Lengyelországban, a Lutorzys nevű településen egy magánterületen 32 meg nem született gyermek maradványaira bukkantak. A telek korábban egy 57 éves patológus, Magdalena H. tulajdonában volt, akit az ügyben őrizetbe vettek.
A rzeszówi ügyészség tájékoztatása szerint a területen végzett munkálatok során egészségügyi hulladék között emberi magzati maradványokat és egyéb leleteket találtak. Az első vizsgálatok alapján ezek korai fejlődési szakaszban lévő magzatok vagy azok maradványai lehetnek.
A jelenlegi tulajdonosok korábban a patológustól vásárolták meg a telket. A nőt június 12-én vették őrizetbe, később rosszullét miatt kórházba került, majd ismét az illetékes hatóságok elé szállították.
A lengyel sajtó szerint Magdalena H. azt állította, hogy a koronavírus-járvány idején egy rzeszówi kórházból származó, elhunyt magzatokat vitt el patológiai vizsgálatokhoz. Állítása szerint később zsákokba helyezte és elásta a maradványokat.
A nyomozók összesen 32 maradványt találtak különböző mélységekben elásva. A helyszínen megsemmisített dokumentumokat és orvosi eszközöket is lefoglaltak. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy lehettek-e más hasonló helyszínek.
Az ügyben emberi maradványokkal való visszaélés és veszélyes egészségügyi hulladék szabálytalan kezelése miatt folyik eljárás. A gyanúsítottra akár 2–12 év szabadságvesztés is várhat.
Megtalálták egy 37 éve eltűnt német hegymászó maradványait egy olvadó gleccseren Svájc ikonikus hegycsúcsa, a 4478 méter magas Matterhorn közelében.
A csontokat, a mászó bakancsait és túrafelszerelését július 12-én találtak meg hegymászók a Matterhorn lábánál, Zermatt település mellett húzódó Theodul-gleccseren. DNS-vizsgálattal megállapították, hogy a maradványok egy meg nem nevezett 38 éves német férfihoz tartoznak, aki 1986 szeptemberében tűnt el egy túra alkalmával.
A klímaváltozás miatt olvadó és zsugorodó gleccserekből az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban kerülnek felszínre rég eltűnt emberek maradványai. A Matterhornon 2015-ben megtalálták a maradványait két fiatal japán hegymászónak, akik egy hóviharban tűntek el 1970-ben. Az eltűntek kilétét ugyancsak DNS-vizsgálattal állapították meg.
A svájci gleccserek tavaly gyorsabb ütemben olvadtak, mint a feljegyzések több mint 100 évvel ezelőtti kezdete óta bármikor, tömegük 6 százalékát veszítették el, csaknem a kétszeresét annak, mint amennyi az előző rekordévben, 2003-ban olvadt el.
Mehrere Tote bei Flugzeugabsturz in der Schweiz: Die Absturzstelle befände sich nach Polizeiangaben in steilem Gelände. Die Ursache für das Unglück ist noch völlig unklar. https://t.co/CF7UCeqgNV
— Frankfurter Allgemeine gesamt (@FAZ_NET) May 20, 2023
? [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
❄️⚠️ Schneechaos im Wallis! Teile von Sion sind gesperrt, Menschen werden gebeten, zuhause zu bleiben 🏠. Zermatt ist von der Aussenwelt abgeschnitten ❌ und hat mit Stromausfällen zu kämpfen. ⚡ 👉 https://t.co/xvhkcD5T7e
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
🇨🇭🎥 EN IMAGES - Voici l’effondrement du glacier Birch sur le village de Blatten (VS), dans le Lötschental. Il ne reste pratiquement plus rien du village. (RTS) pic.twitter.com/sOZGgKsEGs
🇨🇭 SUISSE : Une énorme partie du glacier du Birch s'est effondrée dans le Lötschental, provoquant un séisme de magnitude 3,1 sur l’échelle de Richter. Le village de Blatten, qui avait été évacué, est presque totalement détruit en quelques secondes. Une personne est portée… pic.twitter.com/5Nku3gda7R
— Infos Françaises (@InfosFrancaises) May 28, 2025
🇨🇭🔥🎉 EN IMAGES - Une vidéo montre le tout début de l’incendie au bar « Le Constellation » à Crans-Montana (VS), au moment où le plafond s’enflamme. 20 Minuten) pic.twitter.com/ZfcoZt73WL
🇨🇭 #AHORA | Explosión en Suiza Una explosión en un bar de Crans-Montana, en el cantón de Valais, dejó varios muertos y heridos. La policía investiga el origen del incidente. pic.twitter.com/rVlDe043yd
🇨🇭🔥 FLASH - Un incendie s’est déclaré ce matin sur le mémorial dédié aux victimes de la tragédie du Nouvel An à Crans-Montana. Les pompiers sont rapidement intervenus et ont maîtrisé le feu. Une enquête est en cours pour en déterminer l’origine. (Blick) pic.twitter.com/hWxU7h99Zu
Megtalálták az amerikai hatóságok az egyik lelőtt kínai léggömb szenzorait az Atlanti-óceánban. A hőlégballon még február elején bukkant fel az amerikai légtérben, és Washington szerint egyértelmű, hogy megfigyeléseket végzett, bár Kína ezt tagadja.
A kutatócsapatok egy nagyjából 10 méteres antennát is találtak a tengerben, írja a BBC. A maradványokat most az FBI vizsgálja.
A napokban három másik repülő tárgyat is lelőttek, kettőt az Egyesült Államok és egyet Kanada felett. Ezekről egyelőre nagyon keveset lehet tudni.
„Tudom, hogy ez is felmerült, de hangsúlyozom: nincs jele földönkívüli tevékenységnek” – mondta a Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre.
„Bár nem utaltak jelek arra, hogy a három objektum közül bármelyik kémeszköz lett volna, kizárni ezt nem tudtuk. A nemzet védelmében jobb biztosra menni” – magyarázta a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, John Kirby.
Peking eközben meggyanúsította Washingtont azzal, hogy maga is küldött léggömböket Kína fölé.
„Az is gyakori, hogy amerikai hőlégballonok lépnek be illegálisan más országok légterébe. Tavaly óta több mint tízszer repültek át a kínai légtéren amerikai magaslégköri léggömbök, anélkül, hogy erre engedélyt kértek volna. Az Egyesült Államoknak inkább magába kellene néznie ahelyett, hogy rágalmazza Kínát, és konfrontációt gerjeszt” – mondta a kínai külügyminisztérium szóvivője, Van Venbin.
A másik három repülő tárgy darabjait még keresik az amerikai hatóságok.