Mint arról korábban már beszámoltunk holtan találták Szlovákiában a Katonai Hírszerző Szolgálat egykori vezetőjét. Peter Bučka holttestére egy kutyáját sétáltató járókelő bukkant rá az egyik Pozsony melletti kőfejtőben. Sajtóinformációk szerint a férfi holtteste egy fán lógott és kezeit megkötözték. A legfajsúlyosabb bűnügyekkel foglalkozó Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség vizsgálatot indított az ügyben.
A rendőrséget kedd este riasztotta egy járókelő, aki a Pozsony melletti dévényi kőfejtőt övező erdőben kutyasétáltatás közben vette észre az élettelen testet. A kiérkező járőrök beazonosították a férfit, és megállapították, hogy az nem más, mint Peter Bučka, a katonai hírszerzés korábbi vezetője. A helyszínre kiérkeztek a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA nyomozói is, akik emberölés miatt indítottak eljárást.
A történtekről elsőként beszámoló noviny.sk hírportál információ szerint az eset súlyosságát az is jelzi, hogy a helyszínre hívták Daniel Lipšicet, Szlovákia speciális ügyészét is. Az illetékes hatóságok ezt az információt nem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták. Lipšic az őt kérdező újságíróknak azt mondta, hogy tekintettel a nyomozás jelenlegi állapotára, nem kommentálja az ügyet.
Az eddig kiszivárgott információk szerint az áldozatra összekötözött kezekkel találtak rá, de az egyelőre nem világos, hogy a halálát akasztás okozta-e, ahogy az sem tisztázott, hogy a kőfejtőben érte-e a halál, vagy már korábban elhunyt, s a holttestét csak felakasztották a fára. Azt sem tudni, hogy Bučka testén találtak-e külsérelmi nyomokat vagy egyéb sérüléseket. A nyomozók elrendelték a törvényszéki boncolást, s jelenleg ennek eredményére várnak.
Peter Bučka karrierje hivatásos katonaként indult, de már fiatal korában beszervezte az akkori kommunista titkosszolgálat. A csehszlovák bársonyos forradalom előtt pár évvel Washingtonba küldték ügynöknek. Az volt a feladata, hogy munkatársként beszervezzen valakit, aki az amerikai hadseregről szóló információkkal látta volna el az akkori Csehszlovákiát. A küldetés nem sikerült, mert pár napon belül leleplezték és kitoloncolták az Egyesült Államokból.
Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter szerdán a kormányülés előtt azt állította, hogy Bučka a Dzurinda-kormány megalakulása után befejezte a hírszerzésnél a tevékenységét. „Megerősíthetem, hogy Bučka úr ezt követően Bödör és Jahnátek úr köreiben mozgott. Hogy pontosan mit dolgozott nekik, azt tőlük kell megkérdezni” – mondta a védelmi miniszter.
A tárcavezető által említett Ľubomír Jahnátek a korábbi Fico-kormányok földművelésügyi, majd gazdasági minisztere volt. Norbert Bödört pedig két hete engedte ki a rendőrség a vizsgálati fogságból. Őt a Robert Fico vezette Smer oligarchájaként tartják számon. A nyomozásban illetékes személyek azonban jelenleg nem akarnak találgatni azt illetően, hogy a katonai hírszerzés egykori vezetőjének halála összefüggésbe hozható-e a kétes hírű üzletemberrel.
Szlovák sajtóértesülések szerint holtan találták kedden a késő délutáni órákban Peter Bučkát, a szlovákiai katonai hírszerzés egykori vezetőjét. A férfi holttestét Pozsonyban, a dévényi kőfejtőnél találták meg, egy fára felakasztva.
A holttestre egy kutyát sétáltató járókelő lett figyelmes, a történteket a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja. A nyomozók után a helyszínre Daniel Lipšic speciális ügyész is megérkezett. A nyomozók szerdán a kora reggeli órákig a helyszínen voltak. Andrea Dobiášová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a NAKA szándékos emberölés gyanújával indított nyomozást. A szóvivő hozzátette, boncolást rendeltek el, a folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozva azonban bővebb információval nem szolgált – írja a Paraméter.
Más sajtóforrások szerint, a férfi kezei össze voltak kötözve, ezért indított nyomozást a NAKA. Peter Bučka a 90-es években, 1998 és 1999 között volt a katonai hírszerzés élén. Jaroslav Naď védelmi miniszter szerdán a kormányülés előtt sajnálatát fejezte ki Bučka halálával kapcsolatban. Mint mondta, a 90-es években tevékenykedett a katonai hírszerzésben, távozása óta viszont nem töltött be funkciót a szerven belül.
Megerősíthetem, hogy Bučka úr ezt követően Bödör és Jahnátek úr köreiben mozgott. Hogy pontosan mit csinált nekik, tőlük kell megkérdezni – mondta a miniszter. Az ügyészség egyelőre nem nyilatkozik.
Tekintettel arra, hogy a helyszínelés még zajlik, nem nyilatkozunk az ügyben – közölte a TASR-rel Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője. Bučka korábban a gazdaságügyi minisztérium szolgálati osztályát vezette, a smeres Ľubomír Jahnátek volt a főnöke. 2008-ban a Markíza televízió rámutatott, hogy Bučka rövid ideig, a 80-as években a kommunista katonai hírszerzésnél dolgozott Washingtonban, amikor Juraj Široký is a munkatársa volt.
Forrás: pestisracok.hu
[type] => post [excerpt] => Szlovák sajtóértesülések szerint holtan találták kedden a késő délutáni órákban Peter Bučkát, a szlovákiai katonai hírszerzés egykori vezetőjét. A férfi holttestét Pozsonyban, a dévényi kőfejtőnél találták meg, egy fára felakasztva. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1643210774 [modified] => 1643210780 ) [title] => Holtan találták a szlovák katonai hírszerzés volt vezetőjét – A hatóság emberölés miatt nyomoz [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=73672&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 73672 [uk] => 73696 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 73673 [image] => Array ( [id] => 73673 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg.jpg [original_lng] => 140940 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/menbpoli-jpg.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1643227907:8 [views_count] => 4796 [_thumbnail_id] => 73673 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_cfe63c104ce616e81270744da7805bab] => [_oembed_time_cfe63c104ce616e81270744da7805bab] => 1653060627 [_oembed_d0290927ab57d3ea60567ae02efdafe6] =>
BREAKING VIDEO: Medical staff and first responders rushing Ecuador Presidential candidate Fernando Villavicencio into the emergency room