #slovensko pic.twitter.com/Oeq4Je5K1q
— Radoslav Kuric (@RadoslavKuric) March 18, 2023— Denník N (@dennikN) August 17, 2023[_oembed_time_00d12fad934729a9074126344d33d143] => 1692644796 [_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] =>[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1703673616 [_oembed_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] =>Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbD[_oembed_time_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] => 1709743750 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 900 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kriminális [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 20372 [1] => 766 ) [tags_name] => Array ( [0] => pénzmosás [1] => Szlovákia ) ) [3] => Array ( [id] => 29265 [content] =>La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
— France corruption (@FR_corruption) February 19, 2024Négy, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban, az akcióban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le.
A hivatal szerdai közleménye szerint egy ukrán állampolgár tulajdonában lévő, korábban gazdasági tevékenységet nem végző magyar cég egy hongkongi székhelyű társaságtól több mint nyolcmillió védő- és sebészi maszkot vásárolt, majd azokat egy a német cégnek adta tovább. A maszkok ellenértékét azonban nem a német társaság, hanem egy ahhoz nem köthető magánszemély utalta át a magyar cégnek. Az ügylet körülményei pénzmosásra utaltak, a budapesti nyomozók az ügyben kilencszázezer eurót foglaltak le.
Egy svájci cég magyar bankszámlájára Zimbabwéből érkezett magas összegű utalás gyógyászati termékek ellenértékeként, azonban se előtte, se utána nem volt olyan gazdasági esemény, amely ezt indokolta volna, a svájci cég pedig nem is rendelkezett gyógyszer-kereskedelemre jogosító engedéllyel. Az akcióban a budapesti pénzügyőrök kétmillió dollárt, azaz több mint 600 millió forintot foglaltak. Az ügyben a zimbabwei rendőrség is nyomoz, pénzmosás gyanújával őrizetbe vették – többek között – az ország egészségügyi miniszterét is – írták.
Egy másik ügyben hárommillió eurót, azaz több mint egymilliárd forintot foglaltak le a nyomozók egy olyan bűnözői csoporttól, amely a bűncselekményekből szerzett vagyont külföldi bankokon és külföldi befolyású, gazdasági tevékenységet nem végző cégeken keresztül próbálta tisztára mosni. Az akcióban az egymilliárdos utalás címzettjénél, egy magyar cégnél tartott kutatást a NAV, amelynek során majdnem húszezer oldalnyi iratanyagot és elektronikus adathordozókat is lefoglaltak – ismertették.
A negyedik bűnözői csoport hárommillió eurónyi, bűncselekményből származó vagyonát külföldi székhelyű bukócégekkel, magyar bankoknál nyitott számlákon keresztül próbálta tisztára mosni. A pénz itt is valós tevékenység nélkül, színlelt szolgáltatás alapján mozgott. Az egyik kutatási helyszínről a pénzügyőrök 2650 dombornyomott és 1099 gravírozott bankkártyát foglaltak le, amelyeket feltehetően a bűncselekményhez használt volna fel a csoport – olvasható a közleményben.
[type] => post [excerpt] => Négy, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban, az akcióban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1604571300 [modified] => 1604524888 ) [title] => Ukrán tulajdonú céget is felszámolt a magyar adóhivatal [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=29265&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 29265 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 29267 [image] => Array ( [id] => 29267 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint.jpg [original_lng] => 120126 [original_w] => 1000 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint-300x180.jpg [width] => 300 [height] => 180 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint-768x461.jpg [width] => 768 [height] => 461 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint.jpg [width] => 1000 [height] => 600 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint.jpg [width] => 1000 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint.jpg [width] => 1000 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/forint.jpg [width] => 1000 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1604517689:12 [_thumbnail_id] => 29267 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2583 [_oembed_91a9c78e0c45c3ee7890f8a762c9b76f] =>[_oembed_time_91a9c78e0c45c3ee7890f8a762c9b76f] => 1604517691 [_oembed_d21a001c08835ed28ae97ff536ae7533] => [_oembed_time_d21a001c08835ed28ae97ff536ae7533] => 1604564103 [_oembed_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => [_oembed_time_a0b17343281dfb64ab78d8b055f20561] => 1607980161 [_oembed_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => [_oembed_time_86f4b0581fc82b451cd749341acf8ce2] => 1612690289 [_oembed_a1d4fd25afa7820b738e72f42a3a3657] =>Sikertelen dohány- és cigicsempészet kisbuszokkalSikertelen dohány- és cigicsempészet kisbuszokkal???A pénzügyőrök Ártándnál egy román kisbuszban megközelítőleg másfél millió forint értékű adózatlan fogyasztási dohányt, egy ukrán kisbuszban pedig több mint félmillió forintot értékű adózatlan cigarettát találtak. Mindkét ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás.Munkatársaink Ártánd közelében egy román kisbuszt ellenőriztek, ami Romániából Németországba tartott. A járműben, egy dobozban mintegy másfélmillió forint értékű, összesen 20 kilogramm fogyasztási dohányt találtak.Néhány óra múlva a pénzügyőrök egy ukrán kisbuszt is átvizsgáltak. A jármű üléseiből összesen 6 600 szál cigaretta került elő, melynek értéke meghaladja a félmillió forintot. A sofőr a kiszabott 724 000 forint jövedéki bírságot a helyszínen megfizette. Munkatársaink a több mint kétmillió forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták, és költségvetési csalás miatt mindkét esetben feljelentést tettek a pénzügyi nyomozóknál.
Posted by Nemzeti Adó- és Vámhivatal on Tuesday, August 11, 2020[_oembed_time_a1d4fd25afa7820b738e72f42a3a3657] => 1622055602 [_oembed_f4f3f741c2205dd6afd84038612d188f] =>Nem sikerült meglépni a csempészeknek??A pénzügyőrök és a rendőrök közösen tartottak zöldhatár ellenőrzést Gulács...
Posted by Nemzeti Adó- és Vámhivatal on Thursday, May 20, 2021[_oembed_time_f4f3f741c2205dd6afd84038612d188f] => 1632524928 [_oembed_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] =>Repülő cigi a határ felett??Zöldhatár-ellenőrzésen munkatársaink és a rendőrök többször találkoztak drónt és pilóta...
Posted by Nemzeti Adó- és Vámhivatal on Tuesday, September 7, 2021[_oembed_time_642717f34fbcee7025fd3e44d8252dad] => 1637292455 [_oembed_fa66b0866da87743099ecf42ca0db0de] => [_oembed_time_fa66b0866da87743099ecf42ca0db0de] => 1637770534 [_oembed_b9686aef78d2f63b9d68aff489c08536] => [_oembed_time_b9686aef78d2f63b9d68aff489c08536] => 1670223881 [_oembed_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] =>Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitch pic.twitter.com/S4IFUgcisn
— Grimnax (@grimnax) October 29, 2021[_oembed_time_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] => 1709742549 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 900 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kriminális [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 13446 [1] => 20372 ) [tags_name] => Array ( [0] => NAV [1] => pénzmosás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 20372 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 20372 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
— France corruption (@FR_corruption) February 19, 2024