A német Bundeswehr helikoptere felderítési céllal repül a Balti-tenger felett, az akció közben azonban egy orosz hadihajót is megközelített, amely válaszul jelzőpatront lő ki – számolt be róla több német hírportál.
Nemrégiben incidenst történt a német fegyveres erők Balti-tenger felett járőröző katonai helikoptere és egy orosz hadihajó között – közölte a dpa. A helikopter felderítési feladatokat látott el, amikor túlságosan megközelített egy orosz hadihajót.
A hadihajó válaszul jelzőpatront lőtt ki.
A német hírügynökség rövid tájékoztatása nem említi az incidens pontos helyszínét és időpontját, sem a helikopter vagy a hadihajó típusát. Azt sem tudni pontosan, hogy a hadihajó legénysége a jelzőpatronnal célba vette-e a helikoptert vagy sem.
Annalena Baerbock német külügyminiszter a Brüsszelben tartott NATO-találkozón adott interjúja során is röviden említette az incidenst, részleteket nem közölt.
A német védelmi minisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni az esetet.
Szabálysértések a tengeren vagy a légtérben időről időre előfordulnak. És akkor az a kérdés, hogy a haditengerészet vagy a légierő higgadtan reagál-e – mondta kérdésre válaszolva a berlini kormány sajtótájékoztatóján.
Baerbock nem sokkal korábban jelentette be, hogy fokozzák a Balti-tengeren lévő csővezetékek és mélytengeri kábelek járőrözéssel történő védelmét.
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Egy orosz hadihajó figyelmeztető lövést adott le norvég halászokra, és arra kényszerítette őket, hogy elhagyják a területet.
Az Okean–2024 orosz hadgyakorlaton a Barents-tengeren az Admiral Levchenko romboló figyelmeztető lövést adott le egy norvég halászhajóra. Az eset szeptember 12-én történt a Varanger-félszigettől északra, Norvégia kizárólagos gazdasági övezetében. Erről a The Barents Observer számolt be szeptember 23-án, hétfőn.
A Ragnhild Kristine halászhajó legénysége rádióutasítást kapott, hogy hagyja el a területet, de a halászfelszerelések visszaszerzésének szükségességére hivatkozva elutasították azt. Ezt követően egy orosz hadihajó figyelmeztető lövést adott le, megijesztve a halászokat.
A norvég halászok elhagyták a területet, az esetre reagált a norvég parti őrség, s hangsúlyozták, hogy a hajóknak nem kell elhagyniuk a gazdasági övezetet az orosz gyakorlatok miatt.
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
Megsemmisült egy orosz hadihajó a Krím félsziget fekete-tengeri térségében annak a tengeri támadásnak a következtében, amelyet az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége hajtott végre csütörtök reggel – erősítette meg Andrij Juszov, a katonai hírszerzés szóvivője egy tévéműsorban.
Közlése szerint a mostani műveletet az tette lehetővé, hogy áttörték az orosz hadsereg által épített tengeri erődítményeket.
Az ukrán 36. különálló tengerészgyalogos dandár sajtószolgálata arról adott hírt, hogy katonái fogságba ejtettek egy orosz katonákból álló csoportot az Oroszországgal határos Harkiv megyei Vovcsanszkban. „Villámgyors ellentámadással katonáink Vovcsanszkban elfogtak egy csoport orosz rohamosztagost. Feltöltjük velük a cserealapot, hogy visszahozzuk testvéreinket az orosz börtönökből” – írta a dandár sajtószolgálata, a hadifoglyok kicserélésére utalva.
Vadim Filaskin, a szomszédos Donyeck megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők ágyúzásainak következtében csütörtökön egy helyi lakos életét vesztette, három másik pedig megsebesült a régióban. Filaskin hangsúlyozta, hogy az egész donyecki régió egy „teljes forró pont”, és felszólította a helyi lakosokat, hogy meneküljenek. Korábbi Telegram-üzenetében a kormányzó azt írta, hogy az elmúlt nap alatt négy ember halt meg, és 14-en megsebesültek orosz támadások következtében a régióban.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy az orosz hadsereg éjjel ismét támadta a megye székhelyét, Herszon várost, három lakóépület, egy nem működő Epicentr hipermarket, melléképületek és autók égtek le. Az Epicentr barkácsüzlet-hálózat herszoni boltjára tavaly májusban is csapást mértek az oroszok, azóta zárva tartott.
Az állami katasztrófavédelmi szolgálat a Telegramon kiadott közleményében arról adott hírt, hogy a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Nyikopolban egy orosz kamikaze drón belecsapódott egy kisbuszba, aminek következtében négy ember megsebesült. A katasztrófavédelem fényképeket és videófelvételeket is közzétett az égő járműről és annak oltásáról.
Szerhij Tyurin, a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy egy orosz Sahid drón támadása következtében tűz ütött ki a régió egyik infrastrukturális létesítményében.
Az ukrán légierő arról számolt be, hogy az éjjel Ukrajnát támadó 18 orosz Sahid drónból 17-et a levegőben megsemmisítettek.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg 1300-zal 515 ezerre nőtt. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 22 orosz harckocsit, 48 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 41 drónt.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) sajtószolgálata arról számolt be, hogy elemzők Ukrajna megszállt területein a médiakörnyezet feltárása során „oroszbarát Telegram-csatornák és más tömegtájékoztatási eszközök egész hálózatát fedezték fel, amelyek külön ökoszisztémaként működnek, amelyet az orosz agresszor irányít”. Andrij Kononenko, az RNBO titkárhelyettese közölte, hogy mintegy négyszáz olyan magán- és jogi személyt azonosítottak, akik részt vesznek az Oroszországi Föderáció dezinformációs tevékenységében a Krímben, valamint Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megyék megszállt részeiben.
Roman Klicsuk, a román határnál fekvő, délnyugat-ukrajnai Csernyivci megye azonos nevű székhelyének polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján nehezményezte, hogy „a helyi hadkiegészítő központ alkalmazottai a város vasútállomásán hadköteles korú férfiakra vadásznak” – számolt be a Csernyiveckij Prominy helyi internetes kiadvány. Szavai szerint sokan félnek emiatt a városba utazni, illetve vannak, akik egy korábbi megállóban szállnak le a vonatról. Szerinte emiatt csökkent a város vasúti utasforgalma. Jelezte, hogy a hadkiegészítő parancsnoksághoz fordul az ügyben.
A polgármester április 3-i sajtótájékoztatóján a Szuszpilne közszolgálati televízió híradása szerint arról beszélt, hogy az általa vezetett városi önkormányzat segít a hadkiegészítő központnak a mozgósításra vonatkozó behívók kézbesítésében. Közölte, hogy a városi tanácsnak két mozgósító csoportja van, akik kézbesítik a hadkiegészítő iroda által nekik átadott értesítéseket. Hozzátette, hogy ő személy szerint nem ért egyet a helyi önkormányzatok bevonásával a mozgósítási tevékenységbe.
Az orosz haditengerészet egyik Kindzsal hiperszonikus rakéták kilövésére is alkalmas hadihajója belépett a Földközi-tenger területére – számolt be az al-Jazeera.
Az orosz védelmi minisztérium beszámolója szerint a Marsall Sáposnyikov nevű hadihajó a menetrend szerint beütemezett hadgyakorlat részeként a Földközi-tengerre érkezett. Azt nem árulták el, hogy pontosan milyen manővereket fog végrehajtani a jármű a térségben.
Moszkva nemrégiben önmérsékletre szólította fel a közel-keleti országokat, mivel szerinte félő, hogy a tejes káoszba csúszik a térség.
Jelenleg nagyon fontos, hogy mindenki megtartsa az önmérsékletet, hogy ne vezessen a helyzet teljes destabilizálódásához a Közel-keleten, amely nem éppen a stabilitást és a kiszámíthatóságot sugározza – mondta Dmitrij Peszkov szóvivő.
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Az orosz haditengerészet egyik új hajóját sikerült megsemmisítenie Ukrajnának rakétatámadással az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten – közölte vasárnap a Telegramon Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka.
Olescsuk elmondása szerint a Zaliv hajógyárat támadták Kercsben, a félsziget keleti oldalán. A támadás tényéről az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva az orosz sajtó is beszámolt. A Zaliv Kelet-Európa egyik legnagyobb hajógyára, amelyet a nyugati országok az ukrajnai háborúban betöltött szerepe miatt büntetőintézkedésekkel sújtottak.
Az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint 15 rakétával támadták a gyárat, melyek közül 13-at megsemmisített a légvédelem. A hírügynökségi jelentés szerint a haditengerészet új hajója csak megrongálódott.
Olescsuk szerint viszont „megskalpolták” az orosz haditengerészetet, amivel arra utalt, hogy Franciaország SCALP manőverező robotrepülőgépekkel látta el Ukrajnát. A célba vett hajó szerinte a közeli jövőben a Fekete-tengeren állt volna szolgálatba, hogy rakétákat indítson ukrán területek felé.
A Krím félszigetet Oroszország 2014-ben csatolta el Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség azóta sem ismer el. Ukrajna deklarált célja a félsziget visszafoglalása.
Chongar bridge ❗ (connected the mainland Ukraine with Crimea) After yesterday's attack ?? it is reported that the occupiers are forced to look for new detours in order to supply the army of the Russian Federation with ammunition, equipment and supplies. Just in other words...… pic.twitter.com/y02h82VeW7
— Lew Anno Suport #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) July 30, 2023
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Ukraine’s Defense Intelligence (#HUR) confirmed on May 30 earlier reports that its naval drones attacked Russian vessels in temporarily occupied #Crimea. Two Russian KS-701 "Tuna" boats were destroyed in the attack against a boat depot. pic.twitter.com/OIa7isJYxe
Ukraine’s Defense Intelligence (#HUR) confirmed on May 30 earlier reports that its naval drones attacked Russian vessels in temporarily occupied #Crimea. Two Russian KS-701 "Tuna" boats were destroyed in the attack against a boat depot. pic.twitter.com/OIa7isJYxe
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Megsérült egy orosz hadihajó az oroszországi Novorosszijszk haditengerészeti támaszpontnál a pénteki tengeri dróntámadásban, amelyet az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a haditengerészet közösen hajtott végre – jelentette az Ukrainszka Pravda hírportál az Ukrán Biztonsági Szolgálatra (SZBU) hivatkozva.
„A támadás következtében az Olenyegorszkij Gornyak nevű, partraszállító hadihajó testén komoly sérülés keletkezett, és jelenleg nem tudja ellátni harci feladatait” – írta a portál.
A Kaszpi-tengeri Csővezeték-konzorcium (KPK) által kiadott tájékoztatás szerint a Novorosszijszk melletti terminál továbbra is normál üzemmódban szállítja az olajat a kikötött tartályhajóknak, az infrastruktúrában nem keletkezett kár.
Schäden an mehreren Gebäuden in der Nähe des ?? DoD in #Moskau. Von mindestens 3 Explosionen ??? ist jetzt die Rede. Waren wohl doch ein paar mehr AFU ?? Beaver Drohnen als man zugeben will. Auch die ?? Flugabwehr muss nahezu komplett versagt haben.
Russia: Drone attack on Moscow. A drone struck a skyscraper on Zagorodnoye Highway. Drones were also shot down on Komsomolsky Avenue in Moscow, near the Russian Ministry of Defence. pic.twitter.com/iFobofBLZo
?? Trīs lidrobotu uzlidojums Maskavai. Viens no tiem ietriecies būvējamā debesskrāpī "Moscow City" (tajā pašā rajonā, kur visi iepriekšējie). Divi nogāzās Maskavas apgabalā Himki rajonā.#Moscow#Maskava#krievija#Ukraina Uzlidojuma laikā tika traucēta avio satiksme. pic.twitter.com/NBNRdwl2rU
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Az ukrán hadvezetés szombaton bejelentést tett egy orosz hadihajó megsemmisítéséről a fekete-tengeri Kígyó-sziget térségében. Szerhij Bracsuk, az odesszai katonai közigazgatás sajtófőnöke a Telegramon nyilvánosságra hozott egy videót a Szerna típusú partraszálló kilövéséről.
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island – at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Ukrán újságírók előző nap már beszámoltak róla, hogy a térségben megtámadtak egy orosz fregattot, amely kigyulladt. Az értesülést hivatalosan nem erősítették meg. Az nem tisztázott, hogy ugyanarról a hajóról van-e szó, amelynek elsüllyesztéséről most beszámoltak.
A fekete-tengeri orosz flotta legalább két fontos hajót veszített az ukrajnai háború kezdete óta. Egy partraszállót Bergyanszk kikötőjében süllyesztettek el egy rakétával március végén, a flotta zászlóshajója, a Moszkva pedig április közepén gyulladt ki a Kígyó-sziget közelében.
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Today russia-Terrorist attacked 2 biggest Universities in Mykolayiv. At least 10 missiles. Now they attack our education. I’m asking Universities of all democratic countries to claim russia what it is really is- the Terrorist pic.twitter.com/VNiRxNbT89
— Віталій Кім / Vitaliy Kim (@vitalij_kim) July 15, 2022
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Az Ukrposta közlése szerint pénteken kibertámadás érte, miután egy olyan bélyeget értékesítettek az interneten, amely egy orosz hadihajónak „beintő” ukrán katonát ábrázol.
Ihor Smilianszki, az Ukrposta vezérigazgatója bocsánatot kért az ügyfelektől a DDoS (distributed denial-of-service) támadás miatt, de nem árulta el, hogy ki állhat a támadás mögött.
Hosszú sorok kígyóztak a kijevi posta előtt, miután a múlt héten az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajójának elsüllyedésére emlékezve kibocsátották a bélyeget. Kijev azt állítja, hogy rakétákkal találta el a Moszkva cirkálót, míg Oroszország szerint a hajó a viharos tengeren vontatás közben süllyedt el, miután egy lőszerrobbanás következtében tűz ütött ki.
Ukrajna a hónap elején közölte, hogy meghiúsította orosz hackerek elektromos hálózatra irányuló támadását.
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Orosz hadihajó akadályozott meg egy kalóztámadást Afrika nyugati partjainál, amikor segített egy bajba jutott konténerszállító hajó legénységének – számolt be hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A tájékoztatás szerint a Kulakov altengernagy romboló vészjelzést fogadott a Guineai-öbölben, majd egy helikopterrel tengerészgyalogosokat irányított a bajba jutott MSC Lucia teherhajóhoz. Amikor a helikopter megközelítette a konténerszállítót, a kalózok menekülőre fogták és egy motorcsónakon sebesen eltűntek a partok felé – közölte a tárca.
A tengerészgyalogosok ezután kiszabadították az MSC Lucia legénységét, amely a kalózok fogságába esett.
A panamai zászló alatt közlekedő hajó Togóból tartott Kamerunba.
Az orosz Északi Flotta nemrégiben, élén a Kulakov altengernagy rombolóval, hajócsoportot vezényelt a Guineai-öbölbe, ahol már mintegy három hete járőrözik, hogy megvédje a térség civil hajózását a kalóztámadásoktól.
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
Figyelmeztető lövéseket adott le egy orosz hadihajó a brit haditengerészet HMS Defender rombolója felé – írja a Reuters az orosz Interfax hírügynökségre hivatkozva.
Az oroszok hírközlése szerint a brit romboló határsértést követett el, amikor az a Fekete-tengeren orosz vizekre evezett, ezért figyelmeztető lövést adtak le a hajó irányába egy orosz hadihajóról és légibombákat is dobtak a hajó útjába egy repülőgépről.
A figyelmeztető lövések leadására azért került sor, mert az oroszok szerint nem reagált semmit a brit hajó a kapcsolatteremtési szándékukra.
Az incidens után a Defender elhagyta az orosz vizeket.
A brit hadihajó körülbelül 3 kilométerre hajózott be orosz felségterületre. Az incidensre a krími Fiolent-fok körül került sor.
Egyelőre a brit védelmi minisztérium még nem reagált az incidensre.
‼️ По информации филиала Российского морского регистра судоходства в Констанце, затонувшее утром 11 марта в 70 м.м. от порта Констанцы судно "Volgo Balt 179" ходило под флагом Коморских островов, а не России, как ранее было сообщено рядом румынских новостных агентств. @MID_RFpic.twitter.com/ZsXOEuUcum
— Russian Consulate General in Constanța ???? (@ConsulatulRus) March 11, 2021
Ukrainian Bayraktar TB2 destroyed another Russian ship. This time the landing craft of the "Serna" project. The traditional parade of the russian Black Sea fleet on May 9 this year will be held near Snake Island - at the bottom of the sea. pic.twitter.com/WYEPywmAwX
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
⚡️An unidentified drone carrying an 82-mm mortar mine crashed on the coast of ??Bulgaria.
Bulgarian National Radio reports that the drone crashed on rocks near the village of Tyulenovo, 70 km from the border with Romania and across the sea from Crimea. pic.twitter.com/aPsnNzj4BD