Szíriában 24 embert végeztek ki a tavalyi erdőtüzek miatt

Szíriában 24 embert végeztek ki a tavalyi erdőtüzek miatt

11:05 Október 22, 2021

Események 1626 2 хвилини

Українська

A szíriai hatóságok csütörtökön kivégeztek 24 embert, akiket a bíróság bűnösnek talált az országban tavaly pusztító súlyos, emberéleteket is követelő erdőtüzek okozásában, többeket pedig börtönbüntetésre ítéltek az ügyben – jelentette be az arab ország igazságügyi minisztériuma.

A tájékoztatás szerint további tizenegy embert életfogytiglani, kilencet – köztük öt fiatalkorút – különböző időtartamú börtönbüntetésre ítéltek.

A tárca szerint a kivégzettek terrorcselekményeket követtek el, amelyek emberéleteket követeltek, továbbá súlyos kárt okoztak a köztulajdonban és az infrastruktúrában is.

Jóllehet a kivégzések gyakoriak a polgárháború sújtotta országban, ritka, hogy egyszerre ilyen sok emberen hajtsanak végre halálos ítéletet. A hatóságok 2020 végén többtucat embert vettek őrizetbe, akik azt vallották, hogy tettüket előre kitervelték.

A tűzvészek 280 települést érintettek, és összesen 370 otthont romboltak le, a lángokban pedig 24 ezer hektár erdő és termőföld semmisült meg.

Tavaly októberben, az abban az időszakban szokatlanul erős hőhullám közepette a Közel-Kelet több országából jelentettek tűzvészeket, amelyek Szíriát – itt is elsősorban Latakia és Homsz tartományt – különösen súlyosan érintették.

Tűzvész pusztított Bassár el-Aszad szíriai elnök latakiai szülővárosában, Kardahában is, ahová a lángok megfékezése után egyébként maga Aszad is ellátogatott.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei