Az erdő mellett, Ternopil közelében találtak egy családot, melynek tagjai egy saját építésű kunyhóban éltek
Ternopilban a rendőrség munkatársai egy ötfős családot találtak, akik 4 és 9 év közötti gyerekekkel egy erdő közepén éltek egy saját építésű kunyhóban. A gyerekeknek a földön kellett aludniuk, és mezítláb jártak.
A gyermekeket már elvették a családtól, és hamarosan rehabilitációs központba kerülnek.
A család életkörülményeiről Olexandra Mjalkovszkaja, a helyi rendőrség sajtóosztályának vezetője számolt be.
Elmondása szerint a rendőrök névtelen bejelentést kaptak arról, hogy a család egy kunyhóban él az erdőben. A helyi lakosok arról beszéltek, hogy a gyerekek rendszeresen bejárnak egy ternopili szállodába, ahol enni kérnek.
A gyerekek anyja elmondta a helyi hatóságoknak, hogy január 16-án érkezett Ternopilba Dubnóból, Rivne megyéből. A gyerekek apja meghalt.
A gyerekek életét közvetlen veszély fenyegette, ezért el kellett őket venni az anyától.
Az orvosok szerint a gyerekek egészségesek, de enyhe vérszegénység jeleit mutatják. Az állapotuk azonban kielégítő.
Jelenleg a gyermekvédelmi szolgálatok vizsgálják, hogy a család valóban Dubnóban élt-e korábban.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás