Egy leopárd megtámadt két dél-afrikai férfit egy légierő bázison a híres Kruger Nemzeti Park közelében.
A legénység egyik tagját gyakorlatozás közben támadta meg. Egy másik, a bázison dolgozó civil pedig sétálás közben találkozott a leopárddal – mondta a légierő szóvivője. A két férfit kórházba szállították, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a támadást.
Egyiküket már kiengedték a kórházból, a másik férfinak még csütörtökig bent kell maradnia.
A múlt héten történt támadások ráirányították a figyelmet az ember és a vadon élő állatok közötti kölcsönhatások folyamatos kihívására a vadrezervátumokkal határos területeken – írja a BBN Times.
A leopárdot szerdán sikerült befogni. A Hoedspruit légitámaszponttól körülbelül 100 kilométerrel távolabb szabadon engedték a vadállatot. A BBC közlése szerint a légierő tábornoka elmondta, hogy gyakran találkoznak leopárdokkal, körülbelül 150 egyedről tudnak, akik a környéken élnek, de nagyon ritkán támadnak emberre.
A Kruger Nemzeti Park szerint a leopárdok többnyire éjszaka aktívak, sokféle zsákmányra vadásznak, beleértve a gnúkat, antilopokat és halakat.
Tavaly a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban egy reggeli szafarin részt vevő csoport két leopárddal találkozott. A turisták halálosan megrémültek, de a leopárdok szerencsére nem támadtak rájuk, az egyik viszont megrágta a turistákat szállító terepjáró gumiját.
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
(Daily Mail) A shocking video shows the moment a zookeeper is fatally attacked and eaten alive by lions after going inside their cage to 'impress his girlfriend'.
The guard, named as F. Iriskulov, 44, unknowingly caught his final moments on camera as he filmed himself entering… pic.twitter.com/lVIkisFnmG
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
#sapsHQ The Acting National Commissioner of the South African Police Service (SAPS), Lieutenant General Puleng Dimpane commends the extraordinary bravery and selflessness displayed by Captain Johan "Pottie" Potgieter, whose actions are an example of the highest standards of… pic.twitter.com/ENax9H4dKF
— SA Police Service 🇿🇦 (@SAPoliceService) May 3, 2026