Az észt hatóságok szerint naponta átlagosan 18-an próbálnak meg valamint átcsempészni Oroszországba, ami tilos.
Csaknem 600 jogsértést regisztráltak az észt hatóságok azóta, hogy augusztusban bevezették a teljes vámellenőrzés az Oroszországgal közös narvai határátkelőn.
Narva forgalmas átkelőhely, ahol naponta nagyjából 1500-an lépnek át Észtországból Oroszországba. Az észt vámhatóság szerint a napi jogsértések száma kissé csökkent, 22-ről 18-ra, de ez a szám még mindig magas.
Általában olyan árukat próbálnak átvinni Oroszországba, amiből ott hiány van, például autó- és gépalkatrészeket, de sokan nagy összegű készpénzt próbálnak becsempészni.
„Nap mint nap látjuk, hogy a határon keresztül megpróbálják átvinni azokat az árukat, amelyekből a másik oldalon hiány van. És jelenleg Narvával kapcsolatban az egyik gondot a készpénz jelenti,” közölte az észt vámhatóság főigazgató-helyettese, Ursula Riimaa.
Észtország augusztus 8-tól vezette be a teljes határellenőrzést, májusban pedig korlátozta a gyalogosok átlépésének időtartamát. A változtatásra azt követően került sor, hogy Oroszország februárban úgy döntött, hogy lezárja a határátkelőt a járművek előtt, arra hivatkozva, hogy az ivangorodi határátkelőhelyen építkezési munkálatokra van szükség.
Az észt hatóságok feltételezik, hogy ez a helyzet tartós lesz, mivel Moszkva nem közölte a munkálatok befejezésének ütemtervét. Oroszország korlátozásokat vezetett be az Észtországba belépni engedett gyalogosok számára is, de nem indokolta az új szabályokat.
Mivel a narvai határátkelőhelyet lezárták a járművek számára, az utazók a koidulai és a luhamai átkelőhelyet használhatják Észtországból Oroszországba való átkelésre. Az észt hatóságok azonban attól tartanak, hogy Oroszország hirtelen korlátozhatja az átkelést ezeken a pontokon is, ami még nehezebbé teszi a két ország közötti utazást.
Az észt rendőrség és határőrség azt tanácsolja, hogy egyáltalán ne utazzanak Oroszországba.
A NATO-tagállam és Oroszország között nagy a feszültség a 2022-es ukrajnai invázió óta. Tallin szerint tavaly év végén Moszkva szándékosan irányította az észt határhoz az illegális bevándorlók csoportjait, ami miatt az észt hatóságok a határ lezárásával fenyegettek.
Finnország tavaly lezárta határát Oroszországgal, azzal vádolva Moszkvát, hogy úgy próbálja destabilizálni Európát, hogy a főként Szíriából és Szomáliából érkező illegális bevándorlókat a határhoz szállítja.
A határzárat áprilisban határozatlan időre meghosszabbították.
Az Európai Bizottság azzal vádolta meg a Facebook anyavállalatát, a Metát, hogy megsértette a digitális piacokról szóló törvény új európai szabályait a fizetős vagy lemondásos hirdetési modell miatt.
Tavaly év végén a Meta elindított egy hirdetésmentes előfizetési szolgáltatást, amely lehetővé teszi az európai Facebook- és Instagram-felhasználóknak, hogy akár havi 12,99 eurót is fizessenek a hirdetésmentes verziókért.
Az Európai Bizottság hétfőn közölte, hogy előzetes véleménye szerint „ez a bináris választás arra kényszeríti a felhasználókat, hogy beleegyezzenek személyes adataik felhasználásába, és nem biztosítják számukra a Meta közösségi hálózatok kevésbé személyre szabott változatát”.
[type] => post [excerpt] => Az Európai Bizottság azzal vádolta meg a Facebook anyavállalatát, a Metát, hogy megsértette a digitális piacokról szóló törvény új európai szabályait a fizetős vagy lemondásos hirdetési modell miatt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1719940080 [modified] => 1719878135 ) [title] => Az EU többmilliárd dolláros jogsértéssel vádolja a Metát [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=169685&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 169685 [uk] => 169522 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 169523 [image] => Array ( [id] => 169523 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034.jpg [original_lng] => 97493 [original_w] => 690 [original_h] => 453 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034-300x197.jpg [width] => 300 [height] => 197 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034.jpg [width] => 690 [height] => 453 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034.jpg [width] => 690 [height] => 453 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034.jpg [width] => 690 [height] => 453 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034.jpg [width] => 690 [height] => 453 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/9ec6791-gettyimages-2154451034.jpg [width] => 690 [height] => 453 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1719867335:5 [_thumbnail_id] => 169523 [_edit_last] => 5 [views_count] => 949 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3e344f2f5ef6afb6e9f09884900d13fd] => [_oembed_time_3e344f2f5ef6afb6e9f09884900d13fd] => 1727283755 [_oembed_b51445ed54f077ad8914bd843640ef3a] =>
⚡️#Estonia has brought anti-tank barriers known as 'Dragon's Teeth' to the border with #Russia in #Narva, Postimees reported.
Such fortification structures are usually erected to hinder the movement of military vehicles. pic.twitter.com/F7qaVmoond
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói leleplezték és kenőpénz átvételekor őrizetbe vették a Monopóliumellenes Bizottság (AMKU) északi régióközi területi kirendeltségének a tisztviselőjét, aki pénzt követelt vállalkozóktól, hogy „szemet hunyjon” a jogsértéseik felett – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A nyomozás szerint az AMKU tisztviselője kenőpénzt követelt a kereskedelmi egységek tulajdonosaitól azért, hogy „szemet hunyjon” a monopóliumellenes jogszabályok feltárt megsértése felett, és ne alkalmazzon velük szemben közigazgatási szankciókat.
Az SZBU dokumentálta, hogyan sarcolta a tisztviselő a vegyszerek és tisztítószerek nagykereskedelmével foglalkozó helyi céget. A tisztviselő 8000 dollárért megígérte a vállalat vezetőjének, elintézi, hogy az ellenőrzés során feltárt jogsértések miatt ne szabjanak ki rá bírságot. Az SZBU nyomozói dokumentálták, hogy a tisztviselő átvette az illegális haszon első részét, és lecsaptak rá a következő részlet átadásakor.
Az összegyűjtött bizonyítékok alapján az őrizetbe vett állami tisztviselő ellen ajánlat, ígéret vagy jogellenes juttatás állami tisztviselő általi elfogadása címén indítottak büntetőeljárást. A korrupt tisztviselő őrizetben, a nyomozás folyamatban van a bűncselekmény összes körülményének megállapítására, beleértve az AMKU más tisztviselőinek a bűncselekményben való esetleges érintettségére vonatkozó információk ellenőrzését is. Az elkövetőt 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti vagyonelkobzással.