Az ukrán védelmi erők folytatják az ellenség felszámolását Pokrovszkban és Vovcsanszkban, és az ellenség nyomása ellenére folytatják a városok bizonyos kerületeinek a megtisztítását – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkarán Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a vezérkar azt írta: „Az ukrán védelmi erők egységei folytatják a védelmi műveleteket a front nehéz szakaszain, elsősorban Pokrovszkban, Vovcsanszkban és Kupjanszkban. Az agresszor ország vezetésének bravúroskodó kijelentései e települések orosz hadsereg általi „elfoglalásáról” nem felelnek meg a valóságnak.” Megjegyezte, hogy ez csupán egy újabb kísérlet a Kreml részéről, hogy a videofelvételen rögzített „zászlófelvonást” propagandacélokra használja fel a nemzetközi tárgyalások résztvevőinek befolyásolására.
A Donyeck megyei Pokrovszkban a védelmi erők a város északi részét, a vasútvonal mentén tartják ellenőrzésük alatt. A kutató- és rohamműveletek is folyamatban vannak az ellenséges fészkek felszámolása érdekében. Az ellenség jelentős veszteségeket szenved. „Az elmúlt 24 órában az ukrán katonák összesen 104 megszállót semlegesítettek Pokrovszk irányában. Így az egységeink már likvidáltak egy csoportot, amely a köd leple alatt az egyik városrészben felvonta az orosz trikolort” – tette hozzá a vezérkar. Azt is jelentették, hogy a védelmi erők további logisztikai útvonalakat szerveznek Pokrovszk és Mirnohrad térségében, hogy ellássák az ukrán fegyveres erők állásait minden szükséges felszereléssel.
A Harkiv megyei Vovcsanszkban továbbra is feszült a helyzet. Az ellenség továbbra is megpróbál előrenyomulni a településen, kis gyalogoscsoportokat, pilóta nélküli repülőgépeket és tüzérséget bevetve. Az ukrán védők azonban tartják állásaikat. A vezérkar hozzátette, hogy az oroszok trikolorokkal végrehajtott bemutató küldetések csak egyet jelentenek a megszállók számára – az ukrán védelmi erők megsemmisítik őket.
Nem enyhülnek a harcok Ukrajnában, több megyéből is heves összecsapásokat jelentettek. A Harkivi régióban az egyik legrosszabb a helyzet, ahol az orosz előrenyomulást igyekeznek feltartóztatni az ukrán csapatok, miközben az egész térségben megszaporodtak a légitámadások. A határ menti területről több mint húszezer embert telepítettek ki, nagy részüknek már nincs is hova visszatérni.
Az orosz határ közelében fekvő Vovcsanszkot mostanra romvárossá tették a harcok, ezért a lakóinak menekülni kellett. Több ezer embert evakuáltak az ukrán hatóságok, miután az orosz csapatok május közepén benyomultak a térségbe.
Közben az ukrán csapatok nagy erőkkel próbálják feltartóztatni az orosz előrenyomulást, jelentésük szerint Vovcsanszk egy részét még tartják.
Keddi beszámolójuk szerint a város közelében orosz mérnöki eszközöket semmisítettek meg egy dróntámadással, egy nap alatt a teljes front mentén összesen mintegy 1300 ellenséges katonával végeztek.
The Yangtze River, China's longest river, has seen the water level of its section in Wuhan, the capital of central China's Hubei Province, exceed its warning mark for the first time in almost four years. #GLOBALinkpic.twitter.com/oLEbyffoBJ
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
▪️росія завдала масованого удару дронам по Сумах. Відомо про щонайменше 6 постраждалих. Пошкоджені багатоповерхівки, авто. Ще один БпЛА влучив на територію лікувального закладу.
▪️Пошкоджений енергооб'єкт на Чернігівщині. Знеструмлені 54 тисячі абонентів у Ніжинському районі 1/2 pic.twitter.com/zhcXe9RBHS
Az ukrán fegyveres erők Vovcsanszk mintegy 60%-át tartják az ellenőrzésük alatt, a városban azonban nem szűnnek az orosz támadások – közölte hétfőn Roman Szemenuha, a Harkiv Megyei Katonai Adminisztráció helyettes vezetője az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szemenuha elmondta: „Folyamatos ágyúzás alatt állunk. Az ellenség folytatja a támadást, főként Lipci és Vovcsanszk települések irányában, elsősorban Vovcsansz város bal és jobb szárnyára összpontosítva.” Mint hozzátette, ma több siklóbomba is becsapódott Lipciben.
„Az ellenség nem hagy fel Vovcsanszkban a kísérlettel, hogy kiszorítsa az ukrán fegyveres erőket a városból, amelyet megközelítőleg 60%-ban az ukrán fegyveres erők ellenőrzik, vagyis a támadások nem szűnnek” – jegyezte meg a katonai kormányzóhelyettes, hozzátéve, hogy ma reggel megszűntek a harcok Kupjanszk irányában.
„Ma egyes területeken az ukrán fegyveres erők rohamműveleteket hajtottak végre pozícióik javítása érdekében. Erős ágyúzás folyik a határon Bohoduhivszk, Harkiv és Csuhujivsz körzetében” – emlékeztetetett Szemenuha.
Ukrán védők csütörtökön ellentámadásba lendültek az orosz megszállók ellen a Harkiv megyei Vovcsanszk körzetében – közölte az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkarának napi összesítőjére hivatkozva.
A jelentés szerint reggeltől Harkiv irányában az ellenség Sztarica falu irányába támadott. Az oroszok rakétatámadásokat indítottak Harkiv és Sztari Vodolazi ellen. A megszállók a levegőből csaptak le Vilcsa, Vovcsanszk és Sztarica településekre is.
„Az ukrán katonák viszont ellentámadást hajtottak végre Vovcsanszk város környékén” – áll a vezérkar közleményében.
Az orosz gyalogság behatolt a Harkiv megyei Vovcsanszk városba, a megszállók a város északi részén igyekeznek megvetni a lábukat, de a harcok tovább folynak – jelentette be szerdán Dmitro Lazutkin, a Védelmi Minisztérium szóvivője az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Lazutkin elmondta: „Ha a vovcsanszki helyzetről beszélünk, az ellenség a város északi részén próbálja megvetni a lábát, kis gyalogos csoportokban próbál bejutni. A mi feladatunk az ellenség megsemmisítése, megakadályozása abban, hogy nagyobb erőre kapjon és megerősödjön.”
A szóvivő szerint a csapásmérő drónoknak és a tüzérségnek köszönhetően az ukrán hadsereg hatékonyan működik a megszállók ellen, mindenekelőtt az ellenség gyalogságát szállító járművekkel szemben. „Közelebb hozták a tartalékokat. Valóban, ilyen hatékony harci egységek most Vovcsanszk közelében vannak, és ezt az irányt tartják. Sőt, több gyalogos csoport valóban behatolt a városba” – tette hozzá.
„A harci munka folytatódik. Egyértelmű, hogy a helyzet nem könnyű, a feszültség továbbra is fennáll. Stabilizációra utaló jelek vannak, de továbbra is kemény harcok folynak. Az ellenség megpróbálja széthúzni a frontot, valahol lekötni az erőinket. Valójában az a feladatunk, hogy elpusztítsuk a megszállókat, és ezt nagy számban tesszük a megszállókkal Vovcsanszk közelében, és magában a városban is” – mutatott rá Dmitro Lazutkin.
A Harkiv megyei Vovcsanszk város az oroszok folyamatos légicsapásai miatt Bahmuttá vagy Marjinkává változik – jelentette ki hétfőn Volodimir Timosko, a Harkiv megyei rendőrség vezetője a Harkiv Rádiónak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Timosko elmondta, hogy az orosz offenzíva kezdete óta eltelt három napban Vovcsanszk „olyan károkat szenvedett, mint amilyenekre 2022 óta nem volt példa.” Az oroszok különösen nagy számú irányított légi bombát használnak a város elleni támadásra – tette hozzá. „Ez egy 250, de akár 500 kilogramm súlyú bomba, amivel le lehet rombolni egy többemeletes épületet. Bizonyos értelemben Vovcsanszk Bahmuttá vagy Marjinkává változik” – hangsúlyozta.
A megyei rendőrparancsnok jelezte, hogy az ellenség célpontja nem csak az ukrán védők, hanem a rendőrség és a mentők is. Ezért páncélozott járművek vesznek részt a civilek evakuálásában – jegyezte meg. Hozzátette, hogy az oroszok a felperzselt föld taktikáját alkalmazzák, amikor egy bizonyos területet először tüzérségi és légelhárító ágyúkkal lőnek, majd behatolnak erre a területre. „Minden helyi lakos, akit nem evakuálnak, szenvedni fog” – mutatott rá Volodimir Timosko.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
Уночі РФ атакувала Одещину і Сумщину, є загиблі та травмовані.
Як повідомив начальник Одеської ОВА Олег Кіпер, унаслідок масованої атаки на півдні області зазнали значних руйнувань лікарня та житлові будинки, виникла пожежа на території Дунайського біосферного заповідника.… pic.twitter.com/KJUjWqpeVc
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY