Vasútról indítható rakétarendszert tesztelt Észak-Korea – közölte az ország hírügynöksége, a KCNA csütörtökön. Phenjan mindemellett a hétvégén nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket is tesztelt, amelyek elemzők szerint akár nukleáris robbanófejek hordozására is képesek lehetnek.
A szerdai kísérlet során a rakéták 800 kilométert megtéve csapódtak a tengerbe Észak-Korea keleti partvidéke előtt.
A vasúti indítású rakétarendszer hatékony ellentámadási eszköz, amely egyidejűleg képes több csapást is mérni a fenyegető erőkre – jelentette ki Pak Dzsong Cson marsall, a Koreai Munkapárt politikai bizottságának elnökségi tagja, aki figyelemmel kísérte a próbaindításokat. Az idén kifejlesztett fegyverrendszerről közzétett felvételeken egy láng- és füstoszlopon felemelkedő, olívazöld rakétát lehetett látni, amely egy síneken álló szerelvényről indult – a dél-koreai sajtó szerint – Jangdok hegyvidéki térségéből.
A vasútról indítható, mobil rakéták viszonylag olcsó és megbízható megoldást jelentenek olyan államok számára, amelyek javítani szeretnék nukleáris erőik túlélési esélyeit – kommentálta a hírt Adam Mount, az Amerikai Tudósok Szövetségének vezető kutatója Twitter-oldalán.
Oroszország már csinált ilyet. Az Egyesült Államok is fontolgatta. Észak-Korea számára pedig rengeteg értelme van – tette hozzá. Szerdán a japán és a dél-koreai hatóságok is arról számoltak be, hogy Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról. Néhány órával később Dél-Korea is sikeres tesztet hajtott végre egy tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétával.
Az észak-koreai fegyverkísérletek a nemzetközi közösség éles bírálatát, illetve aggodalmát váltották ki. Washington hangsúlyozta, hogy mindez sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és fenyegetést jelent a kommunista ország szomszédaira.
We revealed extensive flood damage in North Korea using satellite imagery on Weds, now KCTV admits it with video of the broken bridges, destroyed homes and fields in the same exact areas
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)