Az Amazon dolgozójának öltözött, úgy lopta a küldeményeket

Az Amazon dolgozójának öltözött, úgy lopta a küldeményeket

09:50 December 1, 2020

Események 3228 2 хвилини

Українська

Virginia államban, Richmond városában egy biztonsági kamera vette fel, hogy az Amazon dolgozójának öltözött tolvaj egy lakóház verandájáról lopja el a csomagokat.

A kamera felvételein látszik, hogy a cég arculati elemeit mutató ruhában lévő tolvaj egy feltehetőleg üres dobozt vitt az egyik házhoz, amelyet letett, majd az ott lévő három csomagot felkapta és elviszi, majd azokat egy kék furgonba rakta, nem messze a háztól.

Az Amazon szóvivője a 8News hírcsatornának elmondta, hogy az elkövetők nem a vállalat dolgozói, hiszen egy sem tartózkodott a környéken a bűncselekmény elkövetésének időpontjában.

Az egyik helyi lakos elmondta, hogy az utóbbi időszakban megszaporodtak a hasonló esetek a környéken. Nem csak Richmondban számoltak be Amazonos dolgozónak öltözött tolvajokról, hanem Greensboroban is.

A helyi rendőrség arra kér mindenkit, hogy ne rendeljenek házhoz terméket, ha azt nem tudják személyesen vagy rokonok segítségével átvenni. Ha tehetik, inkább az irodájukba vagy munkahelyükre kérjék a szállítást, ha pedig ez nem lehetséges, akkor kérjenek meg ismerőst, rokont vagy a szomszédot, hogy vegye át a csomagot.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei