Vádat emeltek a férfi ellen, aki a repülőtér kifutójára hajtott, hogy magához ölelje Olaf Scholzot

Vádat emeltek a férfi ellen, aki a repülőtér kifutójára hajtott, hogy magához ölelje Olaf Scholzot

10:10 December 20, 2024

Események 275 2 хвилини

Українська

Közúti közlekedés veszélyeztetésével és birtokháborítás vádjával bírósági eljárás indult egy férfi ellen, aki tavaly májusban a frankfurti repülőtéren átölelte a német kancellárt, miután kábítószer hatása alatt járművével sikerült felhajtania a kifutópályára, ahol a kormány repülőgépe várta Olaf Scholzot – közölte a frankfurti ügyészség.

A frankfurti kerületi bírósághoz benyújtott vádirat szerint a férfi a kancellárt szállító autókonvojhoz csatlakozva jutott át a biztonsági ellenőrzőpontokon és érte el a kifutópályát, ahol kiugrott az autójából, és megölelte Scholzot, amikor a politikus éppen felszállt a várakozó gépre. Az ügyészek szerint a férfi kokain befolyásoltsága alatt állt, és nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy ki utazik a konvojban, amikor észrevette az autópályán.

Scholz látszólag nyugodtan fogadta a gesztust, később pedig azt mondta, hogy nem érezte fenyegetve magát.

Vallomása szerint a terhelt azt hitte, hogy a konvoj egyik járművét unokatestvére vezeti, mivel rokona egy hasonló típusú autó tulajdonosa, a menetoszlopban haladó járművek pedig „olyan barátságosnak” tűntek számára.

A bizarr incidens jelentős sajtóvisszhangot váltott ki Németországban, a kancellár védelmével megbízott biztonsági szolgálatoknál pedig vizsgálat indult.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei