Egy ember meghalt, három másik pedig megsebesült szombaton a Brooklynban és Queensben történt lövöldözések sorozatában, amelyet a New York-i rendőrség „esetlegesnek” minősített.
A New York-i rendőrség szerint egy illegális, rendszámtábla nélküli robogón közlekedő fegyveres öt különböző helyszínen nyitott tüzet Queens Janaica nevű városrészében és Brooklynban − írta meg a CNN.
Őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, akinél egy kibővített tárral rendelkező 9 milliméteres pisztolyt találtak − közölte a rendőrség egy sajtótájékoztatón szombat délután.
Nem ismerjük az indítékot. Úgy tűnik, hogy valóban esetlegesen támadt rá járókelőkre. A videófelvételek azt mutatják, hogy nem lőtt célzottan senkire, nem követett senkit. Ahogy a robogójával közlekedett, véletlenszerűen lövöldözött az emberekre − mondta Joseph Kenny, a New York-i rendőrség nyomozóirodájának helyettes vezetője.
Az első lövöldözés után a nyomozók hozzáfértek egy videófelvételhez, amelyen látható, hogy a gyanúsított hátulról, robogón közelítette meg az áldozatot, és egy lövést adott le.
Tizenhét perccel később a rendőrség szerint ugyanez a gyanúsított lőtt rá egy 87 éves férfira Queensben. Az áldozat, akit a férfi egyszer hátba lőtt, meghalt, miután kórházba szállították.
Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, egy másik lövöldözéses incidensről értesültek, amelyben senkit nem ért találat. Számos szemtanú azonban arról számolt be, hogy látott egy robogón közlekedő férfit, aki „véletlenszerűen lövöldözött egy csoport emberre”.
A negyedik lövöldözés 11 óra 35 perckor történt, amikor a gyanúsított egy 44 éves férfit arcon lőtt. A férfit kórházba szállították, és kritikus állapotban van. Kevesebb mint egy perccel később a gyanúsított egy 63 éves férfinak lőtt a jobb vállába. Az áldozatot kórházba szállították, állapota stabil.
A rendőrség szerint a fegyveres mind az öt lövöldözésnél ugyanazt a fegyvert használta. A gyanúsítottat Kenny szerint korábban egyszer már letartóztatták New Yorkban.
Rendkívüli módon megugrott a gyilkosságok száma a városban Edward Caban, a New York-i rendőrség megbízott parancsnoka elmondta, hogy a rendőrök úgy tudták megtalálni és letartóztatni a gyanúsítottat, hogy szétküldték a róla készült képet az összes közelben lévő New York-i rendőrnek, és arra kérték őket, hogy kutassák fel a lövöldözőt.
A hatóságok szerint nem találtak sorozatszámot a fegyveren, és vizsgálják, hogy a számot eltávolították, vagy esetleg egy házi készítésű fegyverről van szó.
Amellett, hogy a fegyver valószínűleg illegális, a kibővített tárak használata is törvénybe ütközik New Yorkban.
New York városa a világjárvány óta küzd bűnözési hullámmal. A New York-i rendőrség tavalyi statisztikái szerint 2022 áprilisáig 42,7 százalékkal nőtt a súlyos bűncselekmények száma a 2021-es év azonos időszakához képest. Az adatok szerint a gyilkosságok száma 9,2 százalékkal nőtt a kétéves időszakban.
Eight children were killed by a landslide while playing cricket after monsoon rains hit Shangla district in northern Pakistan Thursday. At least 50 people have died in the country from floods and landslides triggered by two weeks of rain.
Currently numerous authorities and emergency personnel have been deployed following a collision involving a double-decker tour bus and a MTA city bus in… pic.twitter.com/4UeSNJAk4Z
VIDEO | Several cars were damaged in Delhi's Kalkaji area after a portion of wall of Deshbandhu college collapsed amid heavy rains in the city. pic.twitter.com/fmBEwJdL3e
In Wien-#Floridsdorf immBereich Fultonstrasse wurden vier Personen auf offener Straße angeschossen. Die Täter flohen in Autos, die Polizei nahm bisher vier Verdächtige fest. pic.twitter.com/K0a4gPSoVp
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
A pénteki napon összesen hatan sérültek meg a bikafuttatás során, míg szombaton további négy sérültről jelentettek. A hírek szerint a tíz sérült közül senki sem sérült meg súlyosan, nem történt haláleset.
A pénteki sérültek közül hárman amerikai állampolgárok, mindannyian kórházba kerültek – jelentette az Eurpa Press hírügynökség. A dpa azt írja, a város védőszentje, San Fermín tiszteletére rendezett fesztivál csütörtökön vette kezdetét, és az jövő hét pénteken ér véget.
Az RTVE állami televízió arról jelentett, hogy a szombati sérültek főként zúzódásokat szenvedtek. A futtatás nem veszélytelen, az évek során halálos balesetek is történtek, és egyes bikák több mint 600 kilogrammot nyomnak.
1924 óta 16 halálos áldozatot számoltak, legutóbb 2009-ben regisztráltak halálos incidenst a futtatásokról. Közben az állatvédő csoportok folyamatosan tiltakoznak a tradicionális esemény ellen, amit 1591 óta rendeznek meg, bár mára igen megosztóvá vált Spanyolországban.
A kritikák ellenére is az esemény nagyszámú turistát vonz a világ minden tájáról. Ez valószínűleg a jövőben sem lesz másképp, de az állatvédők nem adják fel, és mindent megtesznek azért, hogy az eseményt beszüntessék.
[type] => post
[excerpt] => A pénteki napon összesen hatan sérültek meg a bikafuttatás során, míg szombaton további négy sérültről jelentettek. A hírek szerint a tíz sérült közül senki sem sérült meg súlyosan, nem történt haláleset.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1688835600
[modified] => 1688835089
)
[title] => Többen megsérültek a spanyolországi bikafuttatás során
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=122427&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 122427
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 122428
[image] => Array
(
[id] => 122428
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1.jpg
[original_lng] => 59613
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/mbv6ih-i-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1688824290:4
[_thumbnail_id] => 122428
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1050
[translation_required_done] => 1
[_oembed_bb0c20a10fe9d713634d1d283b79a56b] =>
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Tankolás céljából kikötött egy hajó Alaszkában egy kikötői benzinkúton. Eddig tisztázatlan okból váratlanul egy robbanás történt és az egész hajó lángba borult, majd elsüllyedt.
Fletcher Morrison, egy halász, aki az alaszkai Whittier kikötőjében kötött ki hajójával. Kedden egy robbanást hallott a kikötői benzinkút felől, és látta, hogy egy, a dokknál tankoló hajó lángba borul.
A hajó pár percen belül elsüllyedt
A helyi tűzoltóparancsnok kedd délután közölte, hogy a tüzet ellenőrzés alatt tartják – írta meg a FoxNews.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
??In Japan, an Epsilon S rocket exploded during testing, the explosion occurred a minute after the start of testing the rocket engine. pic.twitter.com/ue5w7RXktI
Uttarakhand Tragedy: Over 2 dozen workers at Namami Gange Sewer Treatment Plant Project were electrocuted after a transformer exploded at Alaknanda river banks in Chamoli district
15 workers have lost lives, several others injured. Reason for short circuit being investigated pic.twitter.com/MOl12uRYVK
? || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
A powerful explosion in Ivano-Frankivsk region of Ukraine. According to preliminary data, the incident may have occurred at an oil depot or gas pipeline. Its cause is still unknown. pic.twitter.com/eCkIIbRIRU
— Nanayakkarapathirage Martin Perera (@hotakasudzuki) September 30, 2023
At least 13 killed, more than 70 injured in suicide blast near mosque in Balochistan At least 10 people, including a police officer, were killed and more than 70 suffered after a suicide bomber blew himself up near a mosque in Pakistan’s Balochistan province on Friday (Sept 29).… pic.twitter.com/P8xxO3TMRQ
According to the Pakistan Rangers, this elderly man was a suicide bomber and an intelligence basd operation was conducted to arrest him. 5 innocent villagers have been martyred in this so called intelligence based operation.#Sakrandbleeds#سڪرنڊسانحو#sakrandbleedpic.twitter.com/zVMeXG4gKW
A Customs Warehouse near the International Airport in the Uzbekistan Capital of Tashkent is reported to have Exploded earlier tonight after a Storage Building filled with Electric Cars and Batteries was possibly struck by Lightning; the Shockwave from the Explosion is said to… pic.twitter.com/IAWsbHw4ud
⚡️An explosion occurred at a military factory in Russia's #Perm Krai.
The incident took place at the building of the Solikamsk plant "Ural," one of the largest military-industrial factories in Russia. They produce various military ammunition and explosives there. pic.twitter.com/q18ASsVWzw
At least 17 people have died in an explosion at a fireworks production factory in Suphan Buri's Mueang District, according to news reports. Some sources report the number as 23.
The explosion occurred around 15:30. Locals said approximately 20-30 people were working in the… pic.twitter.com/WHKEoga9RT
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
An explosion and fire at the Defence manufacturer FNVC Altai#Biysk is 3,500km east of #Moscow, so it will be very interesting to see what's happened here.
Az orosz hadsereg támadásai a teljes körű háború kezdete óta 490 gyermek halálát okozták, s összesen 1032 gyermek sérült meg.
A hírt a Főügyészi Hivatal közölte a Telegramon – írja az Ukrinform.
Hozzátették azonban, hogy a szám nem végleges, hiszen azokon a területeken, ahol aktív harcok folynak, illetve a megszállt településeken nem tudnak felmérést végezni.
A legtöbb gyerek Donyeck (467), Harkiv (284), Kijev (129), Herszon (113), Zaporizzsja (91), Mikolajiv (89), Csernyihiv (71), Dnyipropetrovszk (83), Luhanszk (67) megyében sérült meg.
In Micheldorf (Bezirk St. Veit an der Glan) in Kärnten ist ein Bus von der Straße abgekommen und umgestürzt. Das Opfer ist eine 19-Jährige. https://t.co/8DhKNCjMbA
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
Bandaháborúk voltak Németország több városában: a bevándorlók machetékkel, baseball-ütőkkel, vasrudakkal és késekkel estek egymásnak. Észak-Rajna-Vesztfáliában szír és libanoni származású klánok próbáltak leszámolni egymással az utcán. Több százan vettek részt az összecsapásokban, a rendőrök csak nehezen tudták megfékezni az indulatokat, egy migráns és egy rendőr megsérült.
Fényes nappal a nyílt utcán verekedtek össze a migránsok az észak-németországi Castrop-Rauxelben. Machetéval, baseball-ütővel, vasrudakkal és falécekkel estek egymásnak. Kaotikus állapotok uralkodtak. A rendőrök nagy erőkkel vonultak a helyszínre, de csak nehezen tudták megfékezni az indulatokat.
Egy 23 éves férfit súlyos állapotban szállítottak kórházba, miután többször hasba szúrták, valamint egy rendőr is megsebesült az összecsapásokban.
A német rendőrség információi szerint szír és libanoni bandák között történt leszámolás.
Az ilyen incidenseket nem toleráljuk az utcáinkon – mondta a tartományi belügyminiszter. Herbert Reul közölte: a hatóságok több embert is őrizetbe vettek és később ismét kivonultak a helyszínre, hogy megfékezzék a migráns-klánok tagjait.
Az összehangolt akcióban 116 embert ellenőriztek, akiknél a csütörtöki esethez hasonlóan machetéket, vasrudakat, késeket találtak és foglaltak le.
Nem ez volt az egyetlen migránsbalhé Németországban. Alig 24 órával később Essenben is több száz szír és libanoni csapott össze. Törtek, zúztak, ütötték, rúgták egymást. A rendőrség úgy véli, hogy a két eset között összefüggés lehet.
Szíriai és libanoni bűnszervezetek 500 tagja keveredett tömegverekedésbe – írta Twitter-bejegyzésében Georg Pazderski. Az Alternatíva Németországért (AfD) párt politikusa kemény kritikával illette Nancy Faeser szövetségi belügyminisztert, amiért még mindig az Angela Merkel volt német kancellár által meghirdetett nyitott határok politikáját képviseli, és nem lép fel keményebben a Németországot egyre inkább sújtó migráció ellen.
Az Europol adatai szerint csak tavaly 380 személyt tartóztattak le terrorizmussal kapcsolatos ügyek gyanújával az Európai Unióban. Ebből 266 esetben iszlám dzsihadista volt az elkövető. A legtöbb eset pedig Franciaországban, Spanyolországban és Németországban történt.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Az ukrán légvédelmi erők lelőtték mind a 15 cirkálórakétát és 21 Shahed drónt, amelyekkel a megszállók Ukrajna területét támadták péntekre virradó éjszaka – közölte Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zaluzsnij arról számolt be, hogy csütörtök éjfél tájban az oroszok Shahed-136/131 kamikaze drónokkal támadták Kijevet. A drónok dél felől érkeztek, a terület domborzatát és a Dnyeper folyását kihasználva. Később, 03:00 óra körül az X-101/X-555 típusú cirkálórakéták már Ukrajna légterében tartózkodtak. A megszállók Tu-95ms stratégiai bombázókról indították őket a Kaszpi-tengerről. Északi irányból hatoltak be Ukrajna, területére, majd a fővárost támadták, és manőverezve próbálták félrevezetni az ukrán légvédelmet.
A légvédelmi erők és eszközök azonban a hadsereg légvédelmi erőivel együttműködve megsemmisítették mind a 15 cirkálórakétát és a 21 csapásmérő drónt.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy éjszaka az orosz megszállók ismét Kijevet és térségét támadták. A főváros a Pogyilszk kerületében törmelékek hullottak le, amelyektől meggyulladt a fű.
A kijevi ügyészség jelentése szerint egy 11 éves gyermek és egy 68 éves férfi megsérült a főváros térségét ért légitámadásban. Családi házak, gazdasági épületek és autók is megrongálódtak.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
Schäden an mehreren Gebäuden in der Nähe des ?? DoD in #Moskau. Von mindestens 3 Explosionen ??? ist jetzt die Rede. Waren wohl doch ein paar mehr AFU ?? Beaver Drohnen als man zugeben will. Auch die ?? Flugabwehr muss nahezu komplett versagt haben.
Russia: Drone attack on Moscow. A drone struck a skyscraper on Zagorodnoye Highway. Drones were also shot down on Komsomolsky Avenue in Moscow, near the Russian Ministry of Defence. pic.twitter.com/iFobofBLZo
?? Trīs lidrobotu uzlidojums Maskavai. Viens no tiem ietriecies būvējamā debesskrāpī "Moscow City" (tajā pašā rajonā, kur visi iepriekšējie). Divi nogāzās Maskavas apgabalā Himki rajonā.#Moscow#Maskava#krievija#Ukraina Uzlidojuma laikā tika traucēta avio satiksme. pic.twitter.com/NBNRdwl2rU
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
⚡️ Air Force Commander Mykola Oleschuk reported the fall of the russian Su-35 after being shot down in the Sea of Azov.
"russian rescuers reported that the Su-35 pilot was drifting "face down" in the Sea of Azov. And the Cospas-Sarsat system again tells where to look for the… pic.twitter.com/amlh58PcFy
Last night @KpsZSU shot down 17 Shahed drones. Kharkiv was attacked by drones: 3 people injured, more than 10 houses, a kindergarten, & cars damaged. In Odesa, a person was hurt after a ballistic missile attack on the port infrastructure. Also, 11 attack drones were shot down… pic.twitter.com/Y5IFQujYgo
— Гюндуз Мамедов/Gyunduz Mamedov (@MamedovGyunduz) April 7, 2024
23-ra nőtt az orosz csapatok Dnyipro elleni rakétatámadása következtében megsérültek száma. A történtek során elhunyt egy 69 éves férfi, aki éppen elsétált a becsapódás helyszíne mellett – közölte a Telegramon Szerhij Liszak, a Dnyipropetrovszki Megyei Katonai Adminisztráció vezetője.
Elmondása szerint 21 sebesült kórházi ellátásra szorul, közülük ketten súlyos állapotban vannak.
Az oroszok a dnyiprói poliklinika ellen intéztek támadást ma hajnalban, a tűzoltóknak már sikerült lokalizálni a helyszínen keletkezett tüzet.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
Az oroz hadsereg támadásai a teljes körű háború kezdete óta 482 gyermek halálát okozták, s összesen 980 gyermek sérült meg.
A hírt a Főügyészi Hivatal közölte a Telegramon – írja az Ukrinform.
Hozzátették azonban, hogy a szám nem végleges, hiszen azokon a területeken, ahol aktív harcok folynak, illetve a megszállt településeken nem tudnak felmérést végezni.
A legtöbb gyerek Donyeck (459), Harkiv (277), Kijev (128), Herszon (102), Zaporizzsja (91), Mikolajiv (89), Csernyihiv (70), Dnyipropetrovszk (70), Luhanszk (66) megyében sérült meg.
The plane — a Cessna 206 — was carrying seven people on a route between Araracuara, in Amazonas province, and San Jose del Guaviare, a city in Guaviare province, when it issued a mayday alert due to engine failure in the early hours of May 1 3/5 pic.twitter.com/ZtWLBMYK4Q
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Eight children were killed by a landslide while playing cricket after monsoon rains hit Shangla district in northern Pakistan Thursday. At least 50 people have died in the country from floods and landslides triggered by two weeks of rain.
Robbanás történt csütörtökön a németországi Ratingenben egy magasház egyik lakásában, több tűzoltó és rendőr megsebesült, a feltételezett robbantót elfogták, a lakásban egy holttestet találtak.
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi városban történt esetről Herbert Reul tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a társasház lakóközössége délelőtt értesítette a rendőrséget, hogy az egyik lakó postaládája megtelt, ami arra utalhat, hogy magatehetetlen ember van a lakásban.
A rendőrség a tűzoltóság segítségét kérte, hogy bejussanak a lakásba, ahol a társasházi adatok szerint egy nő él a fiával. Ő nyitotta ki az ajtót, és egy egyelőre ismeretlen szerkezettel robbanást idézett elő.
Tíz tűzoltó és két rendőr megsebesült, többen súlyosan.
A robbantás után riasztottak egy terrorelhárító egységet, amely megrohamozta a lakást és elfogta a feltételezett elkövetőt – a rendőrségi adatok szerint egy 57 éves férfit –, akit súlyos sebesülésekkel szállították kórházba.
A lakásban egy holttestre bukkantak, Herbert Reul szerint egy hosszabb ideje halott nő maradványaira. A tartományi belügyminiszter azt is elmondta, hogy a közösségi portálokon regisztrált megnyilvánulásai alapján a feltételezett robbantó a koronavírus-tagadók közé tartozhat.
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
New satellite imagery of the Khakovka dam from June 5 shows evidence that a section of the roadway and sluice gates had been recently damaged or destroyed.
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Ankara kızılay da içisleri bakanlığı önünde alçak saldırı da 2 terörist gebertildi, Masum insanların canına kast eden bu Lanet İnsanları Allah Kahhar ismiyle Kahretsin.#patlama#bombapic.twitter.com/6gXLEnRvwv
#Polska#Poland#Russia#Warszawa ❗⚡? ?? An unidentified man standing at the monument to the victims of the #Smoleńsk* tragedy, in central #Warsaw, is claiming he has a bomb. The police cordoned off the area. He is holding an unidentified object in his left hand.
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Izraelben megölt egy idős férfit és többeket megsebesített egy lakóházba becsapódó gázai rakéta az ország középső részén lévő Rehovot városban – jelentette a helyi média csütörtök este.
A kedden hajnalban indított izraeli Pajzs és nyíl hadművelet harmadik napján Izrael további légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezetének katonai célpontjai ellen, miközben újabb rakéták érték el Izrael déli és középső részét.
Az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint a Rehovot elleni rakétatámadásban csütörtök este életét vesztette egy hetvenéves férfi, akit a becsapódó gázai rakéta nyomán súlyosan megrongálódott lakásában találták meg, és a helyszínen halottnak nyilvánítottak.
Öt sérültet kórházba szállítottak. Négyük, egy 74 és egy 50 éves férfi, valamint két 70 év körüli nő állapota közepes, az ötödik ember pedig könnyebben sebesült meg.
Csütörtök délután az övezettel szomszédos Szderot városban is landolt több gázai rakéta, károkat okoztak otthonokban és középületekben, de ott személyi sérülés nem történt.
A Mudzsahed Brigádok nevű gázai terrorcsoport azt jelentette, hogy két tagja meghalt egy izraeli légicsapásban Gáza város szomszédságában, miközben rakétákat próbáltak lőni Izrael ellen. A Hamász által vezetett helyi egészségügyi minisztérium szerint rajtuk kívül is megsebesültek ketten az incidensben. A Mudzsahed Brigádok az övezet egyik, viszonylag kisszámú fegyveres csoportja.
Izrael csütörtök délután célzott kivégzést hajtott végre Ahmed Abu Daka ellen, aki az előző éjjel megölt Ali Haszan Galinak, az Iszlám Dzsihád gázai rakétaegységei parancsnokának helyettese volt.
Az izraeli hadsereg jelentése szerint csapást mértek az Iszlám Dzsihád támadó alagútjára, melyet a határkerítésig ástak ki a Gázai övezetben. Az alagutat Kaled Manszúrnak, az előző dél-gázai katonai parancsnoknak az utasítására hozták létre. Manszúrt tavaly augusztusban ölték meg egy izraeli csapásban. Emellett az izraeli légierő csütörtökön az Iszlám Dzsihád két földalatti rakétavető állomását is lőtte.
Közben a háttérben tovább folynak a tűzszüneti tárgyalások, de Izrael nem akarja elfogadni az Iszlám Dzsihád feltételeit, melyek szerint át kellene adnia Kader Adnannak, a szervezet 86 napos éhségsztrájk után izraeli börtönben elhunyt harcosának holttestét, és fel kellene hagynia a célzott likvidálásokkal.
„Csendre csenddel válaszolunk” – közölte a ynettel egy meg nem nevezett magas rangú jeruzsálemi tisztviselő, aki szerint Izrael már elfogadta az egyiptomi közvetítőknek azt a javaslatát, mely szerint leállítják a gázai légicsapásokat, ha az Iszlám Dzsihád is beszünteti a rakéták indítását.
Az ENSZ huszonöt halálos áldozatot vett számba a palesztin oldalon az elmúlt két nap rakétaháborújában, közülük hatan gyerekek, négyen nők voltak. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala riasztónak látja az Izrael és a gázai terrorcsoportok közötti harcokat. Egyiptom, Franciaország, Németország és Jordánia külügyminisztere közös nyilatkozatot adott ki csütörtökön, melyben azonnali tűzszünetet sürgetnek Izrael és az Iszlám Dzsihád között.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Wimbledon MP @S_Hammond says a major incident has been declared at the Study Prep School in Wimbledon Common. @MPSMerton say "We are aware of several casualties."
Officer tells our reporter the Air Ambulance is on the scene and are "still trying to get casualties out." pic.twitter.com/gSIZsHTGSB
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today ?? (@BayanihanToday) July 26, 2023
For those that call for a ceasefire and refuse to believe Israel is fighting for her very future, take a hard look at another Hamas terror tunnel that was just exposed hundreds of meters from Israel. This is what Hamas built for the past 17 years under the UN’s nose. These… pic.twitter.com/XX7ZZfl85L
תיעוד של מחמד סינוואר, מוביל פרויקט בניית המנהרה ואחיו של יחיא סינוואר, נוסע ברכב בתוך המנהרה. התיעוד נתפס במהלך הפעילות הקרקעית ברצועת עזה ועבר מיצוי מודיעיני באגף המודיעין: https://t.co/oqWfHrzqUBpic.twitter.com/KIq3oDyOxo
— דובר צה״ל דניאל הגרי - Daniel Hagari (@IDFSpokesperson) December 17, 2023
❌🚨#BREAKING ⁉️🇮🇱⚡- Huge demonstration in Tel Aviv; To demand the overthrow of Netanyahu's government and hold new elections. pic.twitter.com/qlVzaPm6dG
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV