Elrabolt amerikai lelkészt sikerült tűzharc során kiszabadítani Dél-Afrikában

Elrabolt amerikai lelkészt sikerült tűzharc során kiszabadítani Dél-Afrikában

09:57 Április 17, 2025

Események 460 3 хвилини

A dél-afrikai rendőrség tűzpárbaj során kiszabadította a múlt héten elrabolt amerikai lelkészt, aki csodával határos módon épségben került elő – számolt be az MTI.

A 45 éves Josh Sullivant a múlt héten rabolták el fegyveresek a dél-afrikai Gqeberha kikötőváros mellett, miközben prédikációt tartott egy helyi templomban. A fegyveresek a foglyul ejtett lelkészt az autójába kényszerítették, és azzal hajtottak el a helyszínről, majd az autót a templomtól mintegy 1,5 kilométerre hátrahagyták, onnan pedig ismeretlen irányba menekültek tovább.

A rendőrség különleges egysége közölte, hogy a lelkészt ugyanabban a városban szabadították ki, ahol elrabolták.

A rendőrség jelentése szerint a rendfenntartó erők „nagy intenzitású tűzharc” során három gyanúsítottal végeztek. Sullivant ugyanabban a járműben találták meg, amelyből a gyanúsítottak a támadást indították. Csodával határos módon a lelkésznek nem esett bántódása, az orvosi vizsgálat szerint kiváló egészségnek örvend – tették hozzá.

A növekvő szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek miatt az utóbbi években jelentősen megemelkedett a fegyveres bűnbandák által elkövetett emberrablások száma a Dél-afrikai Köztársaságban. A helyi rendőrségi statisztika szerint az elmúlt két év folyamán több mint 17 ezer emberrablás történt az országban, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg az azt megelőző 2022-es év átlagához képest. A szervezett bűnözői csoportok főleg olyan személyeket rabolnak el, akiknek a szabadon engedéséért nagy összegű váltságdíj kifizetését remélik.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei