Háborúellenes tüntetés volt Berlinben

Háborúellenes tüntetés volt Berlinben

09:30 Október 4, 2024

Események 250 3 хвилини

Ezrek vonultak fel csütörtökön „Soha többé háborút” felhívással Berlinben a német egység napján.

A tüntetők transzparensein egyebek között „Gránátok helyett diplomaták”, illetve „Állítsátok meg a háborút azonnal – ne szállítsatok fegyvereket Ukrajnába” feliratok voltak olvashatók. Többen békegalambbal díszített zászlót lengettek. A békeaktivisták három oldalról közelítettek a német főváros Tiergarten-parkjának központjában álló Győzelmi oszlop emlékműhöz.

A felvonulást záró gyűlésen felszólalt Sahra Wagenknecht, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) ellenzéki párt elnöke más baloldali politikusok mellett.

Wagenknecht egyebek között párbeszédet követelt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború lezárásáról.

A politikus azzal vádolta a német kormányt, hogy vakon követi Washingtont. „Újból annak küszöbén állunk, hogy amerikai közepes hatótávolságú rakétákat telepítsenek Németországban, ez kész őrület” – mondta.

A német hatóságok közlése szerint nagyjából ezer rendőr biztosította a rendet, de jelentősebb incidensről nem számoltak be. A rendőrség mintegy 10 ezerre, míg a szervezők hozzávetőleg 30 ezerre becsülték a résztvevők számát.

Az egyik menet resztvevői között voltak olyanok is, akik szolidaritást követeltek a Gázai övezet lakóival. Transzparenseiket olyan feliratok voltak olvashatók, mint „Legyen vége a megszállási terrornak” és „A NATO háborút és népirtást űz – szolidaritás a Donbásszal és Gázával”.

A „Soha többé háborút” szövetség, amely magát békemozgalomként azonosítja, egyebek között haladéktalanul tárgyalásokat követel az ukrajnai és a gázai övezeti háború rendezésére és elutasítja amerikai közepes hatótávolságú rakéták németországi telepítését.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei