Az ukrán erők megsemmisítettek egy rakétacsapásokhoz használt Tu–95-ös katonai repülőgépet az oroszországi Engelszben – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken az X-en.
„Hálás vagyok katonáinknak a pontos találatért. Ismét sikeres nagy hatótávolságú csapást mértünk Oroszországra ezért a háborúért.(…)A célpont mintegy 800 kilométerre volt államhatárunktól. Igazságosan és határozottan védjük magunkat” – hangsúlyozta az államfő.
Hozzátette, hogy az ukrán erők csapásokat mértek az orosz olajipar létesítményeire, valamint „meghatározott célpontokra” Ukrajna orosz megszállás alatt álló területein is.
Az Ukrinform hírügynökség felidézte, hogy az éjjel a Szaratovi terület lakosai nagyszámú robbanásról számoltak be. A Szaratovi területen fekvő Engelsz város katonai repülőterén tűz ütött ki.
Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) a Facebookon arról számolt be, hogy az orosz hadsereg egységei parancsot kaptak arra, hogy fokozzák a dróntámadásokat a front menti és a határ menti térségek polgári infrastruktúrája, valamint a közúti járművek ellen.
A közlemény szerint az orosz parancsnokság utasítást adott a benzinkutak, teherautók, autóbuszok és személygépkocsik elleni csapások intenzívebbé tételére. A parancs végrehajtásával a Rubikon drónközpontot, valamint az orosz hadsereg frontmenti egységeinek drónpilótáit bízták meg.
A célpontok felderítésére és megsemmisítésére valós idejű irányítású drónokat terveznek alkalmazni. „A drónkezelők alacsony kiképzettségi szintje már most is olyan incidensekhez vezetett, amelyek során az Ukrajna elleni terrorhadjárat keretében az oroszok tévedésből sajátjaikat támadták meg. Például az orosz fegyveres erők 1427. gépesített lövészezredének kezelői tájékozódási hiba miatt egy Molnyija-2 drónt a Kurszki terület Gluskovo körzetében egy civil járműre irányítottak. A drón nem találta el a célpontot, és mintegy tíz méterre a járműtől robbant fel” – írta a hírszerzés.
Hozzátette, hogy Oroszországnak az ukrán határ menti régióiban a saját polgári lakossága elleni hasonló támadásokat ugyanakkor nem ritkán maguk az orosz titkosszolgálatok rendezik meg, hogy „a Kreml propagandája Ukrajna démonizálására és lejáratására használhassa fel őket”.
A HUR kiemelte, hogy egy másik szemléletes eset a zaporizzsjai frontszakaszon történt, ahol az ellenséges drónkezelők baráti tüzet nyitottak: tévedésből egy orosz katonákat szállító járművet találtak el.
A dél-ukrajnai Mikolajiv megye ügyészi hivatala közölte, hogy az orosz csapatok reggel támadást intéztek a kikötői infrastruktúra ellen. Életét vesztette két ukrán állampolgár, akik egy külföldi hajó fedélzetén tartózkodtak. Az ügyben nyomozás indult.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felmentette tisztségéből Timur Tkacsenkót, a kijevi városi katonai közigazgatás vezetőjét – derült ki az elnöki iroda honlapján közzétett rendeletből. Az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülései szerint Tkacsenko maga kérte felmentését, miután a fővárosi tanács olyan határozatot hozott, amely szerinte korlátozza a hatásköreit.
A brit védelmi minisztert szállító, az Egyesült Királyság légierejéhez tartozó repülőgép navigációs rendszerét feltehetően orosz zavarás érte. John Healey brit katonákat látogatott meg Észtországban, majd csütörtökön tartott vissza az Egyesült Királyságba, amikor az elektronikus támadás történt – adott hírt az esetről a Telegraph.
A repülőgép akkor éppen az orosz határ közelében haladt.
Az okostelefonok és laptopok nem tudtak csatlakozni az internethez, a pilótáknak pedig egy másik navigációs rendszert kellett használniuk, mivel a gép GPS-rendszere a teljes, háromórás repülés alatt működésképtelenné vált.
A feltételezések szerint Oroszország állt az incidens mögött.
Nem ismert, hogy Healey volt-e a szándékos célpont, azonban a repülési útvonal bárki számára látható volt a repülőgép-követő oldalakon.
Egy védelmi forrás úgy fogalmazott: Ez felelőtlen orosz beavatkozás, de a Királyi Légierő megfelelően felkészült az ilyen tevékenységek kezelésére.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
A tájékoztatás szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. A Frontier Airlines Denverből Los Angelesbe tartó járatának hajtóműve az ütközést követően kigyulladt, az utasokat evakuálni kellett.
A repülőtér szóvivője arról számolt be, hogy az eddig meg nem nevezett áldozatot alig néhány perccel azután ütötte el a kifutópályán haladó repülőgép, hogy átmászott az elválasztó kerítésen. A közlemény szerint nem a repülőtér alkalmazottja volt.
A hajtómű kigyulladását követően a repülőgép belső terében is füst kezdett terjedni, így elrendelték a fedélzeten tartózkodó 231 ember kimenekítését. Tizenketten megsérültek, öt embert kórházba vittek.
Az esetről további részleteket egyelőre nem közöltek.
Holttestet találtak az American Airlines egyik utasszállító repülőgépének a futóművében vasárnap. A gépet a személyzet nézte át az észak-karolinai landolás után, ekkor fedezték fel a futóműbe szorult testet – írja az ABC News.
A futóműbe szorult holttestet a karbantartó személyzet vette észre a járat 9 órai landolása után.
„Az emberi test több órás, mínusz 60 fokos hidegnek való kitettsége súlyos fagyást és akár végtagvesztést is okozhat, még akkor is, ha a 35 000 láb feletti teljes oxigénhiány önmagában nem vezet agyhalálhoz” – közölte John Nance repülési elemző a repülőgépen való potyautazás kapcsán, bár a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy az elhunyt direkt mászott-e be a futóműbe, hogy ingyen utazzon.
A járat Európából érkezett, az áldozat azonosítása még zajlik.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
A HelloJet légitársaság Tel-Avivból Bukarestbe tartó járatán tömeges verekedés tört ki – számolt be a Mediafax.
Az incidens szeptember 14-ről 15-re virradó éjjel történt. A bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér határőrei telefonos értesítést kaptak a repülőtér irányító szolgálatától, hogy a Tel-Avivból érkező járat személyzete a leszállást követően a határrendőrség jelenlétét kérte a fedélzeten.
„A kérés oka az volt, hogy a repülés közben spontán konfliktus robbant ki több izraeli állampolgár között” – közölte hétfőn a határrendőrség.
Mintegy 30 utas vett részt a verekedésben, a helyzet annyira elfajult, hogy a leszállás után a rendfenntartó szervek beavatkozása is szükségessé vált.
Hat személyt, akik közvetlenül érintettek voltak az incidensben, a repülőtéren hallgattak ki a határőrök.
Az Antena 3 CNN forrásai szerint a konfliktus résztvevői különböző vallású izraeliek voltak: egyesek imádkozni kezdtek, másokat ez feldühített, és emiatt tört ki a veszekedés.
A fight broke out at @Chicago O'Hare Airport, wet floor signs were used as weapons. The cause of the brawl remains unclear. Also, it's unknown if there was any arrest.
A járat épp Houstonba tartott, az utasoknak kellett megfékezniük egy másik utast, aki hirtelen dührohamot kapott.
Egy Houstonba tartó repülőjáraton az utasoknak kellett közbelépniük, amikor egy férfi dührohamot kapott, és nekiesett a gép üléseinek, valamint az ablaknak.
Az incidens a Frontier Airlines egyik szerda esti járatán történt. Egy utas elmondása szerint a gép körülbelül 20-30 perce szállhatott fel Denverből, amikor megkérte a mögötte ülő férfit, hogy cseréljenek helyet.
A férfi váratlanul agresszívvá vált: először rugdosni kezdte a nő ülését, majd ütlegelni az ablakot, amit végül sikerült is betörnie. A nő pánikba esett, mert azt hitte, terrortámadás zajlik.
Az ABC News beszámolója szerint a helyzetet egy volt katonatiszt mentette meg, aki néhány utassal együtt lefogta a férfit. A repülő személyzete úgy döntött, hogy nem hajt végre kényszerleszállást, így az utasok a hátralévő két órában felváltva őrizték az őrjöngő férfit.
A gép végül szerencsésen földet ért Houstonban helyi idő szerint szerda éjjel. A landolást követően az utasok tapssal ünnepelték, hogy biztonságosan megérkeztek. A rendőrség előzetesen értesült az esetről, s a reptéren várta a járatot. A légitársaság végül nem tett hivatalos feljelentést az incidenssel kapcsolatban.
Két holttestet találtak helyi idő szerint hétfőn este a dél-floridai Fort Lauderdale-Hollywood nemzetközi repülőtéren a JetBlue légitársaság egyik gépének futóművében, az eset körülményeit még vizsgálják.
A JetBlue légitársaság gépének futóműházában két holttestet fedeztek fel a Fort Lauderdale-Hollywood repülőtéren hétfő éjjel – számolt be róla a The Guardian.
A testeket egy rutinellenőrzéskor találták meg, miután a gép New Yorkból, a John F. Kennedy repülőtérről érkezett. A JetBlue közleményében hangsúlyozta: „Azt még vizsgáljuk, hogyan jutottak hozzáféréshez a repülőgéphez. Ez egy szívszorító helyzet, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy együttműködjünk a hatóságokkal az eset körülményeinek tisztázása érdekében.”
🚨🇺🇸 TWO BODIES FOUND IN JETBLUE LANDING GEAR: HOW DID THIS HAPPEN?!
Two people were found dead in the landing gear compartment of JetBlue flight 1801 during a routine maintenance check last night.
Ez már a második hasonló eset az elmúlt hetekben. Az ünnepi időszakban találtak holttestet egy United Airlines repülőgép futóművében, miután a repülőgép Chicagóból Hawaiira érkezett. A légitársaság akkor arról számolt be, hogy a Boeing 787-10 futóművéhez csak kívülről lehet hozzáférni, és nem világos, hogy a személy mikor és hogyan került oda.
A futóműházban történő utazás rendkívül veszélyes a kis oxigénszint és a repülési magasságokban uralkodó fagyos hőmérséklet miatt.
Az amerikai légügyi hivatal (FAA) 2011-es jelentése szerint azoknak az embereknek körülbelül 80 százaléka, akik egy repülőgép futóműházában vagy más külső rekeszébe bújnak, repülés közben meghalnak.
Hétfő délután Törökország felett eltűnt a radarról egy Airbus A320-as repülőgép, amely 180 utas szállítására alkalmas. A pilóták vészhelyzetet jelentettek.
Eltűnt a radarról Törökország felett az üzbég Qanot Sharq HH572-es járatszámú, Airbus A320-as repülőgép, miután 7700-as vészhelyzeti kódot jelentett. A járat Isztambulból repült az üzbegisztáni Szamarkandba hétfőn – írja a Budflyer.
A gép – amely a Radar Box szerint 180 embert szállíthatott – 8325 láb magasságban tűnt el a radarról. Hogy pontosan mi történhetett a géppel, egyelőre nem tudni.
A Budflyer frissítése szerint a gép leszállt Amasya repterén.
Pogroms have been going on for several days in Turkey amid the rape of a 7-year-old girl by a migrant from Syria
Turkish police detained more than 470 participants in anti-Syrian pogroms. The riots began after the detention of a Syrian accused of raping a child in Kayseri… pic.twitter.com/HbKWTzOj4Y
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
A United Airlines flight lost one of its tires during takeoff from San Francisco on Thursday, causing the Japan-bound plane to be diverted to Los Angeles, where the flight landed safely without incident, the airline said. https://t.co/Gi83tyIrxmpic.twitter.com/wgi4YCBEq2
#BREAKING United Airlines Flight UAL35 lost a tire during takeoff from SFO.
UAL35 is currently in the air, diverting to LAX. One or two tires are missing from the aircraft. Landing gear has damaged multiple cars at SFO (in video from @Julian61865944) pic.twitter.com/2GiRanJQZK
Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
Horror as Brit tourist's wife, 43, is killed in freak 'jumping balloon' accident after being catapulted into the air from an inflatable sea raft and landing on her head in the Philippines https://t.co/6TVpskbmZupic.twitter.com/IfBMFxiUkr
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
As many watched the show, the drones in the "act" began to fall crashing below.
Adriana Edgerton, that she and her family were watching the show at #LakeEola when one of the falling drones struck her son in the chest. Knocking… pic.twitter.com/CQgMW9XiXT
🇺🇸 One person was killed and four others were injured after a #TrainIncident derailed and crashed into the #Chamber of Commerce building in #Pecos, #Texas, US.
The train crashed into a trailer that was parked on the tracks at an intersection. pic.twitter.com/4mtPyzbnka
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
⭕ A Pakistan Air Force Mirage 5 trainer jet crashed near Vehari earlier today. Fortunately, both pilots managed to eject safely. The aircraft had departed from PAF Base Rafiqui prior to the incident. pic.twitter.com/epkSEmD0fG
(1) UPDATE: These are the alleged semi-truck drivers who k*lled three people while making a U-turn at an “Official Use Only” turn on the Florida Turnpike
The Florida Highway Patrol is describing the wreck as a homicide investigation pic.twitter.com/QqYhuidXoD
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
?#BREAKING: A Massive and Deadly Tornado has left a Trail of Catastrophic damage with multiple homes and businesses completely leveled ⁰⁰?#Matador | #Texas ⁰Currently, several emergency crews and agencies are en route to the town of Matador, Texas, following a massive and… pic.twitter.com/oZjYiG5qtg
Tornado moving thru Perryton, TX today and the damage and aftermath. Folks in Perryton are gonna need some help over the next few weeks/months. #txwx#tornado#perrytonpic.twitter.com/a8DJTjIlcH
The Smokehouse Creek Fire has ravaged over a million acres in the Texas Panhandle, engulfing homes and ranches and claiming two lives. pic.twitter.com/o5tLCkVrLr
Numerous firefighters and other emergency crews are currently on the scene in Grand Prairie, Texas, battling a massive fire at an automobile salvage yard. Numerous… pic.twitter.com/gVXena4ITW
At least 1000 cattle have already been killed in Texas wildfires. This area houses some of the biggest cattle farms in the United States. Video from Ft. Worth Fire Dept. pic.twitter.com/qIpa2k2CxM
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
The Smokehouse Creek Fire has ravaged over a million acres in the Texas Panhandle, engulfing homes and ranches and claiming two lives. pic.twitter.com/o5tLCkVrLr
Numerous firefighters and other emergency crews are currently on the scene in Grand Prairie, Texas, battling a massive fire at an automobile salvage yard. Numerous… pic.twitter.com/gVXena4ITW
At least 1000 cattle have already been killed in Texas wildfires. This area houses some of the biggest cattle farms in the United States. Video from Ft. Worth Fire Dept. pic.twitter.com/qIpa2k2CxM
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
Sgt. Bryan Washko said the suspect crashed through the front doors of the JC Penney and drove through the mall running over multiple people. @6NewsCTX https://t.co/x51SpvFrGP
🚨🇺🇸MASSIVE VEHICLE EXPLOSION NEAR TEXAS AIRPORT—FIREBALL ENGULFS BUILDING, 5 HOSPITALIZED
Firefighters are battling a massive inferno near El Paso International Airport after a reported vehicle explosion at the Sun Metro Transit Operations Center.