Elítélték az Egyesült Államoknak kiadott és kábítószer-kereskedelemmel vádolt Juan Orlando Hernández volt hondurasi elnököt pénteken.
Az ügyben eljáró manhattani szövetségi bíróság esküdtszéke két hetes pert és két nap tanácskozást követően mondta ki bűnösnek a terhére rótt vádpontokban a volt elnököt. A bíróság a büntetési tételt később fogja megállapítani. Hernández akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
Hernándezt azzal vádolják, hogy hivatali ideje alatt, 2014 és 2022 januárja között az ő megvesztegetése révén több tonna kokain érkezett Hondurasba légi és tengeri úton Kolumbiából és Venezuelából. Köze lehetett ahhoz is, hogy az Egyesült Államokba mintegy 500 tonna kokaint szállítottak Hondurasból.
Ugyanakkor a közép-amerikai ország ebben az időben több mint 50 millió dollár amerikai támogatást kapott a kábítószerbűnözés megfékezésére és további dollár tízmilliókat biztonsági és katonai támogatás formájában.
A korábbi elnök tagadta az ellene felhozott vádakat. Ugyanakkor több elítélt kábítószerkereskedő terhelő tanúvallomást tett a volt elnökre, azt állítva, hogy kenőpénzt fogadott el tőlük.
Az amerikai vádhatóság szerint az így befolyt összegeket Hernández tisztségviselők lefizetésére, illetve saját megválasztására használta fel a 2013-as és 2017-es választások alkalmával.
Juan Orlando Hernándezt, aki a kábítószer-kereskedelem elleni harc bajnokaként tüntette fel magát, az Egyesült Államok kezdetben szövetségesének tekintette ebben a küzdelemben.
Az 53 éves Hernández testvérét, Juan Antonio Hernándezt, aki hondurasi kongresszusi képviselő is volt, 2021-ben az Egyesült Államokban már bűnösnek találták kábítószer- és fegyverkereskedelemben, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Legkevesebb 17 ember életét vesztette, tizennégyen pedig megsérültek szerdán egy nyugat-hondurasi faluban, amikor két busz frontálisan ütközött – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
A baleset La Montanitában történt, az egyik buszon csak a sofőr és egy kollégája utazott, a másik busz egy kisebb méretű jármű volt, tele utasokkal.
„Az összes sérült és elhunyt a kisebb buszban utazott, és mindannyian hondurasiak. A nagy busz üres volt” – számolt be Alexia Mejia, a hondurasi 911-es segélyhívó rendszer szóvivője.
A sérülteket a nyugati regionális kórházba szállították, ahonnan a négy súlyos állapotú beteget a hatóságok tájékoztatása szerint majd helikopterrel viszik át az észak-hondurasi San Pedro Sula városi kórházba.
Schulbus-Unfall in #Fürth-#Erlenbach +++ 12 Schüler und Busfahrer verletzt +++ Bus rollt laut Polizei 60 Meter weit führerlos in eine Wiese https://t.co/UvVYVKA4O5
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
State Police are assisting the Monroe County Sheriff's Office with investigating a crash on Interstate 490 westbound in the town of Chili involving an overturned tour bus. Interstate 490 westbound is closed at Union Street. pic.twitter.com/LSPOvhW555
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
Éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Xiomara Castro hondurasi elnök vasárnap a közép-amerikai ország két városában az erőszakhullám miatt.
Az intézkedés hatálya egyelőre 15 napra szól San Pedro Sula és Choloma városokban, ahol az államfői bejelentés szerint a következő 24 órában számos razziát, ellenőrzést és letartóztatást fognak végrehajtani a hatóságok.
Xiomara Castro a Twitter-oldalán közölte azt is, hogy 800 ezer argentin lempira nyomravezetői díjat tűznek ki „a vérengzések elkövetőinek” elfogására.
Cholomában a helyi sajtó beszámolója szerint legkevesebb tizenegy embert gyilkoltak meg szombaton egy billiárdszalonban. Az El Heraldo című helyi lap úgy tudja, a régióban 21 embert öltek meg aznap, köztük egy nőt és csecsemőjét egy lakásban. Choloma és San Pedro Sula két, egymáshoz közel fekvő város az ország északnyugati felében található Sula-völgyben.
Kedden 46 fegyenc vesztette életét a fővárostól, Tegucigalpától mintegy 35 kilométerre északnyugatra található Támara női fegyintézetében rivális bandatagok között kitört véres börtönlázadásban. A történtekre válaszul a kormány elrendelte, hogy a hondurasi katonai rendőrség vegye át a közép-amerikai ország börtöneinek irányítását.
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
US- Samantha Woll, the president of a Jewish synagogue, was stabbed to death outside her home on Saturday. This took place in Rashida Tlaib's district.
Woll was a liberal social justice campaigner who attempted to "bring Jews and Muslims together."
Reports indicate that last night unidentified assailant threw a hand grenade at the residence of Mawlawi Ghulam Jilani Hanafi, the Taliban's Education Minister, in Hisarak district of Nangarhar, resulting in the loss of his four daughters. pic.twitter.com/a44GzVyYC3
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
Legalább 41 áldozata van annak a börtönlázadásnak Hondursaban, amely egy női fegyházban tört ki kedden.
A BBC úgy tudja, hogy rivális bandák estek egymásnak, majd az egyik cellát is felgyújtották. A hatóságok szerint a legtöbben a tűznek estek áldozatul, de vannak olyanok is, akiket fegyverrel lőttek le. Azt egyelőre nem tudni, hogy a hondurasi főváros Tegucigalpától 20 kilométerre lévő, 900 fős börtönben csak rabok haltak-e meg.
Delma Ordonez, A fogvatartottak családtagjait képviselő Delma Ordonez a helyi médiának azt mondta, hogy a börtön egy része teljesen megsemmisült az erőszakos cselekmények során.
Az ország biztonsági miniszterhelyettese, Julissa Villanueva szükségállapotot hirdetett, engedélyezte a tűzoltók, a rendőrség és a katonaság azonnali beavatkozását is. Villanueva azt ígérte, hogy vizsgálatot indítanak mindazon börtönben lévő személyek ellen, akik összejátszanak a szervezett bűnözéssel.
Xiomara Castro elnöknő a közösségi médiában közölte, hogy megdöbbentette a nők szörnyű gyilkossága, és drasztikus intézkedéseket fog hozni válaszul.
Néhány más közép-amerikai országhoz hasonlóan Hondurasban is súlyos problémát jelent a szervezett bűnözés, rengeteg az erőszakos bűncselekmény és kiugróan magas a gyilkosságok száma is. A bűnözés jó része a kábítószerkereskedelemhez kötődik, hiszen Honduras is az Egyesült Államokba tartó kokain tranziországának számít.
Honduras két városában rendeltek el rendkívüli állapotot a fiatalokból álló bandák okozta erőszakhullám miatt – közölték kedden a közép-amerikai ország hatóságai.
Az elkövetkező harminc napban a rendőrség a főváros, Tegucigalpa egyes részein és az északnyugati fekvésű San Pedro Sulában különleges felhatalmazást kap gyanúsítottak őrizetbe vételére.
Xiomara Castro államfő indoklása szerint a rendkívüli állapot bevezetése segíthet 160 városrészben javítani a biztonsági helyzetet. Ennek érdekében a különleges jogrend idejére korlátoztak egy sor szabadságjogot, így a többi között a gyülekezési jogot.
A tízmillió lakosú Hondurast az erőszak által leginkább sújtott országok között tartják számon a világon.
Tavaly a százezer lakosra jutó gyilkosságok száma 41,7 volt,. naponta hozzávetőleg tizenegy emberöléssel.
Az erőszakhullámért és a magas bűnözési arányokért mindenekelőtt a Mara Salvatrucha (MS-13) és a Pandilla 18 nevű bandákat teszik felelőssé. A szomszédos Salvador márciusban rendkívüli állapotot vezetett be az egész országban a bűnszervezetek elleni küzdelemért.
In Wien-#Floridsdorf immBereich Fultonstrasse wurden vier Personen auf offener Straße angeschossen. Die Täter flohen in Autos, die Polizei nahm bisher vier Verdächtige fest. pic.twitter.com/K0a4gPSoVp
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Újabb újságírót öltek meg Hondurasban, így már ötre emelkedett a 2022-ben meggyilkolt újságírók száma a közép-amerikai országban – jelentette kedden a Bizottság a Sajtószabadságért (C-Libre) hondurasi civil szervezet. Amada Ponce, a C-Libre vezetője azt mondta, a 23 éves Edwin Josué Andinót helyi idő szerint hétfőn, közvetlen közelről lőtték agyon fényes nappal. Raúl Morazan, az LVT helyi televízió igazgatója azt mondta, az elkövetők Andinóra az újságíró villafrancai otthonában törtek rá, ahonnan az apjával együtt az utcára vitték, majd közvetlen közelről agyonlőtték, s az apjával is végeztek. Kiemelte, hogy Andino – aki egy ideig az LVT-nek is dolgozott – korábban több halálos fenyegetést kapott.
Ponce elmondta, hogy mielőtt agyonlőtték, Andino száját szigetelőszalaggal leragasztották. Az áldozat „elhallgattatását” szimbolizáló aktus gyakori a Mexikóban elkövetett újságíró-gyilkosságoknál is – tette hozzá.
Hondurasban 2001 óta 98 újságírót gyilkoltak meg, sajtószabadságért küzdő szervezetek szerint az ország az egyik legveszélyesebb hely a sajtómunkások számára. Hondurasban a közbiztonság egyébként is nagyon rossz: a statisztikák szerint minden 100 ezer lakosra 39 gyilkosság jut, így ez a világ egyik legveszélyesebb országa.
A radio broadcaster in Misamis Occidental was gunned down while on air today, November 5. The shooting was caught livestream.
According to Calamba Municipal Police, Juan Jumalon, or "DJ Johnny Walker" of Gold FM 94.7 in Calamba, Misamis Occidental, was livestreaming a radio… pic.twitter.com/XD5QGlnNtz
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
Még pénteken áttörte a guatemalai határt több ezer, az Egyesült Államokba igyekvő hondurasi migráns. A guatemalai biztonsági erők össze is csaptak a karaván több száz tagjával.
Noha a határ közelében lévő El Florido város hatóságai eleinte még azt mondták, a körülbelül 4500 fős tömegben sok a nő és a gyerek, ezért nem alkalmaznak erőszakot velük szemben, szombatra úgy határozott az ország vezetése, hogy semmiképpen nem engedi tovább a tömeget. Ráadásul a guatemalai bevándorlási hivatal kiadott egy olyan figyelmeztetést, miszerint egy újabb, csaknem háromezer emberből álló csoport is elindult Hondurasból.
Egy jelentés szerint már ez a csoport is átjutott a határon, a guatemalai biztonsági erők Vado Hondo határfalunál összecsaptak közülük több százzal. Egy másik jelentés arról szól, hogy csak egy kisebb csoport jutott át, mintegy ezer embert visszatoloncoltak a határon, sokakat pedig őrizetbe vettek a hatóságok. Akik átjutottak, a hírek szerint tovább menetelnek Mexikó felé. Azonban Mexikó sem fogadja tárt karokkal őket, mivel még érvényben van az USA-val kötött migrációs megállapodás. A karaván nagy valószínűséggel tovább fog forgácsolódni. Mexikónak egyébként a szabályozott bevándorlás nincs ellenére, csak az engedély nélküli belépéseknek venné elejét. Még tegnapelőtt este a mexikói külügyminisztérium nyomatékosan felszólította a helyi hatóságokat az áradat megfékezésére, már csak a Covid–19 terjedésének megakadályozása érdekében is.
A szaktárca dicsérte a guatemalai rendőrség tettrekészségét, ugyanakkor felszólította Hondurast, hogy ne engedje ki a migránsait.
Idén ez az első közép-amerikai migránskaraván, amely elindult az Egyesült Államok felé, és feltehetőleg amiatt, hogy reménykednek a majdani új amerikai kormány engedékenyebb hozzáállásában a bevándorlás ügyében. A szerdán beiktatandó Joe Biden azt ígérte, amint hivatalba kerül, azonnal rendezi a bevándorlók helyzetét, állampolgárságot adva 11 millió, jelenleg az USA-ban illegálisan élő idegennek.
A Pueblo Sin Fronteras, Soros György milliárdos által finanszírozott, migránskaravánokat szervező aktivista szervezet felszólította a leendő Biden-adminisztrációt, hogy váltsa be az ügyben tett ígéretét, és hasson oda, hogy Mexikó és a közép-amerikai államok olyan bevándorlási politikát folytassanak, amely tiszteletben tartja és támogatja a népesség szabad mozgásához fűződő emberi jogait.
Sajtóhírek szerint jóllehet Joe Biden megválasztott elnök az elődjénél humánusabb megközelítést ígért, az Egyesült Államok és Honduras között fekvő országok – Guatemala és Mexikó – kormányai fenn szeretnék tartani szigorú határvédelmi intézkedéseiket. Ez valószínűleg Washingtonnak sem lesz ellenére, minthogy Biden egyes tanácsadói név nélkül nyilatkozva aggodalmukat fejezték ki a bevándorlási hullám esetleges erősödése miatt.
Guatemala és Honduras – Salvadorral együtt – Közép-Amerika úgynevezett északi háromszögében található. A régiót az erőszak által leginkább sújtott térségek között tartják számon a világon. A helyzetet tovább rontja a koronavírus-járvány és a tavaly novemberi hurrikánok pusztítása. Nemzetközi szervezetek szerint a három országból évente átlagosan legalább félmillió ember emigrál illegálisan az Egyesült Államokba.
hurricane eta hit nicaragua, honduras and flooding has affected costa rica and panama. people’s entire houses have sunk in the water. i know the focus is on the elections right now, but please rt to spread awareness! i’ll be trying to addsome resources to help on this thread: pic.twitter.com/ZbpfWHs9Y2
Rejon Białowieży: kolejna próba nielegalnego przekroczenia granicy została wczoraj udaremniona przez żołnierzy i funkcjonariuszy. Atak agresywnych migrantów był wspierany przez białoruskie służby. pic.twitter.com/jnedZOfCzb
CAPTURAN A PAREJA DE ESTADOUNIDENSES POR ROBAR PIEZAS ARQUEOLÓGICAS
Una pareja de estadounidenses, identificados como: Giorgio Salvador Rossili de 62 de edad y Estefani Allison Jolluck de 49 años, fueron capturados en Antigua Guatemala, Sacatepéquez. pic.twitter.com/DO7b5aaFQJ
Hallan más de 1 mil 200 piezas arqueológicas durante allanamiento en Antigua Guatemala, los estadounidenses, Giorgio Salvidor Rossilli, de 62 años y Sephanie Allison Jolluck, 49, están acusados de robo y delito de tráfico de tesoros nacionales Juez les dio medida sustitutiva pic.twitter.com/aH1tnlFtJH
Las piezas arqueológicas fueron entregadas a personal de la Dirección General de Patrimonio Cultural y Natural del Ministerio de Cultura y Deportes, para su resguardo, custodia y análisis correspondiente. pic.twitter.com/iYgoVUvmsm