Vizsgálatot indított Odesszában a TCK egy ismert írónő hadköteles fiának az elrablása és félholtra verése miatt
Odesszában a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) alkalmazottai elrabolták és súlyosan megverték egy ismert nacionalista újságíró-író fiát, a TCK vizsgálatot indított az ügyben – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az Odessza megyei TCK közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint az Odessza megyei TCK azt írta: „A Makszim Koltunov állampolgárnak a TCK munkatársai általi állítólagos elrablásával és megverésével kapcsolatos információkra reagálva tájékoztatunk, hogy jelenleg hatósági ellenőrzés folyik az ügyben.” Jelenleg külön bizottságot hoztak létre, amely már megkezdte a bizonyítékok gyűjtését és a tanúk kihallgatását. „Ha a megállapított tények beigazolódnak, a TCK vezetése minden szükséges támogatást megad a bűnüldöző szerveknek az eset objektív kivizsgálásához” – tette hozzá a TCK.
A közlemény hangsúlyozta, hogy a TCK minden katonájának vagy alkalmazottjának kizárólag a törvényi keretek között kell eljárnia, betartva a szolgálati magatartási kódexet és az emberi jogokat. „Ezen alapelvek megsértése elfogadhatatlan és felelősséget von maga után. Minden szükséges intézkedést megteszünk az ilyen esetek megelőzése érdekében” – tette hozzá a TCK sajtószolgálata.
Viktorija Koltunova, ismert odesszai újságíró és író tájékoztatott a fia, Makszim Koltunov elrablásának és megverésének az esetéről. Elmondása szerint a TCK alkalmazottai a mozgósítási halasztása ellenére (Koltunov anyja és felesége rokkant) őrizetbe vették a fiát. „Körülbelül három órán át verték, pénzt követeltek tőle, majd eszméletlenül az útra dobták, mert azt gondolták, hogy meghalt. Az emberek mentőt hívtak. Három bordája eltört, a tüdejét kilyukasztotta az egyik bordája, tüdővérzése van, zúzódásos a lépe és agyrázkódása is van” – írta a Facebookon az írónő, hozzátéve, hogy a fia jelenleg kórházban van, már meg is műtötték.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás