Manchesteri otthonában égett halálra egy négyéves kislány

Manchesteri otthonában égett halálra egy négyéves kislány

19:01 Március 4, 2025

Események 1484 2 хвилини

Gyújtogatás gyanújával letartóztattak egy nőt, miután egy négyéves kislány meghalt egy manchesteri háztűzben. A lányt a tűzoltók kimentették az otthonából, de később belehalt súlyos sérüléseibe. A nő és a gyerek ismerték egymást.

A manchesteri rendőrség azt közölte, hogy a tűzoltók 12 óra után nem sokkal vonultak ki a házhoz. Egy kislányt kimentettek az égő épületből, de a gyerek így is súlyosan megégett – írja a Sky Newsra hivatkozva az Origo.

Sajnos minden erőfeszítés ellenére a kislány a kórházban belehalt sérüléseibe – mondta a rendőrség szóvivője.

Az esettel kapcsolatban letartóztattak egy 44 éves nőt, akit gyújtogatással vádolnak. Úgy tudni, a nő és a gyerek ismerték egymást.

Charlotte Whalley nyomozó főfelügyelő részvétét fejezte ki a kislány családjának, és azt mondta, számos mentőszolgálat érkezett a helyszínre, és megtettek mindent, hogy megmentsék a kislány életét. Hozzátette, hogy a nyomozás továbbra is folyik, mindent megvizsgálnak, hogy kiderítsék a tragédia pontos körülményeit.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei