![Vádat emeltek az Iszlám Állam öt feltételezett pénzügyi támogatója ellen Németországban](https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/birosag-vademeles.jpg)
Vádat emeltek az Iszlám Állam öt feltételezett pénzügyi támogatója ellen Németországban
Az adománygyűjtést a Telegram közösségi oldalon szervezték, a bevételt az ügyészek szerint az Iszlám Állam észak-szíriai táborokban fogva tartott tagjainak kiszabadítására szánták: szökésük előkészítésére vagy kicsempészésükre akarták felhasználni.
Vádat emeltek az Iszlám Állam öt feltételezett pénzügyi támogatója ellen Németországban több mint negyedmillió eurónyi adomány összegyűjtése miatt – közölte csütörtökön a német szövetségi ügyészség.
![](https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/birosag-vademeles.jpg)
A düsseldorfi ügyészség három nő és két férfi ellen emelt vádat külföldi terrorista csoportok támogatása és a külkereskedelmi szabályokról szóló német törvény megsértése miatt. Az öt vádlott közül négyen német állampolgárok. A vád szerint az öt gyanúsított 2020 és 2022 között az Iszlám Állam Szíriában élő két tagjának a nevében gyűjtött adományokat, a pénzösszeget pedig közvetítők segítségével utalták át a kedvezményezettek számára.
Az adománygyűjtést a Telegram közösségi oldalon szervezték, a bevételt az ügyészek szerint az Iszlám Állam észak-szíriai táborokban fogva tartott tagjainak kiszabadítására szánták: szökésük előkészítésére vagy kicsempészésükre akarták felhasználni.
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás