Az odesszai és csornomorszki kikötői infrastruktúra elleni orosz támadások intenzitása 2026-ban fokozódott – jelentette ki vasárnap Olekszij Kuleba, helyreállításért felelős miniszterelnök-helyettes, közösség- és területfejlesztési miniszter, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kuleba elmondta, hogy míg 2025-ben körülbelül 150 támadást jegyeztek fel, addig idén már több mint 180 ilyen történt. Az ellenség hatalmas csapásokat mér és növeli a drónok számát.
„Erősítjük a védelmet: növeljük a mobil tűzcsoportok számát, feltöltjük a pilóta nélküli elfogó drónok kezelőállományát, fokozzuk az elektronikus hadviselést és a hadsereggel való koordinációt” – jegyezte meg a miniszter. Az ellenséges drónok lelövésének hatékonysága már 25–35%-kal nőtt – tette hozzá Olekszij Kuleba.
Az orosz hadsereg 156 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntek éjjel, Odessza megyében külföldi teherhajók is megrongálódtak a támadásban – jelentette az ukrán légierő és helyhatósági vezetők.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 133 drónt hatástalanított, azonban 13 helyszínen 19 drón célba talált, 7 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
Az Odessza megyét ért éjszakai dróntámadásban két ember megsebesült, és külföldi teherhajók is megrongálódtak – tette Oleh Kiper katonai kormányzó Telegram-bejegyzésére hivatkozva az Unian hírügynökség. A megyevezető jelentése szerint két, a kikötőben horgonyzó és gabonával megrakott, Palau, illetve Barbados zászlaja alatt közlekedő polgári kereskedelmi hajóban keletkeztek károk. A kikötő területén több irodaépület, egy gabonatároló és műszaki berendezések rongálódtak meg.
One person is confirmed dead and seven others have been injured in a horrific russian airstrike on Zaporizhzhia‼️ Rescue teams are working at the scene, and these numbers may not be final. pic.twitter.com/Na53HKrnYH
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
Vasárnap este újabb kiterjedt dróntámadást indított az orosz hadsereg az odesszai régió ellen, amely elsősorban a kikötői és energiaellátó létesítményeket érintette – közölte az Unian.
Oleh Kiper, az odesszai Területi Katonai Közigazgatás (OVA) vezetője szerint a légvédelem ugyan hatékonyan dolgozott, de több városból robbanásokról számoltak be, és a kritikus infrastruktúrában így is károk keletkeztek. A támadás során több civil hajó is megrongálódott, a keletkezett tüzeket azonban a mentőszolgálatok gyorsan eloltották. A hatóságok egy sérültről, egy 18 éves fiatalról számoltak be.
A régió ügyészsége közölte, hogy az orosz fegyveres erők drónokkal egy várost és egy járást is célba vettek, ezért háborús bűncselekmény gyanújával indult eljárás. A helyszínen ügyészek és rendőrök dolgoznak, a nyomozást pedig a területi rendőri egységek folytatják. Különösen súlyos károk érték az izmaili kerületet, ahol a támadás következtében részleges áramszünet alakult ki Izmail városában és Broska faluban.
A létfontosságú rendszerek egyelőre tartalék áramforrásról működnek.
A helyi önkormányzat és a katasztrófavédelem folyamatosan dolgozik a helyreállításon. A víz-, szennyvíz- és hőellátást jelenleg generátorok biztosítják, az egészségügyi és szociális intézmények pedig szintén tartalék áramról üzemelnek. Az Izmail Városi Tanács megkezdte a károk dokumentálását és a pusztítás mértékének felmérését. A vizsgálóbizottság már felállt, és elsődleges feladata az áramellátás helyreállításának koordinálása.
Olekszij Kuleba, Ukrajna közösségi és területfejlesztési minisztere beszámolt arról is, hogy a támadás során több kikötői berendezés és számos civil hajó károsodott, egyes kikötőkben pedig áramszünet alakult ki. A szakemberek jelenleg a sérült infrastruktúra helyreállításán dolgoznak.
Russian forces staged a ‘massive’ drone attack on November 23 on Kharkiv, Ukraine's second-largest city, killing four people and injuring several others, officials said https://t.co/CnUVvagcJApic.twitter.com/f9kImFtwl2
Terrorist russia massively attacked Zaporizhzhia yesterday late evening 😡! Six civilians were wounded, all of em hospitalized 😞! Two apartment buildings, a store premises and civilian cars were damaged 😡 @IntlCrimCourt#RussiaIsATerroristStatepic.twitter.com/pKCH4cLCvV
Хроника ударов по территории Украины 17 января - 18 января 2026 года.
Вчера днём и ночью ВКС и ракетные войска наносили удары по целям на Донбассе, в Сумской, Харьковской, Запорожской, Днепропетровской и Херсонской областях (весь спектр средств поражения), в окрестностях… pic.twitter.com/fLD0Wv0I1c
Ворог продовжує завдавати ударів по Сумщині: рятувальники ліквідували пожежі
Вдень 17 січня ворог завдав ударів по містах Суми та Білопілля.
Внаслідок обстрілів пошкоджень зазнали багатоквартирні та приватні житлові будинки. Вогонь охопив будівлі господарського призначення.… pic.twitter.com/vfZpKFosf8
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI