Beismerte egy német pár, hogy a csecsemőjükért öltek meg ukrán menekülteket
Kedden hallgatta meg egy délnyugat-németországi bíróság egy német pár tagjainak vallomásait, akik a vád szerint azért öltek meg egy 27 éves ukrán menekültet és az 51 éves anyját, hogy a fiatalabbik nő csecsemőjét elrabolják, írja a Deutsche Welle.
A két vádlott azt tervezte, hogy miután elrabolják a csecsemőt, eljátsszák, hogy az övék. A keddi tárgyaláson kiderült: mindezt azután tették, hogy a pár női tagja több vetélésen és sikertelen mesterséges megtermékenyítési eljáráson esett át.
A Mannheimi Járásbíróság azt az információt kapta, hogy az ukrán áldozatok menekültszálláson laktak egy délnyugat-németországi településen, amikor a fiatalabbik kapcsolatba került a német párral.
Az ügyészség szerint a bűncselekmény hátterében az állt, hogy a német pár beteljesítse azt a vágyát, hogy legyen egy közös lányuk. A 43 és 44 éves német állampolgárok régóta akartak már közösen egy kislányt.
Akkor döntötték el a vádlottak, hogy megölik az ukrán menekülteket, amikor a fiatalabbik áldozat gyereke megszületett 2024 februárjában.
„Mindent megbántam, amit tettem” – mondta a férfi vádlott, aki nem volt jelen a tárgyaláson, ezért az ügyvédei olvasták fel a nyilatkozatát.
„Nagyon akartunk egy közös lányt, ez volt a feleségem leghőbb vágya”.
„Nagy hibát követtem el” – tette hozzá a felesége.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás