Egy eddig ismeretlen veszélyes anyag miatt került kórházba hét ember a langenzenni DHL-elosztóközpontból, a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Péntek reggel, június 6-án veszélyes anyag miatt riasztották a hatóságokat a DHL elosztóközpontjához, Langenzenn Burggrafenhof városrészébe. Az egyik szállítószalagon egy eddig ismeretlen eredetű fehér por jelent meg, amellyel több dolgozó is kapcsolatba került. Az érintettek viszketésről számoltak be, ezután azonnal megkezdődött a mentés és az épület kiürítése.
A riasztás után mintegy 70 fős egység – köztük mentők, tűzoltók, egy ABC-mentőcsapat, valamint két speciális veszélyes anyag egység Erlangenből és Gredingből vonult a helyszínre. Az ABC-zászlóalj egy mobil dekontaminációs egységet is felállított, ahol 35 érintett dolgozót „száraz tisztításnak” vetettek alá. Ez azt jelentette, hogy le kellett vetniük ruhájukat, és steril, egyszer használatos öltözetet kaptak.
Az első orvosi vizsgálatok alapján 12 ember sérült meg enyhébben, közülük hetet kórházba szállítottak. Minden olyan személyt, aki érintkezett az anyaggal, biztonsági okokból orvos vizsgált meg.
A veszélyes anyag pontos összetétele egyelőre ismeretlen.
A rendőrség szerint a lakosság nem volt veszélyben, és a DHL-elosztóközpont, valamint a környékbeli üzemek megközelítése már újra lehetséges – írja az NN.de oldal.
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Laut dem Polizeipräsidium Rheinland-Pfalz haben Fragmente des Meteoriten um 19 Uhr Schäden an Dächern und Häusern im Hunsrück, der Eifel und in Koblenz verursacht. Im Video zu sehen ist der Eintritt des Boliden über Nonnweiler im Saarland -Vielen Dank an Julia Quast für das Video pic.twitter.com/y9X6FHriRR