Lakóházakat és egy börtönt is evakuálni kellett a nápolyi földrengés nyomán

Lakóházakat és egy börtönt is evakuálni kellett a nápolyi földrengés nyomán

21:39 Május 21, 2024

Események 490 2 хвилини

Elővigyázatosságból lakóházakat és egy börtönt is evakuálni kellett Nápoly térségében a hétfő esti, aránylag erőteljes földlökések nyomán – közölték kedden a helyi hatóságok.

A tűzoltósághoz és a polgári védelemhez lakóépületekben keletkezett károkról érkeztek bejelentések. Kedden több iskola is zárva tartott. Hétfőn este nyolc óra után tíz perccel 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a dél-olaszországi Nápoly térségét az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) szerint.

A földrengés fészke az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a Campi Flegrei (Lángoló mezők) néven ismert vulkáni terület térségében volt, 10 kilométeres mélységben.

Az INVG több utórengést is észlelt, amelyek közül a legerősebb – 21 óra 45 perckor – 3,9-es volt.

Sokan megijedtek és az utcákra szaladtak, a Pozzuoli és Bacoli városok közötti térségben számosan a szabad ég alatt, autóikban, vagy a polgári védelem által biztosított sátrakban, illetve egyéb szálláshelyeken, így például tornacsarnokokban töltötték az éjszakát.

Az olasz sajtó közölte, hogy keddre virradóra forgalmi torlódások alakultak ki, mert az emberek próbálták elhagyni a régiót, reggelre azonban már többen vissza is tértek otthonukba.

Szakértők szerint a mostani földrengéssorozat legyengült, de még nem ért véget.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei