Országos sztrájk miatt minden induló és érkező járatot törtölt a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere kedden, a brüsszeli Zaventem nemzetközi légikikötő a keddi járatok felének kiszolgálására számít – tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap hétfőn.
A biztonságos működés szavatolásához szükséges személyzet hiánya miatt a Charleroi repülőtér nem tudja kiszolgálni sem az induló, sem az érkező járatokat – közölte Nathalie Pierard a légikikötő szóvivője.
Az országos sztrájk miatt legfeljebb a járatok fele, 523-ból mintegy 259 közlekedhet kedden a Zaventem repülőtéren – közölte brüsszeli légikikötő vezetősége.
Járatainak keddi közlekedésében fennakadásokat jelentett be a brüsszeli közlekedési vállalat (STIB), az országos buszközlekedést bonyolító flamand és a vallon közlekedési vállalat, a De Lijn és Tec mellett a belga vasúttársaság, az SNCB is. Szünetel a szemétszállítás, a legtöbb kormányhivatal zárva tart kedden Brüsszelben.
Az illetékes szakszervezet a sztrájkot a szövetségi kormány nyugdíjakat, béreket és munkakörülményeket érintő reformtörekvéseivel szemben hirdették meg.
Követeléseik között szerepel egyebek mellett a bónuszokkal járó túlóra megtartása, a korengedményes nyugdíjhoz való könnyebb hozzáférés megőrzése, az éjszakai munka méltányos kompenzációja, a magasabb nyugdíjak szavatolása, valamint a jövedelmek közötti különbségek figyelembevétele az adózás esetében, illetve a nagyvállalatoknak nyújtott „feltétel nélküli támogatások” megszüntetése.
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
A légitársaságok járatokat törölnek a francia fővárosba tartó és onnan induló útvonalakon az erős hóval járó ciklon és a fagy miatt.
Erős havazással kísért ciklon és fagy sújtotta Párizs térségét, ami miatt a légügyi hatóságok szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. A Francia Polgári Légiközlekedési Főigazgatóság (DGAC) hivatalosan felszólította a légitársaságokat, hogy csökkentsék az érkező és induló járatok számát. Erről a Bloomberg számolt be.
A döntést a kifutópályák jegesedésének kockázata és a fő repülőtereken romló látási viszonyok indokolták.
Az utasoknak nyomatékosan ajánlják, hogy az indulás előtt ellenőrizzék jegyük állapotát, mivel a helyzet a csapadék intenzitásától függően gyorsan változhat.
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
PARIS : Un incendie s’est déclaré dans les cuisines du Bristol, palace le plus proche de l’Élysée, rue du Faubourg Saint-Honoré. Deux personnes sont blessées et 400 évacuées (Ouest-France / LP). pic.twitter.com/xbEeBNlzT2
Riots and attempts of arson and looting reported from Paris in connection with the Champions League final played in Budapest tonight between Arsenal and PSG
Az Egyesült Államokban december 27-én, szombaton egy heves hóvihar következtében közel 700 légijáratot töröltek, és több mint 3 000 járat késett a FlightAware adatai szerint. Pénteken több mint 8 500 késésről és 1 700 törölt járatról számoltak be az országban.
A leginkább érintett területek a New York-i fővárosi régió három fő repülőtere, valamint a bostoni Logan nemzetközi repülőtér voltak. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal előrejelzése szerint vasárnap lesz a legforgalmasabb nap a téli ünnepi szezonban, amikor mintegy 2,86 millió utazó várható.
A Nemzeti Meteorológiai Szolgálat adatai szerint New Yorkban és Északkelet-New Jersey egyes részein szombat hajnalig folyamatosan hullott a hó. A legnagyobb havazás Central Parkban 10 cm volt, Connecticut államban 20 cm, míg Hartwickben, New York államban 28 cm hó esett.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államokban december 27-én, szombaton egy heves hóvihar következtében közel 700 légijáratot töröltek, és több mint 3 000 járat késett a FlightAware adatai szerint. Pénteken több mint 8 500 késésről és 1 700 törölt járatról számoltak be ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1767018840 [modified] => 1767015903 ) [title] => Az USA-ban közel 700 járatot töröltek havazás miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=229321&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 229321 [uk] => 229157 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 229158 [image] => Array ( [id] => 229158 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523.jpg [original_lng] => 43003 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/630-360-1513769367-7523.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1767008704:5 [_thumbnail_id] => 229158 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1594 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5db1db069355646acb7f36828b564702] =>
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Cottonwood Fire w Utah postanowił zostać smokiem wczesnego lata. Spalone prawie 380km² zaledwie trzeciej doby pożaru, około 100 budowli spalonych i zero powstrzymania.
Járattörlések és jelentős késések várhatók a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren szombaton, miután az éjszaka kibertámadás érte a légikikötőt – közölte a repülőtér.
Közleményük szerint a támadás az utasfelvételért és a beszállásért felelős eszközöket érintette, így vélhetően más európai repülőterekre is hatással lesz.
A repülőtér üzemeltetője figyelmeztetett, hogy a hiba elhárításáig csak a helyszíni utasfelvétel elérhető, valamint arra kérte az embereket, utazás előtt ellenőrizzék járatuk információit.
Report from Global Banking & Finance Review Russian hackers breached 170+ Ukrainian prosecutors' emails, exposing operations across Ukraine and Europe. This underscores how Moscow-linked espionage tracks corrupt actors and officials. Vigilance, cyber thr… https://t.co/eUh5O7yunq
— Global Banking & Finance Review (@GBAFReview) April 15, 2026
Az Aeroflot orosz légitársaság hétfőn közölte, hogy 42, Moszkvába érkező, illetve Moszkvából induló járatot törölt információs rendszerének meghibásodása miatt.
Törölték az Asztrahánnal, Groznijjal, Jekatyerinburggal, Jerevánnal, Kazánnal, Kalinyingráddal, Krasznojarszkkal, Mahacskalával, Minyeralnie Vodival, Minszkkel és más városokkal összeköttetést biztosító járatokat. Az Aeroflot megjegyezte, hogy az utasok visszatérítést kaphatnak, vagy átfoglalást kérhetnek a következő 10 napban induló járatokra.
Korábban a légitársaság arról számolt be, hogy hiba keletkezett információs rendszerének működésében. Mint írták: fennakadások lehetségesek a szolgáltatásokban, valamint a hiba kapcsán várhatóan kénytelenek lesznek kiigazítani a menetrendet, járatokat halasztanak, illetve törölnek.
Egy, a magát Néma Varjúnak (Silent Crow) nevező hackercsoport online nyilatkozatában hétfőn magára vállalta az Aeroflot orosz légitársaság információs infrastruktúrája elleni támadást.
A Reuters brit hírügynökség nem tudta független forrásból ellenőrizni a nyilatkozat hitelességét, amely szerint az információs műveletben belarusz hackerek is részt vettek.
🇺🇦 #Ukraine - 🇷🇺 #Russia: Following last night’s major exchange of drones and missiles between Russia and Ukraine, Kyiv launched a targeted drone strike on a critical oil depot in Saratov, Russia.
The facility, located near Engels 2 Airbase, a major hub for Russia’s strategic… pic.twitter.com/HLpk9sT9X4
Oroszországban már második napja súlyos fennakadások vannak a légi közlekedésben a légtérkorlátozások miatt. Július 6-án, vasárnap ismét százával törölték a repülőjáratokat, elsősorban a moszkvai Seremetyevo és a szentpétervári Pulkovo repülőtereken.
Jelenleg ideiglenesen leállították a járatok fogadását és indítását az alábbi repülőtereken:
Ivanovo (Juzsnij),
Kaluga (Grabcevo),
Pszkov,
Szentpétervár (Pulkovo),
Tambov (Donszkoje).
A legfrissebb adatok szerint (július 6. este):
171 járatot töröltek a moszkvai Seremetyevóban,
90-et a szentpétervári Pulkovo repülőtéren,
26-ot Nyizsnyij Novgorodban.
A Roszaviacija azt állítja, hogy a helyzet ellenőrzés alatt van, ugyanakkor a nagyobb repülőtereken hosszú sorok alakultak ki az utasok körében.
Összesen legalább 287 járatot töröltek, ebben nincsenek benne azok a repülőterek, amelyek teljesen leálltak.
Közben Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin közölte, hogy vasárnap este az orosz légvédelem állítólag hat drónt lőtt le, amelyek a főváros felé tartottak. A drónok roncsainak helyszínein jelenleg is hatósági egységek dolgoznak.
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren szerdán ötvennyolc induló és negyvennégy érkező járatot töröltek a Conall nevű vihar miatt – közölte a repülőtér. A bejelentés szerint a törlések többsége a holland KLM légitársaság Európán belüli járatait érintette.
Az NlTimes című holland hírportál által idézett közleményből az is kiderül, hogy további 18 érkező és egy induló járat esetében késésre lehet számítani.
A Holland Királyi Meteorológiai Intézet mindeközben narancssárga riasztást adott ki Hollandia északi részére, figyelmeztetve, hogy a Conall nyomán érkező széllökések sebessége elérheti az óránkén 130 kilométert is.
A közleményben forgalmi dugókra is intettek, külön óvatosságra szólítva fel a kerékpárosokat, teherautósofőröket és a vontatóval közlekedő autókat. Nem zárták ki emellett azt sem, hogy a heves szelek fákat csavarhatnak ki, illetve háztetőket rongálhatnak meg.
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
An unseasonal rainstorm battered the Egyptian city of Alexandria on Saturday, flooding roads and damaging seafront businesses in the latest bout of erratic weather to hit the region.https://t.co/fQQVasrxlapic.twitter.com/XaAQZaY1af
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
Tropical Cyclone #Koji has formed in the Coral Sea off the coast of Australia and is expected to bring heavy rain inland as it makes landfall on Sunday in Queensland. pic.twitter.com/kRoi3rUUcc
A délnyugat-japáni Miyazaki repülőtér kifutópályáját lezárták szerdán, miután robbanás történt az egyik gurulóúton. A hatóságok szerint nem történt sérülés.
A helyi tűzoltók elmondták, hogy helyi idő szerint 8 óra 10 perc körül kaptak egy bejelentést, miszerint robbanás hangjai hallatszottak a repülőtéren. Mivel a területen gyakran fedeznek fel második világháborús amerikai bombákat, így a Japán Szárazföldi Önvédelmi Erők egy robbanóanyag-mentesítési egységet küldtek vizsgálatra.
A közlekedési minisztérium közölte, hogy tisztviselői egy 7 méter átmérőjű és 1 méter mély lyukat találtak az egyik gurulóúton.
A Nikkei Asia szerint a kifutópályát lezárták, amelynek következtében reggel helyi idő szerint 9 óra körül felfüggesztették a repülőtérre érkező és onnan induló összes járatot. A légi forgalom felfüggesztése a repülőtéri hatóságok szerint várhatóan szerda estig lesz érvényben – írja a Kyodo News.
A rendőrség utasította a repülőtér személyzetét a terület kiürítésére – számolt be a Yomiuri.
Tons of Hezbollah walkie talkies are reportedly blowing up in Lebanon today, including at a funeral for some of the militants who didn’t survive yesterday’s carnage. pic.twitter.com/8S0HCHK3GD
Explosion ds la locomotive du train devant ramener les parlementaires européens et le personnel de #Strasbourg à #Bruxelles. Origine encore inconnue. Les passagers appelés à « se réfugier » ds le tunnel Gare paralysée, pompiers appelés en urgence #explosion#ParlementEuropeenpic.twitter.com/9J0u3cQDT4
🇯🇵 | During the testing of the Epsilon S rocket engine in Japan, a major fire broke out. No reports of casualties have been received. According to media sources, the fire ignited 30 seconds after the test began.
❗️🇮🇹 - An explosion occurred on Monday morning at the Eni plant in Calenzano, in the province of Florence.
The column of smoke was visible in neighboring towns, while firefighters, security forces and regional emergency medical teams rushed to the scene. The explosion, felt as… pic.twitter.com/20FkFxaRFe
Earlier today, a reported electric vehicle fire occurred in the porte cochère of Trump Las Vegas. The safety and well-being of our guests and staff remain our top priority. We extend our heartfelt gratitude to the Las Vegas Fire Department and local law enforcement for their…
#Update: Fuel tanker truck blast kills at least 60 in Nigeria
At least 60 people were killed and others injured in northern #Nigeria on Saturday when a petrol tanker truck overturned, spilling petrol that exploded, the Federal Road Safety Corps (#FRSC) said.
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
🚨🇺🇸MASSIVE VEHICLE EXPLOSION NEAR TEXAS AIRPORT—FIREBALL ENGULFS BUILDING, 5 HOSPITALIZED
Firefighters are battling a massive inferno near El Paso International Airport after a reported vehicle explosion at the Sun Metro Transit Operations Center.
🚨 DEVELOPING: On March 12, 2025, 9:40 PM CDT, Texas Tech University in Lubbock’s reeling—an explosion at a power substation around 7:30 PM CDT rocked the campus, igniting multiple fires and… pic.twitter.com/OZd8jN2tgn
DEVELOPING: Parts of Texas Tech campus evacuated after the University says an explosion at a substation has caused fires & power outages pic.twitter.com/Gccfgchzcz
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Syria explosion – Six killed, at least 140 injured in Idlib 'ammo depot' blast
Raed al-Saleh, Minister of Emergency and Disaster Management in the Syrian transitional government, confirmed that rescue operations are still underway.
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
A massive fire has broken out at one of the largest markets in St. Petersburg, Russia, with reports of explosions on site.
According to Russian media, the entire market area may be engulfed in flames. Witnesses describe hearing multiple blasts. The cause of the fire remains… pic.twitter.com/TmAsjueTNy
St.Petersburg, russia ❗ Fire Sale! Hot prices 🔥🔥🔥💨 The Pravoberezhny Market is on fire. Today around 17:00, a fire broke out at the address: Nevsky District, Dybenko Street, house 16. The area of the fire at the market has increased to 1,500 square meters. pic.twitter.com/jlRRI0Zh51
A factory explosion at Baogang United Steel in Baotou, Inner Mongolia, killed 2 people and injured 66, with 3 seriously hurt and 5 missing. The blast, which caused heavy smoke and tremors, occurred around 3 p.m. local time. Rescue teams responded immediately, and authorities are… pic.twitter.com/2MPjOnrHBJ
🚨🇨🇳—-There was a massive explosion at the Baogang United Steel Plant in Baotou city, which is located in the Inner Mongolia Autonomous region of northern China.
The blast caused tremors to be felt kilometres away according to locals as well as damages windows in the surrounding… pic.twitter.com/l3WBSH7w9u
🔵#Roma Tragedia al Parco degli Acquedotti. Crolla il tetto di un casolare abbandonato. 2 le vittime: un uomo e una donna. L’edificio era utilizzato da persone senza fissa dimora. Sul posto polizia e vigili del fuoco. Si cercano sotto le macerie altre possibili vittime. pic.twitter.com/1frL3Y4Qgn
🇮🇩 A WWII-era bomb buried beneath a home exploded in Indonesia's Papua Province yesterday, killing at least 5 people, injuring 5 more, and leveling 6 houses.
Here's our video of the explosion at Launch Complex 36. It happened about 9 pm ET (0100 UTC) as Blue Origin was beginning a static fire test of its New Glenn rocket.
Russian authorities are searching for a suspect in the car bombing in Balashikha, Moscow Oblast.
According to reports, an explosive device equivalent to 300–400 grams of TNT had been placed beneath the driver's seat. The explosion occurred shortly after the man got into the… https://t.co/YuUkcYczkOpic.twitter.com/dZ8aE7W6HD
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) June 9, 2026