A hatóságok befejezték a vizsgálatot a ternopili területi toborzási és szociális támogatási központ két alkalmazottja ellen, akiket a mozgósítottak kínzásával vádolnak – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az Állami Nyomozó Iroda (DBR) sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint 2023. október 6-án este Ternopil központjában egy gránátvetős katona más katonákkal együtt megállított egy helyi lakost, hogy ellenőrizzék az iratait. Miután megtudták, hogy a férfi az oroszországi Murmanszkban született, és bár Ukrajna állampolgára, felajánlották neki, hogy elviszik a hadkiegészítő parancsnokságra. Miután az illető visszautasította a javaslatot, erőszakkal, ütlegeléssel kényszerítve az autójukba lökték és a helyi területi toborzási és szociális támogatási központba szállították.
„Ezt követően a katonák megverték beszállított és egy másik mozgósított személyt a hadkiegészítő parancsnokság helyiségében. A gránátvetős katona és a biztonsági osztály parancsnoka ütlegelte a hadkiegészítő parancsnokságon az ágyakon fekvő férfiakat” – áll a DBR jelentésében. A botrány amiatt tört ki, hogy a megfelelő videót megosztották a közösségi hálózatokon. Az egyik áldozat közepes, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.
A nyomozás megállapította, hogy a hadkiegészítő munkatársai erőszakkal akarták katonaorvosi vizsgálatra kényszeríteni a férfiakat, valamint megbüntetni őket az ügyeletessel való konfliktusuk miatt, akit megpróbáltak megverni és elvenni a fegyvereit. A gránátvetős katonát jogellenes szabadságmegvonással, kínzással és közepesen súlyos testi sértés szándékolt okozásával vádolják. A biztonsági osztály parancsnoka kínzásban és könnyű sérülések okozásában vett részt.
A hadbíróság mindkét férfival szemben megelőző intézkedésként éjszakai házi őrizetet rendelt el, és felfüggesztette őket állásukból. Akár 12 év börtönt is kaphatnak.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.