Összeütközött három gépjármű az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Siófok-Sóstó térségében hétfőn, a balesetben ketten megsérültek, az utat lezárták – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Batta Zsolt Iván, a főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére elmondta: a teher- és a haszonjármű, valamint a személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a sztráda 98. kilométerénél. A balesetben a haszonjármű sofőrje és utasa sérült meg, az egyik könnyebben, a másik súlyosan, utóbbihoz mentőhelikopter is érkezett.
Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter autója is részese volt a hétfő reggeli balesetnek. A miniszter és az autó más utasa sem sérült meg.
A tárcavezető mielőbbi gyógyulást kíván a baleset sérültjeinek, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja – írta a Blikk kérdésére a minisztérium a balesettel kapcsolatban. A rendőrség tájékoztatása szerint az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalának 98. kilométerszelvényében eddig tisztázatlan körülmények között három gépjármű ütközött össze. A balesetben két ember sérült meg, egyikük súlyosan. A PestiSrácok úgy tudja, egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze, és ez utóbbi nekicsapódott a miniszter autójának.
Terrible story of two test drivers at #China’s electrical vehicle manufacturer NIO being killed when a car somehow smashed out of a building and came crashing down from a great height. pic.twitter.com/4ZNI2t7LqZ
Bei einem schweren Verkehrsunfall in der Stadt Salzburg sind am Sonntagnachmittag acht Menschen verletzt worden, drei darunter schwer. https://t.co/UlKTaQfXWJ
‼️A police cordon is in place on St Domingo Road in #Everton - after a car crashed into a primary school.@MerseyPolice say no children were present in the area at the time of the collision.
The driver is being assessed for injuries with the passenger sustaining minor injuries. pic.twitter.com/LkUXYGN6Rb
— Hits Radio News | Liverpool & North West (@HitsLpoolNews) April 22, 2024
Šest je gledatelja ozlijeđeno, ali su izvan životne opasnosti nakon što se u njih u nedjelju poslijepodne na 31. Osijek Street Raceu zabio natjecateljski automobil, doznaje se od osječko-baranjske policije. pic.twitter.com/cm22QydZdT