Augusztus 26-án startol a SpaceX eddigi legkockázatosabb fizetett küldetése

Augusztus 26-án startol a SpaceX eddigi legkockázatosabb fizetett küldetése

22:30 Augusztus 23, 2024

Események 351 3 хвилини

A Shift4 vezérigazgatója jegyzi a missziót: több mint 1 400 kilométerre akar eltávolodni a Földtől csapatával. Ilyen messze az űrben az amerikai Apollo program óta nem járt ember.

Kevesebb mint egy hét van hátra az indulásig. Négy űrhajóst visz majd az űrbe a Falcon hordozórakéta a tervek szerint augusztus 26-án: a Polaris Down program három küldetésének megrendelőjét és kapitányát, Jared Isaacman milliárdost, kollégáját, Scott Poteet, illetve a SpaceX két alkalmazottját: Anna Menont és Sarah Gillist.

A cél, hogy elérjék a legmagasabb Föld körüli pályát, vagyis átszelik a Földet védő mágneses zónát – olvasható a Polaris Dawn honlapján. Ez a küldetés azért is figyelemreméltó, mert ez az első alkalom, hogy egy magáncég űrsétát tesz. Ezt nagyjából 700 km magasságban tervezik.

„Elég sokat fogunk tanulni az emberi egészségről, a tudományról és a kutatások állásáról” ‒ mondta Isaacman hozzátéve, hogy „ha egy nap eljutunk a Marsra, szeretnénk épségben visszatérni, hogy mesélhessünk róla.”

Mi a terv?

Az asztronautáknak öt napjuk lesz arra, hogy mindent véghez vigyenek, amit csak elterveztek. Természetesen az űrséta az, amire a legjobban és legtöbbet készültek.

Isaacman azt magyarázta egy pár nappal ezelőtti tájékoztatón, hogy több nap is szóba jöhet, nem csak az augusztus 26. Lehet, hogy pár nappal előbb vagy később lesz a kilövés. Az a lényeg, hogy minimalizálják annak a kockázatát, hogy bezavar a korábbi küldetésekből visszamaradt mikrometeoritos orbitális törmelék.

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei