Veszélyes páncéltörő aknák kerültek elő egy IKEA-raktárnál lengyel katonák gondatlansága miatt

Veszélyes páncéltörő aknák kerültek elő egy IKEA-raktárnál lengyel katonák gondatlansága miatt

12:06 Január 11, 2025

Események 163 3 хвилини

Négy lengyel katona ellen gondatlanság miatt indult eljárás, miután a hadsereg elveszített 240 páncéltörő aknát. Az aknák egy svéd bútorgyártó, az IKEA egyik raktárához közeli vasúti kocsiban kerültek elő. Az eset újabb kérdéseket vet fel a katonai szállítások biztonságával kapcsolatban.

A gyanúsítottak négy katona, az ügy a lőszeres szállítmány kirakodásával kapcsolatos mulasztásra vonatkozik. Akár öt év szabadságvesztés is kiszabható – mondta Łukasz Wawrzyniak, a poznani kerületi ügyészség szóvivője. Hozzátette: egyik gyanúsított sem vallotta magát bűnösnek.

A vizsgálat szerint az aknákat Hajnowkából – egy Lengyelország keleti határánál található városból – Mosty lőszerraktárába szállították. A vonat rakományát azonban nem teljesen pakolták ki a célállomáson, így a rakomány egy része több mint egy hétre eltűnt – számolt be róla a Reuters.

Az aknákat végül egy vasúti mellékvágányon találták meg, egy IKEA raktár közelében.

„Minden elemet lepecsételtek, és azonnal biztosított a hadsereg” – mondta Wawrzyniak. A lengyel IKEA vezérigazgatója, Malgorzata Dobies-Turulska megerősítette, hogy a katonai rendőrség azonnal tájékoztatta, a helyszínen talált robbanóanyagokról.

A páncéltörő aknákat még aznap begyűjtötte a katonai rendőrség. Az együttműködés rendkívül zökkenőmentes volt – mondta.

A lengyel védelmi miniszter szerint minden megfelelő intézkedést megtettek az incidens után. „A civil felügyelet kulcsszerepet játszott ebben az ügyben. Biztonsági és magyarázó eljárásokat, valamint korrekciós intézkedéseket vezettünk be” – mondta Władysław Kosiniak-Kamysz.

A lengyel sajtó arról cikkezett, hogy az eset hozzájárulhatott Artur Kępczyński tábornok, a Fegyveres Erők Támogató Felügyelőségének vezetőjének menesztéséhez.

Az incidens rávilágít a katonai szállítások során jelentkező biztonsági kihívásokra, és megkérdőjelezi az eljárások hatékonyságát.

A hadsereg további lépéseket ígért a hasonló esetek megelőzésére.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei