
Tömegverekedés és késelés Varsóban
Varsóban szombatra virradóan halálos verekedés tört ki georgiai állampolgárok között, amelyben egy ember életét vesztette, kettő pedig megsérült – jelentette a Polsat News lengyel kereskedelmi hírcsatorna rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Az eset a lengyel főváros Plac Konstytucji terén található grúz étterem előtt történt, nyolcan verekedtek össze. Három georgiait megkéseltek, köztük egy 31 éves férfit a mellkasán. Kórházba szállították, de az életét nem tudták megmenteni – közölte a tévé. A rendőrség három embert őrizetbe vett, és eljárást indított ellenük – számolt be az Origo.

Tomasz Siemoniak belügyminiszter február 11-én közölte:
Lengyelországban tavaly a bűncselekmények elkövetésével meggyanúsított emberek öt százaléka külföldi volt, és aránylag magas köztük a georgiaiak száma.
Jacek Dobrzynski belügyminisztériumi szóvivő február 8-ai közlése szerint tavaly 1895 georgiai állampolgárt vettek őrizetbe az országban, közülük 136-ot előzetes letartóztatásba helyeztek. Az év folyamán 2589 georgiait toloncoltak ki, a büntetésvégrehajtási intézetekben pedig 2024 végén 322 georgiait tartottak fogva.
A Do Rzeczy konzervatív hetilap honlapján szombaton Marcin Mikszát, a központi nyomozóiroda (CBS) egyik volt tisztjét idézték, aki figyelmeztetett: a Lengyelországban élő georgiaiak bűnbandákba szerveződtek, és erőszakos cselekmények növekvő hullámát indíthatják el.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás