Delfinek tucatjai pusztultak el az oroszországi olajszennyezés miatt

Delfinek tucatjai pusztultak el az oroszországi olajszennyezés miatt

21:06 Január 8, 2025

Események 395 3 хвилини

Egy állatmentő szervezet jelentése szerint a katasztrófa óta legalább 61 emlős pusztult el, közülük 32 halála feltehetően az olajszennyezés következménye.

Az orosz Delfa állatvédő csoport közlése alapján a maradék 29 állat még a katasztrófa előtt hunyt el a térségben – írja az Euronews. „A testek állapota alapján úgy gondoljuk, hogy a legtöbb állat a katasztrófát követő első 10 napban halhatott meg, a tenger pedig folyamatosan mossa a partra a tetemeket” – közölte a szervezet a Telegramon.

Az ökológiai katasztrófa még december közepén történt, amikor a Fekete-tengeren Kercsi-szorosnál két, fűtőolajat szállító orosz tankerhajó is szerencsétlenül járt. A hajók több mint ötvenévesek voltak, ráadásul – az ukrán környezetvédelmi és természeti erőforrások minisztériuma szerint – nem is tengeri, hanem folyami szállításra tervezték őket.

Az egyik, Volgonyefty-212 névre hallgató tanker 4900 tonna olajat szállított, és az erős hullámzásban egész egyszerűen kettétört, az orra elsüllyedt. A másik, 4300 tonna olajat szállító Volgonyefty-239 elsodródott, majd Tamany kikötője közelében zátonyra futott.

Nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi olaj került a tengerbe, a Reuters közlése alapján több, mint tíz kilométernyi partszakasz lett szennyezett. A kiömlött olaj nagy része azonban a tengerfenékre süllyedhetett, ami tovább nehezíti a károk felmérését és a szennyezés megfékezését.

December végén, csaknem két héttel az eset után Moszkva is elismerte, hogy ökológiai katasztrófa történt, ami miatt szövetségi szintű vészhelyzetet hirdettek az országban. Alekszandr Kurenkov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztere közölte azt is, hogy bár folyamatosan számolják fel az észlelt szennyezéseket, az újabbak veszélye nem múlt el, mert a két megrongálódott tartályhajóból folyamatos a szivárgás – számolt be a hvg.hu.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei