Több ezer halálos áldozata is lehet a december 28-án kirobbant tiltakozáshullámnak: egy iráni tisztségviselő szerint a halottak száma meghaladja az ötezret: A The Sunday Times című brit lap pedig egészségügyi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a halálos áldozatok száma akár 18 000 is lehet.
Az iráni illetékes megerősített adatokra hivatkozó beszámolójában említett ötezer áldozatból mintegy 500 a biztonsági erők tagja volt. A tisztségviselő mindemellett „terroristákat és fegyveres rendbontókat” vádolt azzal, hogy ártatlan irániakat gyilkoltak. Mint mondta, nem várható, hogy a halottak száma megugrana, és azt állította, hogy „Izrael és külföldi fegyveres csoportok” támogatták és látták el felszereléssel a tüntetőket.
A tisztségviselő szerint a leghevesebb összecsapások a rendfenntartókkal az ország északnyugati, kurdok lakta térségeiben voltak, ahogy a korábbi tüntetési hullámok során is.
A The Sunday Times nyolc szemészeti klinikára és sürgősségi osztályokra hivatkozó, mintegy 18 ezer halottat említő beszámolójában arról ír, hogy a halálos áldozatok mellett 330-360 ezer ember sérült meg.
Ugyanakkor az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA) szervezet úgy tudja, hogy a halottak száma 3308, további 4382 esetet még vizsgálnak. A HRANA mindemellett több mint 24 ezer őrizetbe vett személyről is említést tesz.
Mindazonáltal ezeket az adatokat egyelőre nem lehet független forrásból ellenőrizni.
December végén Irán-szerte tüntetések törtek ki a mélyülő gazdasági válság és a szárnyaló infláció miatt, amelyek gyorsan kormányellenes megmozdulásokká váltak.
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
FOX 17 News' Hope Salman spoke with the #Montgomery County mayor following a #deadlycrash involving a Clarksville-Montgomery County school bus.
Officials say the #bus, carrying 25 students and 5 adults from Kenwood Middle School, was headed to Jackson for a field trip when it… pic.twitter.com/FD7f64K268