Robbanás volt egy rotterdami iskolánál, horogkereszteket festettek az épület homlokzatára

Robbanás volt egy rotterdami iskolánál, horogkereszteket festettek az épület homlokzatára

08:30 Június 15, 2024

Események 554 3 хвилини

Péntekre virradóra, detonáció történt egy rotterdami építőipari szakiskola bejáratánál, és az elkövetők horogkereszteket és obszcén szavakat festettek az épület homlokzatára – írta pénteken az NITimes hírportál.

A rendőrség közlései szerint a robbanószerkezetet hajnali négy óra körül hozták működésbe. Az épület számos ablaka betört, de az incidensben senki sem sebesült meg. A sajtóban közzétett fotókon az látszik, hogy legalább öt horogkeresztet, valamint a „rohadt náci” kifejezést fújták vörös színű spray-vel a szakiskola ablakaira.

A hatóságok átvizsgálták a környéket, de nem találtak gyanúsítottat. A rendőrség tovább nyomoz az ügyben.

Rateb Abawi, az iskola szóvivője a holland sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy nem sejti ki és milyen indíték állhatott a robbantás hátterében. „Az iskola nem kapott előzetes bejelentést, hogy bárki tervezne elkövetni valamit” – mondta tette hozzá.

A betört ablakokat letakarták, a horogkereszteket és a többi graffitit pedig eltávolították az épület homlokzatáról. A tanítás pénteken a szokásos módon folytatódik.

Egy csütörtökön közzétett rendőrségi jelentés szerint év eleje óta 496 robbantásos támadást követtek el hollandiai lakóházak és vállalkozások ellen, több mint kétszeresét tavalyi év azonos időszakában történt ilyen jellegű incidenseknek. Továbbra is Rotterdamban és Amszterdamban történik a legtöbb támadás, de egyre többet követnek el kisebb városokban is. A hatóságok és a holland települések polgármesterei fokozott segítséget kértek a növekvő bűnözés elleni küzdelemhez, és egyebek mellett a támadásokhoz gyakran használt Kobra tűzijátéktelepek európai uniós szintű betiltását szorgalmazták.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei