Két ember életét vesztette, miután egy Robinson R44 típusú helikopter egy sífelvonó vezetékeibe ütközött és lezuhant Oroszországban, a Permi terület egyik síközpontjában. A balesetről készült felvétel szerint a gép a kábelek felett próbált áthaladni, az ütközést követően azonban megpördült, majd a földnek csapódott. A helikopteren Iljasz Gimadutdinov, a Tattranszkom szállítmányozási vállalat alapítója és munkatársa, Elmir Konrad utazott, a síközpontot az eset után lezárták a látogatók elől.
Egy sífelvonó vezetékeibe ütközött, majd lezuhant egy helikopter Oroszországban, a fedélzetén tartózkodó mindkét üzletember életét vesztette – számolt be róla a The Sun. Egy, a balesetről készült felvételen látható, hogy a tragédia előtt a helikopter beleakadt a sífelvonó kábeleibe.
A Robinson R44 típusú gép a kábelek felett próbált áthaladni, a pilóta feltehetően úgy ítélte meg, megfelelő magasságban repül, azonban számítása tévesnek bizonyult. Az ütközés után a helikopter a hossztengelye körül megpördült, ezt követően az orrával a földnek csapódott.
A szerencsétlenség a Permi terület egyik síközpontjában következett be, amelyet az eset után lezártak a látogatók elől.
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
A helikopteren Iljasz Gimadutdinov, a Tattranszkom szállítmányozási vállalat alapítója, valamint munkatársa, Elmir Konrad utazott. A vállalat érdekeltségekkel rendelkezik az orosz olaj- és gáziparban.
Egyes, meg nem erősített információk arra utalnak, hogy a két férfi nem rendelkezett repülési engedéllyel, más értesülések pedig azt vetették fel, hogy a helikopter egyes alkatrészei a repülés során eljegesedhettek.
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
😨Fireworks on Lunar New Year's Eve cause disaster!
Villagers in mainland China carelessly set off fireworks, igniting a fireworks shop and killing 8; the entire explosion was captured on video. pic.twitter.com/nwfddklt9N
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB