Emberölés gyanújával indított nyomozást egy olasz ügyészség az elsüllyedt luxusjacht ügyében

Emberölés gyanújával indított nyomozást egy olasz ügyészség az elsüllyedt luxusjacht ügyében

11:22 Augusztus 25, 2024

Események 376 4 хвилини

Українська

Baleset okozása és többrendbeli emberölés gyanújával indított nyomozást a szicíliai partoknál hétfőn elsüllyedt Bayesian luxusjacht ügyében a szerencsétlenség helyszínéhez közeli Termini Imerese város ügyészsége – jelentette be szombaton Ambrogio Cartosio ügyész.

Elmondta, hogy a vádhatóság vizsgálata jelenleg kezdeti szakaszában, egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, de „nem zárható ki semmilyen változtatás”, egyebek között az sem, hogy felmerül a szabotázs mint gyanú. „Elképzelhetőnek tartom, hogy bűncselekményeket, akár szándékos emberölést követtek el, de ennek bizonyítására több időre lesz szükségünk” – fogalmazott.

Cartosio tájékoztatása szerint az ügyben eljáró csoportja igyekszik feltárni a szerencsétlenséghez vezető minden körülményt, így alaposan megvizsgálják a hajó kapitányának, építőjének, a legénység tagjainak és más, az utasok biztonságáért felelős személyeknek a felelősségét is.

Az ügyész szerint a legfőbb kérdés az, hogy az olasz gyártó cég által – sajátos szerkezete miatt – elsüllyeszthetetlennek tartott, 56 méter hosszú luxusjacht miként borulhatott fel a viharban és nyelhette el „rendkívüli gyorsasággal” a tenger, miközben a közelben hajózó másik vitorlás nagyrészt sértetlen maradt.

A Termini Imerese-i ügyészek úgy tudják: a szerencsétlenséget egy „légzuhatag”, azaz a felszínen vagy annak közelében hirtelen pusztító szélvihart előidéző, lecsapódó légáramlás okozta. A polgári védelem korábbi jelentése szerint egy víztölcsérnek nevezett, tornádóhoz hasonló időjárási jelenség boríthatta fel a hajót.

A nyomozók megvizsgálják azt is, hogy a szakács kivételével miként menekülhetett meg a teljes a legénység, míg hat utas a hajótestben rekedt és meghalt.

Cartosio és Raffaele Cammarano helyettes ügyész felhívták a figyelmet arra is, hogy a holttestek többségét a hajó ugyanazon részén, a kijárat közelében találták meg, ami arra utal, hogy a hajó felboruláskor az utasok aludtak, majd felocsudva megpróbáltak kijutni a hajótestből. A nyomozás egyik fő csapásiránya annak megállapítása, hogy riasztotta-e őket valaki – közölték az ügyészek.

A brit zászló alatt közlekedő Bayesian luxusjacht augusztus 19-én este süllyedt el egy viharban Porticello kikötőjénél, a szicíliai partoktól egy kilométerre. A hajón 12 utas és tízfős legénység tartózkodott.

A búvárok pénteken megtalálták az utolsóként keresett, hetedik holttestet, Mike Lynch brit nagyvállalkozó lányát, a 18 éves Hannah Lynchet a Bayesian belsejében, ezzel befejeződött a szerencsétlenség áldozatai utáni kutatás.

Mike Lynch holttestét csütörtökön azonosították, a hajóroncsból korábban Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley elnöke, Bloomer felesége, Judy, illetve Cris Morvillo és felesége, Neda holttestét hozták fel. Morvillo Lynch ügyvédje volt, Bloomer pedig Lynch koronatanúja volt a vállalkozó csalási perében.

A jacht szakácsának, Recaldo Thomasnak a holttestét már a baleset napján megtalálták.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei